virginas_andras kedvenc versei
Amikor a bánat pohara kicsordul,
a könnyek lelkünk mélyéről előtörnek,
keserűség kelyhe boldogságot koldul,
reményünk fényében ragyogva gördülnek.
Futunk, szaladunk,
Reménykedünk, élünk,
Időnket lehagyva létezünk.
A szomorú múlt álarcban távozott,
Ezüst csillagok tüze is megkopott.
Bujdosón vitte el sötét bocskorát,
A január fújt üdítő harsonát.
Feketerigó szállt szívemre,
Bánatát messzire fütyüli,
Kedves párját rég nem találja,
A szerelmet földbe temeti.
Itt van az este,
arca befestve,
ritmusa éled, perdül a tánc.
Nyissam ki neki az immár száz lakattal őrzött kaput,
mi szívemet védi...
Tisztelet annak, aki tudja, mi az,
Dolgozik rajta, önzetlenül megad,
Ami fontos, és semmi hátsó szándék,
Adni szívvel a legnagyobb ajándék!
Látlak erdő mélyén,
Bezárlak kis fénynél,
Élem jelenléted,
Részem benned éghet.
Stafétát vált az élet veled,
Nem akarod, de átveszed,
S végtelen loholsz helyette.
Csak rohansz észt elveszejtve,
Hogy átadhasd a rudat másnak,
De a cél előtt kapsz észbe,
Hogy neked már sírt ástak;
És úgy, ahogy vagy...
begörbül az éj az ablakon,
s a lyukas szúnyoghálón átoson.
hidd el nekem, itt az alkalom,
hogy lelki szemeim benned mosom.
Kifújtuk egymás szeméből a port.
Élesen láthat mind, aki megismer.
Leírom arcodat egy lapra,
mit kidobnék már - de mégis kell!
Nem akarok elveszni ebben a túl felnőtt világban.
Hinnem kell, hogy létezik még ember, aki rajtam kívül is hisz a csodákban.
Hogy többek is lehetünk az egyszeri földi életnél.
Hogy többet tehetünk a puszta emberi létnél.
Visszafojtott lélegzettel élek.
Szívem dobozában ott van még a lélek.
Csók nem érintette őszintén a számat,
Senkihez nem kötnek láthatatlan szálak.
Nem kedvencem Szilveszter.
Mindig túl hamar megy el.