pattila kedvenc versei
Nem kell a szó, nem kell az érzés,
Ha rám nézel, megáll a légzés.
Lehet, hogy hiba volt, és vége,
De bárhogy is volt, megvolt a szépsége.
Gyönyörű álmom valóra váltom,
Álmomban oly szép a világom.
De ahogy reggel felkel a nap,
Tökéletes álmaim szétfoszlanak.
Aki farag, szívet-lelket vés a fába,
két keze sem kérgesül talán hiába.
Életre kel a görcs, egy arccal majd kinő
a már beleszáradt és mulandó idő,
emlék lesz ujjaiban az a sok szálka,
akár a kedves arca vagy a madárka,
s könnyebbül egyre a kalapács és véső,
amelyet megragadni soha nem késő.
Parfümöm magamra fújom,
érzem, ma az életem feldúlom.
Kimondom végre, amit gondolok,
azt teszek, amit én akarok.
Ezen a napon utam Hozzád vezet,
de nem talállak, csak rideg sírkövet,
lelkem csordultig teli szeretettel,
a bennem élő örök emlékekkel.
"Az enyészet karjába menekülök,
ahol az alagút végén fény dereng."
Ragadós posványába merülök,
hol démonok serege kereng.
Hideget hoz az őszi szél,
az ember szebb időt remél.
Aranyra festi a tájat,
szükségünk lesz nagykabátra.
1974-2005
Szólt a tenger,
Mi van a szemeddel?
Többet ne sírj,
Medrem csak ennyit bír!
Az egykori szerelmed árnyékában
Tudom, ő szebb, jobb, sikeresebb,
Bármit is teszek, én leszek mindig a kevesebb,
Valószínűleg neki, kevés voltál, nekem pont elég,
De ha még mindig őt szereted, mire kellek én?
A tóparton sétáltam, és a vizet néztem,
Tükrében tisztán láttam magamat,
Figyeltem, ahogy a levelek táncolnak a széllel,
Ahogy lassan délre repülnek a madarak.
Egymagam állok a hidegben,
S csak arra gondolok, hogy majdnem elhittem.
Elhittem azt, amit álmodtam,
Ezzel magamnak ártottam.
Hajnal van,
Sírás fojtogat,
Belealszom.
Varázslatos csöndesség,
Zene, virágok közt
A rét zöld s mi fenn.