vasrozi kedvenc versei
Dallamtalan csönd botorkál
bennem, napra nap
visszhangzik a némaság, ha
megszólítalak.
Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.
Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette...
Sírni kéne, hisz fájnak a szavak,
messziről jőve megriasztanak...
Betakarlak, mintha volnék kedvesed,
hogy ne fázz, csókokkal hintelek, fénylő
szemedre álmot lehelek. Kék eged
ma éjjel én leszek, téged kérlelő
mindened. Csak a szívfal repedt izma
emlékszik a múltra és fáj még ívben
néha. A szivárvány földre hullt prizma...
Míg hangodra simul sóhajom,
tépázott szavam tenyeredbe
suttogom.
Szegénynek születtem
mégis gazdag vagyok,
mert te vagy a kincsem,
legnagyobb vagyonom,
nálad szebb ajándék
a Világon nincsen:
ne hagyd hát Istenem,
hogy őt elveszítsem.
Leszek kövek felett folyó,
Vagy vízpart, netán a tó,
Vagy forrás, neked.
Lehettem volna
ház, meghitt, meleg otthonod
függöny mögül kitekintő ablakod
fal, mely rejtene s nem árulna
ajtó, mely előtted kitárulna
ágy hol megleled nyughelyed
párna mire lehajtod fejed...
Itt élsz bennem már nagyon régen,
amióta utamat futom,
őrizlek téged lent a mélyben,
hogy mikor jöttél már nem tudom.
Álmomban tűz voltál,
közeledtél,
forrón öleltél,
felperzseltél,
játszottál, játszottál,
szeretgettél,
lángolva martál,
megégettél.
Ott leszek Veled a boldogságban,
Én vigasztallak a csalódásban,
Kezed fogom az úton ahol jársz,
Én ölellek meg, ha vigaszra vársz.
Régóta várok Rád.
Most már elég legyen!
Türelmem, lásd, fogytán.
Tudnod kell: létezem.
Miért fáj, ha rád gondolok?
Azt mondták, szép a szerelem.
De én voltam a bolond,
Mert mindezt elhittem,
S már csak azt akarom,
Hogy engedj el, vagy ölelj!