Szerző
Vers

A verset eddig 646 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. június 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (33)

Murzsa András Dr.

Nyújtom a kezemet

Gáton az ország

Én hiszek az emberi jóságban,
Annyi jó példát láttam belőle.
Hiszem, hogy jó az ember és tesz is,
Mily sokat hallottam már felőle.

Tudom, vannak látványos, csodás dolgok,
Melyeket elhinni is alig merek.
Talán nem is a különlegességek
Fogják meg, hatják át az embereket.

Amikor azt hallom, tegyünk, fogjunk össze,
Segítsünk, hogy gyógyuljon a beteg gyermek.
Olyan is ad, ki még nem tudja, hogy hó
Végén miből veszi meg a kenyeret.

Vörös ár öntött el településeket.
Földönfutóvá váltak akkor családok.
Az összefogás oly mértékű volt, hogy
Ilyet talán még az ország nem látott.

És most újra elhangzott az a hívó szó:
Segítsetek, gyertek a gátra emberek!
Összefogott az ország, ezrek a gáton,
Megfeszített erővel építenek, mentenek.

2013. június 5. A gátakon dolgozók tiszteletére.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Dram(szerző)2013. augusztus 30. 09:09

Kedves Gabi, Kedves Zoltán! Köszönöm látogatásotokat, megtisztelő véleményeteket. Üdvözlettel; András.

tengerszem2013. augusztus 17. 23:02

Nagyon tetszik! Gratulálok!
Gabi

Csirkezola2013. augusztus 8. 15:20

Ez a valódi éltető remény! Gratulálok versedhez, hitedhez: Cs.Z.

Dram(szerző)2013. július 4. 07:31

Kedves Frigyes, Anikó, Attila, Kata, Katalin, Zsuzsa, Szilvia!
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, látogatásotokat. Örülök véleményeteknek és köszönöm. Tisztelettel; András.

valosag2013. június 26. 14:29

Mindenre kiterjedő figyelmed nagyra értékelhető kedves András.
Hinnünk kell az emberi összefogásban.
Nagyszerű vers erre a szomorú eseményre . Gratulálok !!!

10082013. június 23. 10:37

Nemes küzdelem volt bizony
a természeti katasztrófa ellen.

Gratulálok!
Zsu

TelekiKatalin2013. június 18. 19:46

Kedves András ! Minden gáton küzdő embertársunk nevében köszönjük a versedet ! Nagyon szép megemlékezés a szörnyűségről amiben valamilyen formában, szinte mindenkinek része volt ! Ha úgy mint elszenvedő, ha úgy mint segítő ! Maximális Elismerés és Tisztelet Mindenkinek ! Gratulálok a versedhez őszinte szívvel Kati

mystynekatika2013. június 17. 20:57

Veled tisztelgek és
hálás vagyok embertársainknak...

Viski_Attila2013. június 17. 20:08

Tetszik a vers és a híted az emberekben. Gratulálok!

nefelejcs2013. június 16. 17:23

Megérdemlik ezt a szép verset, akik éjt nappallá téve küzdöttek az árral. Tiszteletem Nekik, és Neked kedves András, hogy megemlékeztél Róluk.
Anikó

kistenkes2013. június 16. 14:52

Én hiszek az emberi jóságban,
Annyi jó példát láttam belőle.
Igen, vannak még jó emberek (is) Szép vers, gratulálok Frici

Dram(szerző)2013. június 15. 10:53

Köszönöm megtisztelő látogatásotokat, hogy olvastátok írásomat. Nap mint nap figyeltük a híradásokat, izgultunk a gátakon dolgozókért és azért, hogy munkájuk sikeres, a védekezés eredményes legyen. Tisztelet azért amit tettek és ezt erősítettétek szavaitokkal megjegyzésetekkel, vélemenyetekkel. Köszönöm, hogy itt voltatok. Tisztelettel és üdvözlettel; András.

melanka2013. június 14. 17:58

Kedves András !

Reményteljes versedhez szeretettel gratulálok: Melánia

Meroni2013. június 14. 13:32

Nagyon szép a versed és benne az üzenet!
Gratulálok
Roni

gyongyver672013. június 14. 09:59

Remek lett gratulálok!

