v.dana93 kedvenc versei
Az arany csak tündöklőn tünékeny álca:
Álmokat űző vashideg ábrándvadász.
Hiába az ámítás, a varázspálca:
Szörnyeteg vagy, Mídász.
Felforrt a nap.
Lassan hegeszti a horizontot,
majd hidegen a Hold...
Ha majd végleg elvesztettél,
ne mondd azt, hogy szerettél,
mert nekem nem mondtad soha...
Januári havazásban
Mikivel az ablakban
Lógattam a lábam...
Jártam már több úton, néha eltévedek
barangolós, tétova, merengő életek
között, haladó gondolatok jól állnak nekem,
miközben konzervatív fejemben születnek
esztelen, elítélt tettek, szidalmazó szavak,
magamban újragondolt cselekedet...
Nagylegény lett a kisgyerek,
pállott száján szivar rezeg,
menő
Jenő.
Őrület talán, avagy képzelet.
Űzetett ábrándok nyomában futsz.
Ha az életed csupán képzeled:
Előre, a jövőbe, sosem jutsz.
...Áttetsző, lassan dobogó télszívű kristályálom,
Dér-zárvány idő, megállt perc, hajszolja a holnapot;
A jégcsapokká hűlt jövőt rebegő szempillámon...
Hetvenhét Átok szörnytorokból kimondatott,
Hetvenhét lakatom szörnyű hangon kattant,
Sósavval hígított könnycsepp oly sok adatott,
Ne játszd hát az utólag okos ártatlant...
A kecskeméti arborétum öröklétű ragyogása
Elvesztettem - én balga! - az örökkön zöld fényű ragyogásomat,
Nyárból őszbe, őszből télbe öltözött át a virágzó palást:
Már nem csilingel fülemben a fűszálakon táncoló harmat,
Már nem igéz körém a suttogó természet éltető varázst.
Míg hangodra simul sóhajom,
tépázott szavam tenyeredbe
suttogom.
Mélyből törnek a vágyaink,
odafönn beteljesülünk,
boldogságunk halálunk,
egyetlen tánc az életünk.
Az ellopott időt, a hátrahagyott múltakat,
Az elveszett derűt... oly sok illanó pillanat...