rojamsomat kedvenc versei
Megágyaztam benned!
Míg az örökléted
fel-lepumpálja
mellkasod
Hetven felé...
Hajlik a hátam,
Emelem fejem.
A szemem sarkában őszinte könnyek
lelkem legmélyéből a felszínre törtek.
Parányi porszem, mely vagyok,
töprengek gyakran az életen:
- Kapott kincseid, Teremtőm,
érdemlem vajon? - kérdezem.
Jaj, de unja párom
a felolvasásom,
mikor újabb "művem"
épp elébe tárom.
Szól a csengő, kapunál vár
szép anyuka s bőgő gyermek,
nagy levegőt kell most vennem:
érzem, nem lesz könnyű eset!
William Shakespeare: Szonett 60
Ahogy a hullám a partot ostromolja,
Úgy ostromolják a halált perceink;
Egymáson túlfutva, egymást eltaposva
Örökkön örökké, megint és megint.
Egy rossz lépés
Ugye, nem láttad a hó alatt a jeget?
Egyébként nincs ez a fájó baleset.
Nem elég szeretni,
Őt tisztelni is kell,
ki el akar menni,
csendben engedni el!
Egy kis emberkét tartok reszkető kezemben,
szemeimből az öröm könnyei potyognak,
köszönöm, Istenem, hogy ezt is megélhettem.
Szikla szirtje didereg,
fehér kucsmát kérne,
s pihe-puha hóbundát
öreg rögtestére.
Tavasz
Még hidegen fénylik a füstszínű reggel,
még hószagú harmaton siklik a Nap.
De érzem szívemben a rügy fakadását,
amint lelkem tüzével megsimogat.
Holnapba lehelt hittel
magányod cipeled.
Ebben a világban
hol lapul a helyed?
Kóborolnak szótlan, lelket-csitítón
angyalfelhők a végtelen kékségben,
csend ölel ezernyi múló szépséget,
bársony érintésük szívet gyógyító.
Álmatlanságom idejét kavargó gondolataim
töltik ki,
S rendezem, ha lelkemben nincs rendbe
valami.