steve.ramone kedvenc versei
Te biztattad fel a tengert,
hogy mosson partokat a sirályok hadának
És engedelmeskedjék minden hullám
a rám törő északi szél akaratának
Megálmodtam magamnak a folyót
A folyó megálmodta nekem a hegyeket
Hegyek álmodták meg nekem azt a szelet
mi megálmodott nekem sosem-volt kerteket
A piac forgatagában hekkemet majszolva,
figyelem önmagam: én szegény rabszolga!
Hajtok, mint egy gép, s mit érek el véle,
a saját sírom ásom, és eltemetnek élve!
Egy barátságtalan szakadék
szélét borító, bájos növény.
Bordó borostyán barangol,
hűvös barlangba behatol.
Balga bakfisként bódultan
babrál, a könnynedves durva
sziklán. A csábítón csaló nedv,
ajkáról édes csókot csen.
Az alkonyat már körbelengi a tájat,
Hunyorog a nap de még egy kicsit áltat.
De ez hamis pislogás amit nyújthat,
A föld túloldalán viszont vár egy új nap.
Napfogyatkozás van éppen,
mert ezen a kéjes éjen
érezte a Hold,
hogy nála Maya Gold
jobban mulat,
ezért fogta Nap-urat...
Sétapálcám
A szemem
S a kezem.
Tenyeremben
Milliónyi apró
Látóideg terem.
Vaknak születtem
Mégis látok,
Oly dolgokat
Ami másnak
Csak átok.
Fapadokba karcolt szerelmek emléke
Szorítja össze fáradt szívemet
Elmúlt ifjúságom minden vak reménye
búcsúzó vendégként, búsan integet...
Alattam mozog a föld
Írnom oly nehéz
Mert a vonat nem vár
Sietni kell, muszáj...
Titkos a találka, hallgatni kell róla,
Örülnék, ha minden nap egy újabb ilyen volna.
Sétálok melletted, és nem fogom a kezed...
Fényt hozni jöttem életedbe
álmaid kapuján át,
a szivárványon legurítom
néked az éjszakát.
Írnék egy szót, vidd el az útra,
gondolj rám, míg itt leszel újra.
Hiányzol nagyon - te is tudod,
anélkül is, hogy kimondhatom.