ugroeva kedvenc versei
Ültem ragyogó nyári fényben,
csak ültem s néztem az eget...
Értetted-e a verseimben
megbúvó nyári meleget?
Anyámat megcsókolta. Engem is.
Fején kalap, kabátján sárga csillag,
és mintha kis bőrönd lett volna nála.
Tudod-e, merre jártam
álmomban? Indiában.
Luxushajón nem ültem,
még csak nem is repültem,
mégis egy furcsa végzet
a Tádzs Mahal elé tett,
ahova mindig vágytam.
Fehér hajú, kedves anyám,
kérlek, nézz most reám.
Látod, mi lett most belőlem,
itt állok megtörten!
Hadd álljak itt köszöntő szóval,
talán utolsó alkalom.
Készültem erre évek óta,
miért maradt el, nem tudom.
Hullik a hó, a szél fújja.
A kutyának nagy a gondja:
Lesz-e vacsorája,
Ha vigyáz a házra?
A bértollnok a bértollával bérritmusra tollnokol,
úgy gondolja, jobban jár, ha némi készpénzt birtokol.
Az ember szíve vergődő madár,
mely tört szárnnyal is új tavaszra vár.
Nehéz a sorssal szembeszállni!
Feladni elvet, célokat?
Nem. Nem szabad!
Mint pókhálóban finom, szürke szálak
hajnali fényben gyöngysorokká válnak,
vagy mint az égő gyertyák egy ünnepi tortán,
vagy mint a hangjegyek sorakoznak a kottán,
amilyen rend van fenn, a magas égen,
mikor csillagok ragyognak az éjben,
valami ilyen tiszta rendre vágytam,
gyerekkoromtól kezdve... s nem találtam...
Víz felszínén táncol a reszketeg fény,
hamisan duruzsol a vaskos magány.
Falevelek között szellő lengedez
tovatűnt idők emléke sóhaján.
Szívünkben él az emléke s a hiány.
Négy felnőtt gyerek maradt, s egy kamaszlány.
Keresd az örömöt! Ott van körülötted!
Szépséget találni, hidd el, nem nehéz!
Ne hidd, hogy a mosolyt, mint ruhát, kinőtted!
Vidáman, jó kedvvel mindig többre mész!
Néha még kihúzom magam.
Hasat be, mellet ki! - mint régen...
Álompalettán tervezek
egy álomkertet, és ezek
a színek: zöldek, bíborok.