nagyonpicur kedvenc versei
Senki előtt soha le nem
tagadja;
Ugyanolyan szalonnás, mint
az apja.
Amikor a Földgolyóra
megérkeztem én;
Apró testem elveszett még
apa tenyerén.
Szent Erzsébet királyleány olyan korban született,
némethoni eljegyzése nem váratott éveket.
Erényei már gyermekként csillagokként ragyogtak,
András király s anyja, Gertrúd elígérték Lajosnak.
Kora reggel rorátéra
hív a harangszó;
Istenéhez járuljon a
földi halandó!
Nézem szemed kérdőn, fényözön...
látom benne tükröm, s öltözöm...
Nézem arcod, látom bársonyát -
az út lassú kín, vesszőfutás.
Halva fekvő Édesanyámért
Bízva hitted, Isten téged
bizton megsegít;
Kegyelmével viselted rút
szenvedéseid.
Édesanyám temetésére
Nemrég még oly buzgó szívvel
imádkoztál velünk;
Itt a búcsú, bánatkönnyet
mégsem hullajt szemünk.
Hallod a csöndet a fák közt? - az alvó
nyár búcsú sóhaja libben a fényből
szőtt pók-csipkéken, bogár neszezéstől
zizzen a tarka avar lombtakaró.
A sötétség... elhalványul a csillagok fényétől...
A rejtett éjszaka visel szárnyain aranyat álmokból.
A hold behatol szobámba hulladék sötétből...
A kiterjedt titok fénye... ragyog támogatásból.
Mosolyod, mely tetszett nékem,
Jókedved, mit mindig kértem,
Erőd, melyből szerfelett van,
Tartásod, mely meg nem rokkan,
El ne tűnjön!
Ugrándozik Anna,
száll felé a labda,
odadobja anyja,
ügyesen elkapja!
Írásaimból
Amikor már nem bírod
a sok teher alatt.
Amikor mindened fáj,
kedved alig marad.
Csorduló öröm
Vibrál a csend körülöttem
a kísértés önállóságával
szemlélem magam
kívülről nézek be
testem ablakán.
Szívem minden részébe
bezártam múltam,
mert egy kedves arcot
feledni nem akartam.
A tóparton lakodalom, brekeke,
Férjhez megy a béka leány Emese.
Elveszi az ifjú varangy Ferike,
Sok vendéget hívtak oda, brekeke.