szilvic95 kedvenc versei
Este van, kint fagy és hideg,
Sötét, homály, minden oly rideg.
Egy csípős szellő simítja arcomat,
Ballag az idő, áll a pillanat.
Hóesésben, "tűzmezőkön",
Törött szárnnyal lenn a Földön,
Élő és kietlen vidéken
Járom utam a messziségben.
Még az éjjel levedlem bőrömet, és esőt hívok,
Hadd ázzon utcán sokáig fejem...
Denevér utca. Sötét. Az utca két oldalán temető. Anna és Gabi.
Anna:
Megérkeztünk hát, ím ez az az utca,
sötétség borítja, s megannyi bucka,
kétoldalt iszony, s félelemmel teli,
halottak régi s rideg ágya szeli.
Rab vagyok a világba,
A testem börtön, ahonnan lelkem soká szabadul,
Várom már, de mégis félek.
Boldog napok sorsokban
csomót érzek torkomban.
Talán nem vagyok beteg
vagy átadom neked.
Egy utolsót lobbant
a gyertya még
majd végleg
elveszítette a fényt,
mit annyira óvott
két kezem,
mit még annyira
akart látni szemem.
Vágyva csendes révületre
feküdt a hal partra vetve.
Csillogott, mint kóbor ezüst,
párállott, mint távoli füst.
Az akarás kapar már az ablakon,
de a remény még a sarokban zokog.
Már nem tudtam elmondani,
Már nem volt rá idő.
Midőn az ember mindig halogat,
S ha eljő a vég, ki értheti meg már,
Az élettelent, a halottat.
Égnek az erdők. De ha jobban figyelsz,
meglátod; más is lángokban áll.
Néma sikollyal búcsúznak el a fák,
nem kímél semmit a tűz-halál.
Jajong a lángok közt enyésző élet,
és utolsó sóhajtása száll....
Sárguló levél a fán,
Szellő lefújja könnyen,
Eső elmossa szépen,
Nyoma se marad talán.