zelgitta1 kedvenc versei
Jókor csoszogtam lelked küszöbén,
Te még hallod, ha jövök,
kopognom nem kell.
Néha ma is
visszatérnek
ifjúkori, szép emlékek
arról a szép, fehér házról,
akáclombos kis tanyáról.
Bíborszínben pompázik az alkony,
lassan búcsúzik az esti fény,
sötét bársonya az égnek
hajnalig pihenni tér.
A régi mesék elavultak,
a sárkányok is maszkot húznak,
s amíg közöttünk dúl a járvány,
nem lehet tudni, ki a sárkány.
Rettegjetek!!! Jó az nektek???
Azt hiszitek, tovább éltek?
Az élettől így mit reméltek?
Rabságot, béklyót Ti magatokra mértek!
Nem marnak őrült, pusztító vágyak,
nem emésztenek féktelen tüzek,
szeretlek - így egyszerűen, tisztán,
vagy szívemen aranyló feszület.
Ugye, eljössz majd hozzám, mikor a csillagok
kihunynak éppen a lángoló égen?
A világ elenyészik, és én is meghalok,
s megszűnik az érted-szívverésem.
Ma torkos éjjel cseni el az álmom,
és nem takargat akkor sem, ha fázom.
Tarkóm alól cibálná már a vánkost,
Szófosztó béklyók pányvájára ránt most.
Finom ered fényes diadalt dobolt,
hajad selymesen ragyogott a Napra,
szemeidben tűz, lelkedben láng honolt,
sosem gondoltál holmi holnapokra.
Körülöttünk csendes, zajtalan az éj
- a félig égett gyertyán viasz csordogál -
van bennünk még tartás, szunnyadó erény,
halk futamot játszom a bordád-zongorán!
70
Szülinap, kellemes bódulat,
pezsgő a fejemben jól mulat!
Megéltem immár a hetvenet,
örömöt jelent ez lelkemnek!
Második húsvét immár reménykedve
Tavaszi Nap ontja biztató sugarát,
nyitott ablakon át hallom madár dalát.
Körbelengi szobám illata friss földnek,
áldó üzenete ez a természetnek.
Százezrek küzdöttek érte,
apák s fiúk együtt léptek,
bíztak, hittek és reméltek...