orpheus3535 kedvenc versei
Hópihék néha
Szélben csak kergetőznek,
Nem lesz takaró.
Kevés dísz a fán, bokron
Télnek jelképe olykor.
Szeretnék hálát adni a rossz napokért,
mikor a remény vitorláit a bánat
tengerén már régóta nem találtam.
Szeretnék hálát adni az égető könnyekért,
melyeket titokban, némán csorgattam
lelkem mélységes mély kútjába.
Van egy különleges ország távol, valahol,
mely jelenleg még szemmel nem látható.
Isten országa ez a távoli ország,
mely különleges, nem e világból való.
Most is csak őt látom,
Ő nekem minden álmom.
Ennyi éven át a hit tovább él,
Ahogy a nap minden reggel felkél.
Hová lebben a lélek,
ha utolsó lehelettel felszáll?
Elhalkul, elül a lét,
lakat kerül a szóra, könnyár.
Fejemben képzelet-tengerészek
hajója láncról tovaring,
horgonyt tépő viharenyészet
jó parancsnokot óva int,
fantáziám matrózai merészek,
de sokan zsákba varrva már,
kiket a hajóstemetések
hullámsír ölelő öble vár...
Forrong a nyár, az óhaj már tetőfokon,
a repülőgép alászáll a vízparton.
Tiszta, kék égről kényelmesen landolva
homokszélen a lábnyomokat borzolja.
Mosoly!
És végtelent sejtető
Medálod dorombol.
Lelkemben sürgetőn.
Keresd, tudd meg!
Megettem én már kenyerem javát,
s vár még rám jó az életben talán.
Isten ajándékának tekintem,
s ha a rossz követ, el kell viseljem.
tüntetnek okkal
vagy ok nélkül, csak céljuk
biztos, nemtelen,
balhés figyelemkeltés,
önmaguk fényezése...
Akármi, mi hagytál szárnyalni, de gátat szabtál a hangomnak!
Gyere el hozzám vacsorára!
Semmisítsük meg a haragod.
Üljünk fel egy rügyező ágra,
S várjuk együtt a holnapot!
Érdeklődsz irántam,
már régen nem láttalak.
A kölcsönös érzés mégis megmaradt.
Senki sem tudja, hogy hány gyötrelmes éjszakán mentél át...
Hányszor sírtál úgy, miközben tudtad, senki sem lát.
Látod, a sokaság
Hogy folyik el a medrében,
Hogy viszi a víz
A napokat,
Bezárt éveket,
Viszi az értéket,
Hozza az értelmetlenségeket,
Kopik a kéz...