Rádl Katalin

Mindennapi csata

Reggel van. Hat óra.
Talán egy rémálom válik most valóra???
Áh, dehogy!
Csak megint indul egy nap;
dolgozni, tanulni siet most kicsi és nagy.

Reggel van. Már fél hét.
Mozognak szaporán a fogkefék.

"Készen vagy bátyó? Egy órája sikálod!"
"Maradj már öcskös, jobb, ha a sorodat kivárod!"
"Hol van a hajgumim, nincs meg a fésű sem!"
"Anya én nem megyek, az előbb még szédültem!"

Reggel van. Hét óra.
Remélem, sikeres lesz ez a legújabb tortúra!

"Anya, foci ma nem lesz, a labdámat ne tedd be!"
"Anya, a fűző most hogy legyen, simán vagy keresztbe?"
"Anya, vihetem az oviba a takaróm?"
"Anya, már megint megitta valaki a kakaóm!"

Reggel van. Hét óra tíz.
Mire mindenkit elrendezek, lever a víz.

"A sapkám még itt volt, most sehol se látom!"
"Felvettem a cipőm, kéne a kabátom!"
"Tessék a könyveket ma szépen hazahozni!"
"Anya, nem tudom az övemet már megint becsatolni!"
"Tedd odébb a lábad, ez már az én székem!"
"Anya, nem adnak a kifliből, pedig szépen kértem!"

Aztán kigördül a busz a gyereksereggel...
Így zajlik ez nálunk szinte minden reggel.

Csend száll a házra,
hallgatnak a falak,
mindenki a helyén:
én itthon - úton a nagy csapat!
De nyugalmam, mint kérészlét,
csak néhány pillanat.
Nem is tudom: sírjak-e,
vagy nevessem el magamat.
Mert egy huncut tornacipő
végül mégis itt maradt!