magyari.barna kedvenc versei
...fehér csillogást adnak kockaköveknek,
táncoló szél fújja ritmusra szemembe,
pilláimon megpihennek, bújnak kezembe.
Élt egy lélek valahol messze,
beletörődve, álmait eltemetve,
hálótársa volt a csillagos ég,
simogatta esténként a sötétség.
Oszladozó felhő fölöttem hófehérben,
nyújtózkodom merészen, hogy elérjem,
feljajdul derekam, kemény lesz egészen,
nem vágyom már, szépségével beérem.
Szökjek a széllel, egyre csak kérlel,
felkapna, de az idő helyemhez fércel,
hadakoznak az érzések, szívem lázban,
megtorpanok, félek, csúnyán elhibáztam.
Köd fátylán a fény keresztülragyog,
csilingel akkor bennem áradó dalod,
kigyúlnak izzó fények tekintetemben,
láthatatlan kezed karolja át testem.
Letörlöm verejtékes homlokom,
látni magam másképp akarom,
én csak adtam, reméltem,
senkitől semmit nem kértem.
Sötétség lehunyta fekete szemét,
hallom a zúgó csend neszét,
az óra kitartóan csak ketyeg,
a gondolatok éberen figyelnek,
mindenhova elszántan követnek.
vers-szappannal hiába mosok
századunk csupa kosz és mocsok
Micsoda nap
komplett szikes préri nyomvonal
száraz vetülete a számon ég
felmosórongyos állapot kavirc
rázkódik össze gyomromban még
ezernyi sebből
folyik életem
átüt a magány
bőrön s éneken
a múltból fényeket
pulzál most az elmém
működik pár mosoly
az emlékek elvén
hiába mond szépet a szám
este kézen fog a magány
csak a hiány nyújt most sokat...
a mérleg nyelve
javadra billenne
bevallani illene
szívemnek terhe
pokoli mélységre
téged vinne le
testeknek hidege
virágujjon jégköröm...
negyvenhat voltam negyvenhét lettem
az élet lassan megtelik bűzzel...
lassan termelek valós álmot
ma az egész is csonkán tátog
üresség bujkál szöszben löszben
mintha az öröm félne tőlem