Régi erdő
Kivágták a hatalmas fákat,
kiforgatták a tuskókat is a földből.
Állok, s némán nézem a kopárrá vált tájat,
nem maradt hát semmi a régi erdőből.
Mennyit sétáltunk ott egykor
kéz a kézben, apám meg én.
Fonott kosár ringatózott az én karomon,
sárga szalmakalap trónolt az ő fején.
Kiérve a hűs homályból
sóhajtva az égre néztem,
s elengedtem gyorsan erős kezét;
tudta, hogy egy kicsit mindig féltem.
Nincsen meg már az az erdő,
nem kísérhet többé oda apám...
Egérrágta padláson a szalmakalap,
s széthullott már rég a fonott kosár.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
bursch2013. február 14. 22:08
Gyönyörű vers! Megérintett! Gratulálok! Magammal is viszem...
Üdv: Vata
jocker2013. február 12. 09:08
Pazar megemlékezésedet jó volt olvasni.
Szeretettel gratulálok: jocker/Kiber/Feri
Kicsikinga2013. február 11. 14:28
Szép és szomorú.
sinko2013. február 11. 09:59
Mivel erdész is vagyok tetszik a versed
eerika2013. február 11. 09:48
Gyönyörű és szomorú emlékezés... Gratulálok a versedhez!