v.dana93 kedvenc versei
Csillag voltam, ezüst köntösbe takargatva,
Gondtalan mosollyal ragyogtam a világra.
Eltűntél, mint szamár a ködben.
Nem tudom, mit gondoljak eközben.
Történt már ilyen velem, és nyomot is hagyott.
Szívemben, lelkemben, mely szeretetre vágyott.
Egy tűz vagyok, minek lángjait táplálni kell
ha úgy érzed idő alatt megunsz ne ébressz fel
Hagyj aludni mert én csak álmodni akarok
álmomban dunna takaró vagyok
mellyel egy finom testet gyengéden takarok
nézd a sötét eget hogy ragyog
Keresztülballagok a téren,
nézem a felfutó, elszáradt füstöt,
Egyedül ballagok az éjben.
Darabokra szakadt elmék,
Izzadságszagú gondolat,
Néma mozdulathullám,
Naponta ismétlő bódulat,
Szem vaksága a jelenre,
Rezzenéstelen kába közöny,
Megfáradt emberi arcokra
Az elhidegülés visszaköszön.
Nézlek itt,
ebben a nagy fehér szobában
elveszel.
Az ajtón túl az élet
láztalan neszel -
idebent fájdalom-homály van.
lassacskán eltelik a nyár,
szinte észrevétlen járom
láthatatlan világom
- botladozom -
a semmit várom
................................. Csak csend, azután
az első dobbanás, mint aki mély álomból ébred, a
második dobbanást, bár még nem érted, de a
harmadik dobbanást oly ismerősnek véled, mint a
negyedik dobbanást, mely hívogat téged, és az...
Rád gondolok, én Drágaságom!
Meddig tarthat az én árvaságom?
Most nem érsz rá semmire, azt mondod!
Mert a lakásod alakítása minden gondod!
Hol halál, hol élet,
Hol kezdet, hol végzet,
Hol sírhely, hol bölcső,
Hol elmúlt, hol jövő,
Hol semmi, hol minden,
Hol ott fenn, hol itt lenn,
Hol közel, hol távol,
Hol itt van, hol máshol...
A szeget szeggel nem szegezhetem,
a papírosra ráragadt a tollam.
Belepusztultam jövő pénteken:
a szemüvegem, nem láttátok, hol van?
Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette...
Vénséges vén, akár a szunnyadó föld,
Hova kapaszkodik száz és ezer zöld,
Fejét büszkén a felhők fölé tartja,
Karjaival a fákat simogatja,
Bőrét borzolja hűvös és száraz szél,
Homlokát takarja örök hideg tél,
Hatalmas szíve üres és mélysötét,
Ám mégis folyvást hullatja a könnyét;...
Ne kérdezd azt, kit takar e jelöletlen földhalom.
Névtelen porladt el teste túl éveken, századokon.