negyvenkilenc kedvenc versei
- Kinga se így sóhajtozna...
"Ha a világon mindenki ilyen volna!"*
...Sátán hatalma még ma összeomolna.
Ám nem eszik ennyire forrón a kását,
a Démon nem adja földi lakhatását*
Amikor a léted lomha láz,
lepereg a face-edről a máz,
szíved is csak hűségből dobog,
unottan vered bádogdobod,
míg az agyad türelmet magol,
leterít egy aljas bombagól,
amikor a bánat ostoroz,
tanmese ott már nem oszt-szoroz...
Köszönet a figyelmetekért
Átölelnélek, ha tehetném,
ha átölelnélek, szeretném,
táncot járna bennem a lélek,
táncolna a tiéd is, amíg ölelnélek.
Hogy mit vittél
magaddal
el oda-
átra
nem
tudom...
Télen az erdő
őrzi a csendet,
újrateremtő
titka felelget,
sár van a régi
rozsdaavarban,
ritka az égi
hópihepaplan.
Anya, dalold el most nekem azt a mesét,
hogy az embernek lelke volt rég.
Hogy a föld, az ég...
A szív, a kérgesülten rég árván felejtő,
ha visszarévedez még a múltba, ó, be ritkán
mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve átizzó rózsaerdő
Fáklya, mely mindig
Világít, utat mutat,
Lángja nem vész el,
Vezetni tud sokakat
Az örök keresésben.
hajnalnak illatát indultam keresni
még madár sem dalolt a fán
égnek kékségébe rejtett szépségért
egy tavaszi május éjszakán
egy csillag szegődött csupán mellém
s az égen kísért a holdlámpás
utamat rózsabokrok szegélyezték
vezetve merre kel a pirkadás...
az éjeket még elhordom.
vállaimon reszket a csönd,
szavak olvadáspontjai hűlnek,
szemekből hóvihar köszönt.
"Néha vidám, néha fáj,
Viszont fontos az élet,
A boldogság kék madár."
Érezzem így, azt kéred.
Az alkony álmosan terülve szét,
igézve hömpölyög le egyre csak,
fölötte fáradó azúr az ég,
alatta halkuló a forgatag.
J. S. Bach
Felzúg az orgona, komor a hangja,
A hallgatás rémisztő két hang között.
Hömpölygő hullám az égnek ütközött,
Mígnem a lelkem végleg elborítja.
Fejemben képzelet-tengerészek
hajója láncról tovaring,
horgonyt tépő viharenyészet
jó parancsnokot óva int,
fantáziám matrózai merészek,
de sokan zsákba varrva már,
kiket a hajóstemetések
hullámsír ölelő öble vár...
Szeretnék hálát adni a rossz napokért,
mikor a remény vitorláit a bánat
tengerén már régóta nem találtam.
Szeretnék hálát adni az égető könnyekért,
melyeket titokban, némán csorgattam
lelkem mélységes mély kútjába.