oroszlan17 kedvenc versei
Szeretek minden lélegzetvételt, életed sok apró,
puha-meleg jelét, ahogy kisiklik mellkasodból
a levegő, és reszketve szájon csókol a pára.
Magányba zárt tangó kavarog a szélben,
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.
Tűzön járok, lángot viszek,
Elvesztettek Vesta Szüzek!
Kiállom a tűzkeresztséget értetek,
Égő talpamon sajognak a sebek
Néha úgy
néznek rám az emberek,
mintha egy csodabogár lennék,
csak azért, mert néha verselek?
Van, hogy a csend megszólítja a lelkem,
a csend az, amely meghallgat engem.
A csendnek szólok, meg is hallja, érzem -
a csend néha az én menedékem.
Késő este van már,
A szív kifáradt, s nehezen kalapál.
Kint dermesztő hideg,
S üldöző emlékek jönnek.
Távolba nézel, látod az úton,
apró lépéssel jön egy leányka.
Arcát jeges szél hasítja fel.
Megvédi testét meleg kabátja.
Ha majd a nagy égi bíró szólítja a lelkem,
a földi utam legvégén segíts végigmennem.
Mindenkinek meséld el a búcsúpillantásom,
maradjak meg emlékedben, mint egy kedves álom.
Hallod, halkan, fájón suttog az erdő.
A harmat könnyei szívremegtető.
Reszkető levelekből lett szemfedő,
Színes avar, mi lett levéltemető.
Egy pentatondallam zsong,
benne fájdalom bolyong,
monoton zokog fel a hang,
az ujjak fájnak, barázdát
fém húrok szántanak
1947-2018
Nincs még száz éve,
éppen csak hetven,
Dunában a víz
csepp mederben!
Advent 3. vasárnapján
Ragyogóan fehér ruha,
mosolyog az angyal arca.
Télapó közeleg,
csillagos az égbolt,
ilyen hideg éjjel
jaj, de régen nem volt.
A bokrokon,
mint szobrokon,
kis jégcsap.
Még fókuszál
egy napsugár,
hisz csélcsap.
Hajdúszováton születtem,
az alföldi rónaságon,
csillag ragyogott felettem
koromsötét éjszakákon.