marae kedvenc versei
Tűzzel, vassal tört kristálypohár vagyok,
kit nem érintenek már földre szállott angyalok,
kiben nem gyönyörködik már a Teremtő szeme,
kit nem tart már markában többé a jó szerencse keze.
Kiskutyám tudja: Mikulás én vagyok,
Őszerinte mindig december hat van.
Csizmája nincs, de a szeme úgy ragyog,
Vágyakozása, bizony, olthatatlan.
Amikor az erődöt ostrom éri,
A kapitány a falat végigméri,
Istenre esküszik, ő megvédi...
Mindenki erőssé akar válni,
A Földről az égbe szállni.
Ha mindenki követi az álmát,
Vajon ki éri el a vágyat?
Vörös függöny lebben,
Ékes tollú, ritka madár reppen.
Bágyadt napsütéssel,
Zöld zsalukat nyitogatva
Ébred a Balatoni tavasz,
Barnára festik gyors kezek
A parti padokat,
Kiglancolják a vitorlásokat.
Amikor én gyermek voltam,
"tengerünkről" csak hallottam.
Tudtam, Hazánk mely részén van,
nem láttam, csak gondolatban.
Meztelen férfi bíborkalapban - Szent Jeromos, Tihany
...- hisz ő az Egyház hercege -,
ölében aranyleplen koponya....
Most még egy kis ideig
Nyitva vannak az ajtók.
Kik szívük mélyén érzik
Isten hazahívó szavát
Körülveszlek szeretettel
Jó éjszakát, szép álmokat,
Már a kutyus szeme ragad,
Elnehezült, nem bír vele,
Álommanó száll most bele.
Ó, te drága, jó anyám!
Ne kívánd, hogy leírjam neked,
Ne kérd, hogy elmondjam, amit nem lehet!
Oly érzület ez, mely szavakba nem önthető,
Én téged annyira, de annyira szeretlek,
Ezerszer, ó, hogy köszönjem meg?
Te drága nagymama!
Ma neved napja,
e fényfürdős,
őszi színekben,
mi együtt,
téged köszöntünk.
A halál az úton ballagott,
köpenye szinte a földet érte.
Munkája lesz majd legott,
legalábbis ezt remélte.