tigris250 kedvenc versei
Néha úgy érezzük, talált kincs
és ajándék ez az élet.
Kétkedünk: talán van, talán nincs,
vagy a szív kakukkja téved.
Jöjj be a kis kunyhómba, testvér,
Hisz közel már az este a naplementén.
Halat eszünk kormos serpenyőben,
Egyél, testvér, jut néked is belőle.
A költő tollával harcol a vírus ellen
Megfáradt időkön meghal a remény,
Az anyaföld is könnyezik szegény.
Mélabús idők jöttek koronavírussal,
Olvad a jéghegy is, mit tegyünk magunkkal?
kétezer húszban bevágott a bomba,
a koronavírus dönt mindent most romba,
lassan letérdepel a globális világ,
rémület, könyörgés, égbe szálló imák.
Mosolyogva
a végtelenre
beavattál
az életedbe
Néha siet,
néha ballag,
néha zajos, néha hallgat,
van, hogy fájó sebeket ejt,
máskor édes titkokat rejt.
Hogyha terhes leszel, ne tömd meg a hasad,
kisbabád majd benned tuti éhes marad,
nehogy kövér maradj, mert beszól a Norbi,
így majd a férjednek ezzel kell birkózni!
...elővettem a Bibliát,
vigasztalást kerestem benne,
valami megnyugtató, lágy csodát!
Mikor már mögötted
kel fel a Nap,
előtted hosszúak az árnyak,
lelked mélyén régen tudod,
hogy odaát várnak?
Úgy kellene, mint őszi lomb a szélben,
hullani, hullni napfényben pörögve,
bíborban és aranyban tündökölve,
mielőtt eltűnünk a sárban mindörökre...
Csend!!!
Döcög a végtelen világ,
Követi fénye éveken át.
Csápjával utat mutat,
Simogat fényt s árnyakat.
Mondd, mire jó a hang, a dal,
A néma száj, a csonka kar,
A félúton megállt mozdulat,
A homályba tűnő pillanat.
Érintsd a lelkem, ne menj tovább,
ne kívánj nékem jó éjszakát,
szóljon most addig egy kicsi dal,
amíg a lelkünk egyet akar!
Aranyfényű ezüstalkony,
Add, hogy még sokáig tartson!
Betoppant az ősz misztikus csendjével,
A mennyei Napnak gyenge fénye árad ránk.
Kihamvad szívünk parazsa lassan,
Álmaink csendes képein felizzik újra meg újra.