pete57 kedvenc versei
Zöld a tölgyes,
kerek erdő,
napsugár benn
a tekergő.
Csillag lettél a legfényesebb
Örökké ragyogsz
Ha sötét az éj
Bárcsak élnél
Csillag-ruhába bújva
Halk dallamot dúdolva
Vezetnéd minden léptemet
Te vagy ott fent...
Most szeress! Az sem baj, ha holnap már temetsz!
Kérészlelkünk szállt volna szivárványon át,
de mint ördögszekér, csak kerengtünk tovább,
űzött a szél, s porba fúlt az út. - Most szeress!
Gyöngyözik a húslevesünk,
édesanyám szürcsölgeti -
meghitt percek - elcsevegünk -
szalvétáját gyűrögeti...
Egyszer azt kérdezted tőlem, mit is jelentesz nekem,
mikor egy veszekedés után könnyes lett a szemem.
Dühös voltam rád, konok és megbántott,
tudom, minden szavam szívedbe tőrt mártott.
Rövid volt az út,
mellettem ült az úr,
előttünk egy alagút.
Erdő ölén elfeledett, porlepte kis kunyhó állt,
ablakában hajdan pompás muskátli kókadozott,
rozsdás, kavargó avarral telt meg néma tornáca,
borús tekintettel kósza vándorra vágyakozott.
Az ember gyarló, van, mikor vétkezik,
csúnyán beszél, vagy tilosat étkezik,
esetleg álmodozva elréved,
észrevétlen tilosba téved,
ijedten néz, azt a,
hát ezt most jól elszabta,
tagadni nem lehet, sután magyarázza,
hazugságmeséit kisujjból kirázza...
Már leéltem életem felét,
csak járt-kelt mellettem az idő,
azt hittem, pár dologra elég,
gondolatom lap felett időz.
Éber álomban
Mostanában bennragad a szó,
Szólnák, de nincs mondanivaló,
Csak kaotikus hangfoszlányok,
Ki értené a balgaságot...
"Reggel még a hétalvó Nap
dunyhájából ki se látszott;"
melegedni marasztalták
csilingelő csillag-álmok.
Voltam én biz, nem is régen,
álmomban egy szép mesében,
ezer apró csoda lépett,
festett nekem tarka képet.
Köszönöm apámnak,
mit juttatott nékem,
cudar - idők - fosztott
rövid életében.
Csipkebokorba bújt a nyár,
ahány virág, megannyi napja,
tücsök zenél ma utcabált
hajnalban, délben, alkonyatban.
Mint a tavasz kacérsága,
kékeszöld és aranysárga.
Vidám színek, tarka trillák,
lepkeröptű kis madárkák.