Szerző
Atillka Bartha

Atillka Bartha

Életkor: 25 év
Népszerűség: 58 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 643 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. január 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (2)

Atillka Bartha

Néha

Néha, ha csönd van, visszanézek a múltba,
S felsejlik előttem csillogó zöld szeme.
Ilyenkor úgy tud fájni, szinte kínoz,
Hogy nem lehetek többé vele.

Néha, ha lecsukom megfáradt két szemem,
Még újra látom arcát, s szőke tincseit,
S magamat, reszketve ölelő karjai között.
Látom a régi, letűnt idők furcsa kincseit.

És néha, hogyha egyedül vagyok, az ő
Édes, mennyei illata száll felém a légben,
S ilyenkor már-már elviselhetetlen,
Hogy nélküle kell élnem.

Felidézem magamban minden kedves szavát,
Minden apró, fénylő reménysugarat,
S rájövök, hogy mindez vén szívemben
Kőtáblába vésett, örök emlék marad.

Nem törli el semmi álmaim nyomait,
Szárnyai nyomatát őrzi a lelkem.
Tőle kaptam szinte mindent,
S bolond is csak érte lettem.

S bár legbelső énem most is zokogva
Rohanna hozzá, hogy szorítsa magához,
A konok tudás, s bölcsesség szilárdan
Odaláncolt a szürkülő mához.

Szeretlek, bevallom, de én nem kellek neked,
Így az idő rágja szét szerelmem fonalait,
Lehullanak mind a földre, s kirajzolják
Megtört sorsom vékonyodó vonalait.

Csak egy marad meg. Egyetlen cérnaszál,
Mi szívemet a tiéddel kapcsolja össze.
Túl erős, hogy valaha is elszakítsa
Az élet kegyetlen vasökle.

Ez nem más, mint közös emlékeink
Pici, de annál tartósabb sodronya.
Ölelések, mosolyok, percek szövete,
Törékeny rózsa-énem néma alkonya.

Már nem vagyok más, csupán
Három száraz, vérvörös szirom,
Mit egy kis dobozban őrzök.
Egy kis darabnyi paradicsom.

És tudom, nem kellek neked,
S nem is kellettem soha,
S hogy a kötetnyi vers, mit kaptál,
Csupán ócska pongyola,

S hogy te nem gondolsz rám,
Nekem pedig nem volna szabad,
De mégis, most is minden sor
Sugárzó emlékedhez tapad,

És általad egy kis szépséget nyer.
De azt is tudom, s tudtam,
Hogy nem lehetek boldog, hogyha
A jelenem csak a múltam.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jyraya94(szerző)2013. január 13. 18:08

köszönöm :)

Törölt tag2013. január 13. 14:28

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom