orok.szerelem55 kedvenc versei
A csend, mi volt, körém gyűlt,
homálya csak néma nesz.
Kegyelet éke, csillaga
tündököl most feletted.
Suttogj, ha kell, robajjal,
gyászoló szív emleget.
Minap a blogomon,
hol szavaim faragom -
akadt egy hozzászólóm,
ki nyersen, kioktatón
megírta nekem:
téves a világra nézetem.
Úgy kellene, mint őszi lomb a szélben,
hullani, hullni napfényben pörögve,
bíborban és aranyban tündökölve,
mielőtt eltűnünk a sárban mindörökre...
A remény takarja szemem,
És nem látom a lényeget,
Hónapok óta tagadom
A nyilvánvaló tényeket.
Fehér buckák nagy csomóban,
sok magányos jár a hóban.
Messze szálltak tőlünk az utolsó fecskék,
kietlen üreg most, hol álmuk nevelték,
vitték, vihették, mit soha hoztak talán,
mind, mi tiszta íz volt a romlás asztalán.
Piros ász nyer, a kibicnek csitt!
Röpködnek a pakli lapjai,
Várnak rá a remény rabjai,
Aztán mégiscsak betlizés jön...
Kis, talpalatnyi csend, mi elvarázsol,
Röpít messze nagyváros zajától.
Jöttem, mert vágytam már béke szigetét,
Erdő öleli szívem melegét.
Ahol az út vége térne,
a láthatónak kevese!
Rácsokat húz a képbe
a fák függőlegese.
Ez már itt az ősz,
levél keringőz...
pirulva földre lebben
s avarban végzi kedv-szegetten.
Egy-egy hang még megül a csend között,
De már ő is nyomorék.
Ránéz néha a külvilág egy ablakon,
Kinek stáció volt a mankó és a kerekesszék.
Nyújtasz segítséget,
azt jó szívvel tegyed,
tudhatod, a végén
jó Isten megfizet.
Hogyan lehet bennem?
Hogy van ekkora ereje?
Hogy tapadhat ennyire lelkembe simulva?
Mit kellene tennem?
Párommal néhány éve Hollandiában jártam,
Örömömre a királyi Kurhausban szálltam.
Innen utazgattam aztán az országba szerte:
Begyűjteni mindent, ami "szem szájnak ingere".
A levelek szélét
csipkézi a dér,
tarka színük körben
cikcakkos, fehér.