Norci8112013. június 14. 09:42

Tisztelt Andràs! Nagyon szép vers, és nagyszerűen megfogalmazza benne a lényeget. Én az ön szülőfalujàból, Paposról èrkeztem Szekszàrd vàrosàba az àrvízi védekezés miatt. Néhai Simon Hermina dédunokàja vagyok. Munkàjàhoz jó egészséget kívànok. Tisztelettel: Kiss Norbert

gypodor2013. június 14. 05:58

Gratulálok kedves András! Gyuri

mezeimarianna2013. június 13. 05:15

bizony az emberek alapból jók,vannak jobbak és mégjobbak...köszönet nekik:)

955kondoros2013. június 12. 21:48

Kedves András!Köszönet,hogy megírtad ezt a verset.Az Igaz Jó Embereknek nagyon szép;Tisztelgés!Szívvel Gratulálok! Üdvözlettel:András

bakonyiili2013. június 12. 21:24

Nagyon szép a vers, emléket állít a gátakon dolgozóknak! Nagyon megható ez az összefogás, mint tudjuk : bajban ismerszik meg a barát!
Szeretettel olvastam, gratulálok:Ili

Törölt tag2013. június 12. 21:19

Törölt hozzászólás.

meszaroslajos602013. június 12. 20:58

Szép megható méltó az alkalomhoz gratulálok Lajos.

Andicsek2013. június 12. 20:44

Szeretettel gratulálok kedves András!
Baráti üdv: andi

szalokisanyi12013. június 12. 20:08

Remek!!! Együtt érzésedhez csatlakozom. Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

Törölt tag2013. június 12. 19:26

Törölt hozzászólás.

Kicsikinga2013. június 12. 19:22

Nagyon szép és méltó főhajtás a versed!

Rika2013. június 12. 19:19

Kedves András!
Szép verset írtál a tiszteletükre, értük.
70-ben átéltem a nagy árvizet, nagyon felkavar még most is az akkori érzés.
Szívvel olvastalak:R.

fiddler2013. június 12. 18:29

Így van, nagy érték ez az összefogás, és értékes a versed is! Gratulálok!
Laci

karadierzsebet2013. június 12. 18:24

Tisztelettel olvastalak: Erzsike

amalina2013. június 12. 17:59

Nagyon tiszteletre méltó verset írtál a gátakon dolgozók tiszteletére.:)

1957052520122013. június 12. 17:56

Meghatóan szép versedhez őszintén gratulálok: Irén

BakosErika2013. június 12. 17:53

Megható verssel tisztelegsz előttük, kedves András!
Szeretettel olvastalak!

m-laci2013. június 12. 17:47

Remek vers, gratulálok!
Laci

32013. június 12. 17:26

Remek versedhez gratulálok ! Ibolya

Golo2013. június 12. 17:22

Minden elismerésem emberszerető és fétő versedhez, ami a jellemedre is utal.
Köszönöm, hogy olvashattam és szívvel gratulálok: Radmila

adamne2013. június 12. 17:01

Szívbemarkoló versedhez csak gratulálni tudok.
Ha baj van valóban nagy az összefogás,ki milyen
módon tud segíteni-akár a gátakon,vagy egyéb
dolgokban,ami az ellátásukat illeti,stb.
Kedves,hogy megemlékeztél róluk versedben.Üdv.Manyi

baramara2013. június 12. 15:44

Nagyon szépen írtad! Ilyenkor, a bajban látszik, hogy vannak még érző emberek! :)
Gratulálok!

Gabibandi12013. június 12. 14:46

Együttérző szívvel íródott versedhez szívvel gratulálok:Gabi:)

giziszalay2013. június 12. 14:27

Nagyon szép megemlékezés kedves András, bizonyította az ország mennyire össze tud fogni a bajban.
Szeretettel:Gizi

molnarne2013. június 12. 14:24

Nagyszerű összefogás az ország érdeke is,lélekben sokan ott vagyunk,sok szeretettel gratulálok

dvihallyne452013. június 12. 14:08

Kedves András!
Szeretettel és szívvel gratulálok nagyszerű, összefogást elismerő versedhez.Írtam én is a gáton dolgozókról.Sarolta

karpatia2013. június 12. 13:48

Szép vers gratulálok

Hevocka2013. június 12. 13:45

Szívembe markolt versed... én is ott voltam, és vagyok is szerencsére, csak lélekben, nem ötött ki... és ez remélem így is marad...
Remek versedhez gratulálok. é

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom