szzs kedvenc versei
Hozzám bújtál, mint egy apró gyermek,
ki sötétségtől folyton fél, retteg,
arcodra ültek gondteli évek,
de én ifjúnak láttalak, szépnek.
Olykor iszapból nyúltál felém,
mint ében éden hercege.
Érintésből szőtt puha lepel,
mi tenyeredből omlik rám,
és az ablakon - a ház elől
irigykedve, fázósan -
bámul be egy vén platán.
Elveszett hónapok sóhaja súgja - Te Bárd!
Tán halott vagy? - Dehogy! Csendesen alszik az ész.
Elérkezett ideje a bírósági reformnak:
hiba volt, hogy egy az ügy, s a döntés újra más.
Szükség lesz egy kis időre, míg a dolgok kiforrnak,
mérvadó lesz sok-sok elvi állásfoglalás.
Emlék-tavakon
fénykép ring vitorlázó
telihold alatt.
Vajon meddig lesz még világ?
Meddig bújik elő virág?
Mikor önt el mindent a víz?
Vagy atombomba végez itt?
Látlak téged víz tükrében,
eső utáni szivárvány színében
Hósipkás hegycsúcsok lépnek integetve
felénk... Kis vonatunk kanyarog a völgyben,
- szédítő látvány. Visszafojtott lélegzettel
bámulom az ablaküvegen át, mögöttem
a szlovák jegyellenőr magyaráz, lehet
minden nap láthatja, amit én képzeletben...
Álomvilág fogadott
februári reggel,
a természet varázsolt,
amíg szenderegtem.
A minap sütött a
Nap,
huncut mosolyával
ha hagyom, becsap,
ám beöltöztem melegen,
megindultam a hótengeren.