palko64 kedvenc versei
Lelkem szorongatja, szívembe döf hatol,
keserű fájdalom, kételkedés ahol.
Békesség kellene, csendes ábrándozás,
nemes pátosz, miben nincsen hivalkodás.
Tisztelt Vezér-úr, Fene-ség, vagy micsoda!
Mi lenne, ha fellátogatnék magához oda?
Ma egy olyan világ vesz körül,
ahol gyanús, kinek lelke szép.
Ki tehetséges, az titkolja,
s gáncsoskodók elől félrelép.
Emberforma mint én, de már-már éteri.
Ámbár ki megerősíthetné, nem leli.
Főleg, hogy Ön mindenképp erre vágyna.
Így hiú ábránd s tévedés ez álma.
Látom láthatom a világot
benne mindent mi van mi veszik el
tudom mára már mi mire megy
ez itt az élet nevű fejezet...
Száz vihar, ha tombol is bennem.
S száz ellentét mind összecsap.
A péntekbe beletört két élet. A boldogság ára
talán este megjön majd a legutolsó busszal,
a megállóban a nihil falnak dőlve várja.
Amikor még kislány voltál,
nem daloltál, ordítoztál...
Nehéz volt az élet dolga,
őriztelek: boldog szolga...!
Nagy voltál még egykor nekem,
már csak visszafelé növök.
Annyi emlék bennem remeg,
veled ott maradt az örök.
Postát kapott egy remete,
csomagot vagy levelet-e?
Nem tudja meg soha-soha,
mert a sorsa oly mostoha!
Hadd álljak itt köszöntő szóval,
talán utolsó alkalom.
Készültem erre évek óta,
miért maradt el, nem tudom.
Vízkereszt, vagy amit takartok...
Leszedtük a karácsonyfát,
kialudtak már a fények,
megemelték az Áfát is,
az angyalkák hazatértek...
Lassanként fog el,
de mindig itt van újra.
Kóstolgat, és végül jó nagyokat harap,
felszakadt sebeimbe híg közönyt folyat,
és lángolva repteti el a sirályokat -
de ekkor elzuhanok, és látom,
csak ilyenkor érzem a valóságot.
Mondd meg hát, mit is építettél,
Ha nem maradt belőle sem kő, sem tégla.
Hasztalan leírt szavaidnak
Volt-e némi: maradandó hozadéka?
Nem élhetek a fények ketrecében,
naponta raboskodik az ember...