rainfall kedvenc versei
Mára már szemtelenül nézek szemedbe,
Mára már nem érint a kezem remegve,
Most már vakon is tudom, hogy merre menjek...
Szeretni fáj, ha csak a visszhang felel,
S jön a nagy kérdés: vajon mit tegyek?
Megölellek de érzem
lelked már máshol jár.
Tova szállt de nélkülem.
Mesélek neked a múltról,
rólunk a megélt élményekről.
Semmi visszajelzés, ez fáj nekem.
Fontos vagy még mindig.
Lehet, hogy már nem szeretsz, nem is vágysz rám,
De azt, hogy milyen vagyok... csak te tudod igazán.
Te vagy az, ki szívembe lopta magát,
Ez az érzés nem szűnik meg soha már.
Apró dolgokkal a felszínen, más rejtőzik a mélyben
Hallgass meg, csak egyszer... Tőled többet sose kértem...
Csupán fényre várt a lelkem, szürke, sötét éjben
Figyelem helyett, értetlenül állsz ott, nem értem...
Néha kicsit elbújnék, hogy senki ne bántson,
Néha kicsit elfutnék, hogy egyetlen szó se ártson.
Bár sok szó van a világon,
Én mégis csak egyet ismerek,
Nos kiejtem a számon,
SZERETLEK!
Ha este úgy fekszel le, hogy egyedül ér vágyad
ha reggel úgy ébredsz, hogy hideg az ágyad
ha álmod nyugtalan, mert nem tudod mi van vele,
ha állandóan hiányzik érintése, két keze...
Utolsó, halk ölelésed ünnep volt,
mert varázsport szórt az idő a percre
Másnap dübörgött bennem a csend – úgy fájt,
amikor hiányod ismét hozzám szólt
Minden lépésem rossz,
Nem kapok mást, mint szidalmazást,
S ütlegelések sorozatát.
Bárhova fordítom fejem, egy jó szó sem éri fülem.
Mert helyedbe jön más,
s az idő elengedi kezed.
Fényed iszapba dől,
s kérged körbevágva
megszakítja az évgyűrűket.
Halkan ülök a csendben
Csak a gondolataim játszanak.
Leírnám ami bánt, s mi jó,
De túl sok a szó, a gondolat.
Mi vagyok én, hogy beleszóljak?
Mi vagyok én, hogy problémázzak?
Mi vagyok én, hogy kiakadjak?
Mi vagyok én, hogy tanácsot adjak?
Nem tűnt még fel, hogy valami nincs rendben?!
Hogy mindig csak állsz, és bólogatsz csendben?!
Hogy bármit mondanak, te egyetértesz vele,
S ha valami nem tetszik se teszel ellene.