Szerző
Vers

A verset eddig 316 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. május 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (5)

Pallagi József

El sem veszett

Kutassunk magunkban, csak egy kicsit,
nyitogassuk énünk rejtelmeit.
Van ott minden, mit sok év szertehányt,
manó, tündér, s régi rossz boszorkány.

Látjuk szüleink és testvéreink,
barátok, s mindünk rossz, s jó tetteit,
kit-kit merre vitt sorsa szekere,
kiből mit hozott ki az élete.

Ne hidd, minden fehér vagy fekete,
Isten színeket is kevert bele.
Sok a gonoszság, sok, hisz tudom én,
de mik is vannak lelkünk legmélyén?

Árulás, csalás, lopás és rablás,
háború, gyűlölet és belviszály,
hosszú a sor, hát nem sorolom én,
de mik is vannak lelkünk legmélyén?

Megbúvik ott benn a vágy a jóra,
szeretni, adni, s óvni jó volna,
építni, alkotni, s tenni csak úgy,
mint aki mást soha nem is tanult.

Fáj a rossz, fáj a bűn, de ott a fény,
hogy mik is vannak lelkünk legmélyén,
hisz ott rejtőzik bennünk már régen,
egy el sem veszett, meg sem lelt éden.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Syrius(szerző)2013. május 30. 08:45

Köszönöm kedves Marcsi!

S.

lepko.ila2013. május 30. 08:43

Igazi lélekből jött gondolatok!
Gratulálok
figyelőbe teszlek

Üdv:Marcsi

Syrius(szerző)2013. május 30. 08:23

Köszönöm szépen a véleményeket, elismeréseket kedves Gyuri, Karcsika, Doren, Frici és Pauleve55!

Syrius

gypodor2013. május 30. 08:01

Komoly vers, komoly mondanivalóval. Szívvel gratulálok. Gyuri

Karcsika2013. május 30. 07:23

Nagyon szép vers:)

daivydoren2013. május 30. 06:54

Sajnos ezek az erények mélyen elbújtak a Ma emberében.
Gratulálok a versedhez.
Üdvözlettel: Doren

kistenkes2013. május 30. 05:32

Fáj a rossz, fáj a bűn, de ott a fény,
Gyönyörű, érett sorok, minden szava egy élet tapasztalatát hordozza Szívből (szívvel) gratulálok Frici

pauleve552013. május 29. 21:53

''hisz ott rejtőzik bennünk már régen,
egy el sem veszett, meg sem lelt éden.''
Igen, minden emberben ott egy nagyszerű, csodás Lehetőség. Lehetőség a Jóra!
Gratulálok remek versedhez szeretettel, szívvel és ezentúl figyellek. :-)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom