Borbély Barbara (Beautiful Lie)

Végső búcsú

Az árnyvilágba bejut a nap fénye,
Holt lelkemen átüt a melegsége.
Esténként édes álommal remélem,
Lehet még élő földre lépnem.

Sötétben játszott egy csillag árnyéka,
Szennyet és mocskot hozva partra.
Kiengedte mindazt, mit őrzött egy lakat,
Így lettem rabból újra szabad.

Gyorsan peregnek az eleven percek,
Lopott, időtlen, igaz érzelmek...
Hazug pillanatai a boldog létnek,
Amiért most mégis újra élek.

Szenvedésem olyan gyönyörű,
Csak a búcsú ne lenne keserű.
Belülről emészt, hogy újra érzek,
Szívem dobbanásától még én is félek.

Kétértelmű valós érzetek,
Semmittevő gyilkos félelmek.
Csak ezek maradtak nekem:
Maró, égető, kínzó emlékek.

Napkeltével jött az ölelés,
Búcsúból lett a megvetés.
Eleven szívem újra vérzik,
Inkább szellem leszek mégis.