orok.szerelem55 kedvenc versei
Letértem az útról
Ibolyához hajolni.
Vedret merítem kutaknál
Magamat vízbe fojtatni.
Megérint az emlék,
Folyton szívembe szúr,
Szétszakít a nemlét,
Mit itt hagytál váratlanul.
Lassan megtelnek életem lapjai,
ölelő emlékek múltam rabjai,
szúrágta percek a tűnő időben,
vállukon csak hitehagyott remények
szállnak fakó-kék égre, és zenélnek
valami édes-bús, fájó dallamot.
Lelkemben új hangjegyek íródnak,
- fekete-fehér billentyűk között -
daktilusok, jambusok vívódnak
hexameterek és rímek fölött.
Dali festmény!
Egy arc, csodaszép!
Különös tekintet,
Enyhe mosoly.
Éjszaka csendje borul a tájra.
Rikolt egy madár, kis párját várja.
Jer, kicsi párom, puha a fészek.
Oly szép az élet, ha velem ébredsz.
Zúgjatok harangok, nagy gyászt hirdessetek,
nem ünnep ez a nap, kisírtak a szemek.
Ne lobogjon zászló, csak gyászos, fekete,
fényben ne csillanjon, csak könnyek permete.
Másfél éve már, hogy legyőztelek.
Soha egy kicsit sem szerettelek!
Életem része lettél már örökre.
De néha elfelejtelek kis időre.
Van úgy, hogy valaki a
szeretet láncában eltévedt,
vagy úgy, önmaga
árnyékában elveszett.
Holnap festek magamra egy mosolyt,
és teszek rá, hogy a sors eltékozolt.
Teszek egy szívességet magamnak,
- búcsúlevelet írok a rideg falaknak,
és ódát zengek annak a fakó lénynek,
akit fejcsóválva a tükörben nézek.
A Téridő, e Végtelen, rácsos abrosz
vágyakat gyújt, hűs fénye sebesre karcol,
érzéseknek gyöngyöt gurít, asztalt terít,
s rég kihunyt ragyogást volt csillagból hevít.
Megsebzett virág
Megsebzett virág
durva kezek között,
csalóka mesevilág
kehelysírba pillangót lökött.
Egy fehér hattyú szépeleg a tóban,
A gyöngyöző napfényt vibrálja a szél,
Feldereng bennem egy vészjósló szólam,
A zord, pörgő létben mi lehet a cél?
Rajzolok most neked Napot.
Fejére egy nagy kalapot,
árnyékot vessen rá nyáron,
télen óvja, meg ne fázzon!