Parádi Richárd

Ne aludj vissza!

Láttam, mikor még földre építkeztél
Nagy gonddal alapot vájtál
Téglát, s gerendát egyenként illesztettél
- volt, miben egészségben élhettél.

Ma Illúzió Expressz lett életed paripája
Jegyet váltva lelkünk vergődik kínhalálba
S felejtünk, hogy mik vagyunk, honnan jövünk
Szemünk bekötve - a Feszültség székén ülünk.

Vágjatok fejbe, s üvöltsd reám: Hazudok!
Taposs meg, ha földre zuhanok.
Ítélj! Égess táncként más szemében,
mellkasod ököllel verjed, te buta majom!

Beteg világod ott ül ki, az arcodon:
Harag, düh s ítélet, hataloméhség.
Nézz magadra, minden mondatod csak az "Én",
Csak hallasz - már nem érted világod rég.

Feje tetején minden,
Ti vezetőkre találtatok. - De kiben?
Agymosottat vak vezet, mennyországból
paradicsomnak álcázott pokol lett.

Szabadság helyett csekkek
Barátság helyett érdekek
Érték helyett illúzió - nesze semmi,
fogd meg jól!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha lehetne, még élni sem mer,
Kinek drágább virtuális élete,
Mint a hús-vér becsülete.

Plázában, de az Utcán is csak zombik
Aki egyébként Boldogságra vágyik -
Istenem, súgd meg, hogyan akarnak változást
Ha csak a száj nagy, de nincsen bennük akarás.

Színház a világ, s benne szerepünk Szolga,
Bábok báboznak. - Az ember önmagát keresi,
Földobott kő, de gyémánt akarna lenni,
Holott az élet a "drágaságot" nem ismeri.