A kő és én
Sima kavics a fény veled játszik,
Rajtad ezer év munkája látszik,
Magamon csak emberöltőnyi ránc,
Idő sodrában fogva tartó lánc.
Homok és víz formálta alakod,
Millió formád reám hagyatott,
Víztükrén nézem hamis arcomat,
Míg te kívül belül őszinte vagy.
Kezemben tartlak, felszíned rideg,
Bennem az érzés ami oly hideg,
Vízbe doblak utad végtelen,
Ezt megérteni vagyok képtelen.
Törékeny létem mit mondhat neked,
Ki ősidőktől foglalod helyed,
Legyél hát szikla én ember leszek,
Mindketten várjuk mi rendeltetett.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Samu(szerző)2008. szeptember 6. 12:13
Köszönöm,hogy olvastad kedves Marie_Marel.
Üdv Samu
Marie_Marel2008. szeptember 5. 20:22
Ragyogó!
Üdv: Marie
Samu(szerző)2008. szeptember 5. 19:59
Köszönöm,hogy megtiszteltek a véleményetekkel.
Üdv Samu
tigris2502008. szeptember 1. 17:58
Vízbe doblak utad végtelen,
Ezt megérteni vagyok képtelen.''
Egyszerűen szép!
fredi2008. szeptember 1. 10:11
Nagyon tetszik ez a témáját illetően nonkonformista vers. Egy kicsit Szabó Lőrinc A földvári mólon című versét juttatja eszembe.
LIne2008. szeptember 1. 09:38
Kimondhatatlanul gyönyörű!
''Legyél hát szikla én ember leszek,
Mindketten várjuk mi rendeltetett''
Üdv: Eta
Ha a vízbe kő kerül az teljesen elmerül,
sokat küzd lent egyedül míg újra felszínre kerül .
zita2008. szeptember 1. 08:17
Szép a versed. Gratulálok!