viola61 kedvenc versei
Kánikula
Szomjazik a Föld,
Uram, itasd Őt!
Sárgul a mező,
Fonnyad a vessző.
"Mi gőggel tölti el az embert, jóra sosem visz" (Szolón)
Pálma nem Athén polgárait inti,
inkább turistát legyez, sok gazdagot,
akik ott szeretnek metaxát inni,
hol ezrek izzadnak érte a napon.
Már sokszor hittem, nincs tovább,
talán most tényleg így lesz.
Itt boldogabb, ki ostobább,
s kit bódít pár csepp híg szesz.
Terike, édes, egy gyógyteát kérek!
Ülj ide, kérlek, mondd, szép az élet!
Lesz pár jó évünk, boldogan élünk.
Külföldre megyünk, szép emlék nekünk.
Zöldell a kertünk, ezt-azt ültetünk.
Barátok velünk, mi vendégelünk.
...Balaton hűs vize nyaldosta lábunkat.
Csodás látvány gyönyörködtette szemünket,
szerelmes hattyúk dugták össze fejüket!
Korláton robbanó vízcseppek esőt zongoráznak...
Képregény buborékvilágában a szavak áznak.
Kék ég dörgőre festette magát, nem véletlenül
kopog, zokog a vers, a történet - érezzük belül.
Az Úr beszélt, azokból könyvet írtak,
mi hozzánk szól, nekünk megírt levél,
időkön túli eljövendők s múltak:
hogy élt az ember, és te mit tegyél?
Magyar vagyok,
lenyaralok,
két hetem van,
lenyaralok,
lángost falok,
leparkolok
ötezerért
tűző napon...
Én szeretnélek szeretni, ne félj!
Bátran lépj ki az ajtón, loncok illatába
rejtőzöm, őrzöm a csillagodat, kik nevelik
fiaikat a jövőnek. Ültessük el
a szerelmet is, értjük már rég egymást.
Ezt tanultam tőled:
Nem felkészülni kell.
Késznek kell lenni.
Fákra hajtja fejét az est,
már magányosul az árnyék.
Az öreg toronyóra rest,
s okát veszíti a szándék.
Július volt, derűs, kellemes reggel
most is, mint mindig. Elsőként a kedves
kis madáretetőt töltöttem tele,
s hamarosan megjelent egy cinege.
Szőke fürtök, kék szemek,
Mosolyog az ég is, mikor felnevet!
Apró lábak fürgén járnak,
Sok dolga van a kislányomnak.