Szerző

Vörös István Áron

Életkor: 31 év
Népszerűség: 7 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 317 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. június 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Vörös István Áron

Nem láttam

Nem láttam még hajnalt először nézni,
ahogy sírógörcsbe rándulva száll ki
kényelmes, égi bölcsőből, s tán érzi,
ha még tudni nem is, hogy talán bárki
büszke gyermekeként tud majd még élni.

Nem láttam még asszonyt konyhában állni,
számolni a vénákat a kézfején,
két forró tál húsleves fölött várni,
míg asztal társa a némák mezején
kongó ürességgel tanul meg bánni.

Talán még egy igaz asszonyt sem láttam,
csak ezer sebből vérző, bús lánykákat,
akiktől csak szégyenlős puszit vártam,
miközben foggal téptem ki szálkákat,
s hiú agyam örökre szublimáltam.

Nem láttam még egy időkereket sem,
ahogy a rozsdamarta fogsorával
ártatlan és fiatal gyereket csen,
és a szülő hiába sír koránnal,
bibliával, a szobában csak a csend
csapkod fülsiketítő ostorával.

Hű szerelmet sem láttam e világon,
ha csak nem játszották béna színészek
kopottas fényű, szürke, régi vásznon,
hogy a semmiben valami kínt érzek,
s hiába lobogtatom fehér zászlóm,
már lehúztak a mélybe a szirének.

S nem láttam tengermélyen tetemeket,
nem láttam még fiút hazáért halni,
csak könyveket láttam, film tekercseket,
poros magnókat láttam őket falni,
akkor hogy áldjam mégis a perceket?

Hogy fiatal szemem nem látott semmit?
Hallani is csak hazugot sikerült,
hogy nem tudom, mit mondjak, s abból mennyit,
hogy térdemen veszteség s nem siker ült,
talán nem mondhatok soha, csak ennyit.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Visti(szerző)2013. augusztus 20. 18:22

Köszönöm szépen a látogatást és a biztató hozzászólásokat! Én örülök, hogy elnyerték a tetszésed a verseim! :)

Kicsikinga2013. augusztus 20. 11:07

Kiváló a versed! Örülök, hogy Rád találtam!

Visti(szerző)2013. június 25. 20:45

Örülök, hogy tetszik! :)

ivanyimonika2013. június 25. 19:25

Ez aztán nagyon megtetszett:)

Visti(szerző)2013. június 25. 19:17

Köszönöm szépen a szép szavakat, a biztatást!

A pozitív élmények papírra vetésével pedig majd igyekszem! :)

kodrane2013. június 21. 19:58

Ígéretes alkotás! Gratulálok:

alice972013. június 20. 22:31

Nagyon sok mindent fogsz még látni! :) Aztán majd vess papírra minél több pillanatot, mert hihetetlenül jól írsz. Gratulálok a versedhez! :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom