palko64 kedvenc versei
Postát kapott egy remete,
csomagot vagy levelet-e?
Nem tudja meg soha-soha,
mert a sorsa oly mostoha!
Hadd álljak itt köszöntő szóval,
talán utolsó alkalom.
Készültem erre évek óta,
miért maradt el, nem tudom.
Vízkereszt, vagy amit takartok...
Leszedtük a karácsonyfát,
kialudtak már a fények,
megemelték az Áfát is,
az angyalkák hazatértek...
Lassanként fog el,
de mindig itt van újra.
Kóstolgat, és végül jó nagyokat harap,
felszakadt sebeimbe híg közönyt folyat,
és lángolva repteti el a sirályokat -
de ekkor elzuhanok, és látom,
csak ilyenkor érzem a valóságot.
Mondd meg hát, mit is építettél,
Ha nem maradt belőle sem kő, sem tégla.
Hasztalan leírt szavaidnak
Volt-e némi: maradandó hozadéka?
Nem élhetek a fények ketrecében,
naponta raboskodik az ember...
Sötét volt még, amikor
anyám ölétől elszakadtam
- e világra kicsit hamarább
és félve jöttem -
azóta mennyi lezárt
sorompón áthaladtam,
s nem tudom:
Lesz-e valaha megértés...
Apám karácsony előtt mindig ráért,
lopva, titkon ment az erdőre fáért.
Talán nem is ő hozta, az angyalok,
csupán hazasétált mosollyal s gyalog.
Évezredek figyelnek,
ott fent az örök ragyog.
Lenni kell egy kis jelnek.
ahogy ígérték dalok.
Intelem költőknek
...Mikor tartalmából egy szó sem hiányzik,
száguldozni kezd a lényed akaratlan!
Apám álmodik légüres térben,
anyám idelenn talpig fehérben.
A múltja olyan, mint a lelke:
sohasem volt a sors kegyeltje.
Az őszben vangoghi esték:
a fákról lefolyt a festék.
Lomha ködként terül a csend,
mert hallgat a lent és a fent.
felejtés
Lapul a fű, ázik a kert.
Lyukas mennyezet az égbolt.
Párás szemben könny a régvolt,
s villanás, amit visszanyert.
Az életünk
Míg az óra körbejár,
Csak árnyak vagyunk a múló valóság végtelen oázisán.
Te meg én a nagyvilág közepén.
Elsuhanunk egy másodperc életén.
Mai ablakból nehéz múltra látni?
Sokszor nem, ha igazságra kíváncsi
valaki, mert a múlt is ott a mában,
gyakorta vártan, vagy már nem is vártan,
de mégis ott, álarcban az a tegnap...