Szerző
Kaposi György

Kaposi György

Életkor: 65 év
Népszerűség: 13 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 19496 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. május 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (2)

Kaposi György

Az én Édesanyám emlékére

Az én Édes jó Anyám ma már a túlsó oldalon vigyáz reám
Még ott is figyeled minden rezdülésem
A Jó és a rossz cselekedeteimet
Még emlékszem, hogyan vigyáztál, óvtál
A magzati kortól, míg el nem szakított a halál
Az elmúlás, nem a teljes megsemmisülés

Rajtam és gyermekeimen keresztül az újjászületés
Még most is érzem, befogadom a meleg ölelésed
És a sok-sok törődést, néha a nevelő fenyítést
Akkor még nem értettem, minek a szidás, a szülői "kényszer"
Hiszen Neked még mindig gyerek vagyok
De hidd el, vigyáznak rám az Angyalok

Most még egy Tündér is vigyáz reám
Talán Te küldted nékem ez égi varázst
Most Ő vigyázza lépteimet, hogy az igaz útról ne térjek le
Te tudod csak igazán, hogy a fiad nem csapodár
Bár voltak az életemben kilengések
Kérve kérlek, hogy e tévutakat nézd el nékem

Egy másik dimenzióból kaphatok feddést
Amit érzek és elfogadok, elmentél, de mégsem hagytál egyedül
A égi szférák éneklik nékem, hogy most is itt vagy
Gyújtok egy gyertyát, és lángba nézve
Megjelensz az égi fényben, kérlek, segíts
Hogy itt, a földi létben megálljam a helyem a Te dicsőségedre...

Ígérem, nem hozok szégyent, hirdetem a Szeretetet!
Te is Szeress, és bocsáss meg nekem, ha vétkeztem
Nézz le reám Szeretettel, hiszen egyetlen fiad
Azt Kívánja, légy királynő az elérhetetlenben
Eljő majd a nap, amikor találkozunk és egyek leszünk
Az égi királyság Szent mezején

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gabriella422013. május 12. 17:57

Szép...gratulálok!

kterezia2013. május 5. 15:23

Jó, hogy így látod!

karpatia2013. május 5. 14:48

Szép vers. Gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom