Szerző

Tasnádi Györgyi

Népszerűség: 258 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1165 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. július 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (31)

Tasnádi Györgyi

Véraláfutás

Azt mondják, olyan sápadt vagyok.
Most legalább ennyiben hasonlítok a kedvencre.
Vámpírizmus korát éli bőröm halvány holdfény-kredence.
Nem jár már rózsás bimbó, viruló bókkal hűtlenkedve
másnak orcáján csattan csókja - hiába vágyom rá epekedve.

Igen, piros pozsgás hajdani egykoron ezer fokos lázban égtem én.
Ó, azok a vérvörös alkonyon, hogy perzselték azt, ki szívembe tért!
Elpirult vágyak huncut pajkossággal kergették kacsintva tűznek serlegét,
hol parázsnak sosem fogadott árva szent kelengyéjébe hűséget hűlt helyén.

S most felfal a kór. Érzem, kóróként konyulok.
Erőm elszáll, elfut. Ereken át űzik átkos, vérszívó indulatok.
Csak gyűlnek, gyűlnek aljas, éjsötét vadak,
gócként táboroznak templom-kertem alatt.

Várják a vacsit, hogy jól lakhassanak.
Meggyborban úszik nekik száz vitamin-falat.
Nem kértek, de kapnak, követelnek.
Elgyengít, hogy tőlem lopnak - szívás e végzet.

Véremet adom néktek.
Nesztek, egyétek!

2013. június 29.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Twilight(szerző)2013. szeptember 15. 12:09

Kedves Dávid /Cothineal!

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!! :-)

(Egyébként magam is így gondoltam! :))

Mindig nagy örömmel olvasom szókimondó véleményedet, őszinte kedvességedet, nyíltszívűségedet - maradj meg Te is ilyennek, illetve Te is add mindig önmagad, mert csak az az igaz(i)! ;)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Cothineal2013. szeptember 13. 15:56

Sokrétű, színes egyéniség - semmi kétség. Maradj meg ilyennek:))

Twilight(szerző)2013. augusztus 20. 10:16

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, kedves Anita és nagyon örülök, hogy ez a versem elnyerte tetszésedet, szívedet! :)

Szeretettel látlak mindig!! ;)
Üdv.:
Györgyi

Anita1962013. augusztus 19. 21:17

Nagyon jó lett, gratulálok hozzá :)

Twilight(szerző)2013. július 28. 13:59

Kedves István/szaby30!

Örülök a pozitív véleményednek! :)

Ezt a versemet inkább fekete (avagy véres:)) humornak szántam, mintsem szomorúnak, de azért valóban átérezhető....

Köszönlek! ;)

Szeretettel láttalak és látlak mindig! :)
Üdv.:
Györgyi

szaby302013. július 23. 16:21

Györgyi! valóban más de jó, el olvastam többször is, meg értem,
van úgy az ember kicsit szomorú de élni kell,,,

Twilight(szerző)2013. július 20. 20:51

Kedves Gábor /ternyikalmus1 !

Igen, én eléggé összetett személyiség vagyok, bár inkább színesnek tartanak, de a többszörös se rossz - igyekszem nem megcáfolni...! :D

Tehát igen, ezt is én írtam - bár valóban nem pajkosságnak szántam..., hanem véresen komolynak! :D

De igazad van és teljesen jól látod: az ember változik, ha megtöri az élet és én eléggé sok pofont, csalódást illetve leckét kaptam az utóbbi időkben is, ami nyilván meglátszik rajtam és visszatükröződik az írásaimon is, szóval ez már nem az a lány, aki voltam, valóban....

Asszem, itt az ideje egy képfrissítésnek! :D

Örülök, hogy ezt a versemet is meglátogattad illetve, hogy régebbi verseim olvasására is időt szántál és köszönöm!! ;)

Szeretettel láttalak és látlak - olvass nálam máskor is!:)
Üdv.:
Györgyi

ternyikalmus12013. július 20. 16:49

Mintha nem is Te írtad volna ezt,gyanítom többszörös személyiség vagy és most a pesszimista kerekedett felül benned,jobban tetszettek a korai verseid,de ez is érdekes....Csak ezt nem az a pajkos szemű lány írta már aki a képről visszanéz rám...

Twilight(szerző)2013. július 20. 15:18

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, kedves Attila! :)

Szeretettel láttalak!
Üdv.:
Györgyi

Törölt tag2013. július 20. 13:10

Törölt hozzászólás.

Twilight(szerző)2013. július 14. 21:33

Kedves Zoltán!

Örülök neki, Neked és KÖSZÖNÖM az elismerést! :)

Szeretettel láttalak és látlak máskor is, olvass nálam! ;)
Üdv.:
Györgyi

tzoldav2013. július 14. 21:27

jó a versed, különleges
tetszett

Twilight(szerző)2013. július 13. 15:24

Sziasztok! :)

Végtelen nagy örömmel tölt el, hogy ennyien meglátogattatok, meglátogattátok versemet és osztoztok gondolataimban, sorsomban enyhülést és lélekvidítást okozva itt hagyott szívekkel, gratulációkkal és kedves hozzászólásaitokkal:
KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK!!! :)

Kedves

- Callypso / Anna: szeretettel köszöntelek nálam, mint új olvasómat és köszönlek! :)
- Maxika / Albert: nyugi, nem adom fel - max. versben! ;)
- Jocker/Kiber/Feri: köszönöm figyelmedet és örülök, h érdekes! :)
- 955kondoros/ András: igen, az! :D De nem akartalak megijeszteni, inkább csak szórakoztatni, de köszi! :))
- M.Laurens / Miklós: :) NAGYON meghatódtam kedvességeden, aggódásodon és igen, a humor az, ami átsegít bennünket mindenen, amit meg/át kell élnünk...! KÖSZÖNLEK!! ;)
- Irén: szeretettel üdvözöllek, mint új olvasómat és nagyon örülök, hogy elnyerte(m) tetszésedet, köszönöm!! :)
- Barnaby: :)) Köszönöm szépen és üdv. nálam - természetesen nem véletlen a Twilight-névválasztásom - örülök Neked! ;)
- Baramara / Marianna: köszönöm, de a nevem marad, szeretem! :))
- Sabee / Szabolcs: a hozzászólásod illetve az adatlapos fotód megtekintése után én is azt mondom, hogy HŰŰŰ! :D
Legyél üdvözölve nálam, mint Twilight-szimpatizáns is :) és nagyon örülök, hogy humorért Neked sem kell a szomszédba menned...! :)) A Cullen-méregre már én is gondoltam, csak a beszerzése problémás... :) - no, meg aztán ki a fene akar örökké élni örökösen szomjazva?! :D Inkább irány a Mennyország - ha már az öröklétről van szó, legyen üdvös! ;)
- Sanyi: tiszta szívemből köszönöm!!
- B.Sanyi: köszönöm!
- Kodrane / Erzsébet: üdvözöllek nálam és szeretettel köszönlek! :)
- Laci / fiddler: köszi! :))
- Arnold: köszönlek! :)
- Gyuri: köszönöm szépen! :)
- Roni: köszönöm és üdv. nálam!! :)
- Kinga: igen, szerintem csak így érdemes erről, vagy van még a másik véglet, de inkább próbálom humorosan felfogni és köszönöm szépen folyamatos figyelmedet és elismerésedet!!
- Kikszi / Franciska: köszönöm és üdvözöllek, mint új olvasómat! :)
- Enikő: köszönöm!! :)
- Anci: őszintén meghatódva olvastam kedves soraidat, melyek igazi gyógyírként hatottak rám és hálásan KÖSZÖNLEK!!!
Szeretettel köszöntelek nálam és örülök Neked nagyon!! :)
- Manyi: köszönlek!! :)
- Anita: köszönöm szépen és nagy örömmel illetve megelégedéssel olvastam véleményedet, mivel pontosan ez a kettős érzet kiváltása volt a célom! :)) Szeretem, amikor átmegy (illetve célba talál:)) versem az olvasónál és veszi/átérzi/visszaadja a lapot! ;) KÖSZÖNLEK!! :)
- Babu: minden versben benne van az alkotója..., köszönlek és külön köszönöm, hogy különlegesnek találod versemet, hiszen egyediségre törekszem, ezért örülök, h sikerül!! :)
- Ági: köszönlek!!! :)
- Frici: örülök, hogy ismét nálam jártál és köszönöm! :)
- András /Dram: köszönöm és igen, jól látod: az ember csak saját magában bízhat...!
- Lajos: köszönöm!! :)
- Szil.: köszönlek és fején találtad az idézetet, mert én is ezt szoktam mondani, tehát nem véletlen, h beugrott és örülök! :))
- Marcsi: köszönöm és jó volt nálam látnom Téged!! :)
- Baranyai_Attila: köszönöm és üdvözöllek nálam! :)
- Tamás: igen és talán, mert szeretem a képeket illetve inkább vizuális típus vagyok! :)) KÖSZÖNLEK!!
- haaszi / Irénke: de jó, hogy meglátogattál és köszönöm! :)
- Emil: igen, az ember egész életében folyton csak vár valami jóra, de közben meg lehet, hogy pont ott van az orra előtt, csak nem veszi észre, hát én most már észreveszek mindent és megköszönöm a kedvességedet is, mert örömmel olvaslak mindig és jóleső a figyelmességed!! ;) :)
Minden versnek van valami valóságalapja, hiszen az alkotóját tükrözi így vagy úgy....
Szóval igen, rám férnek a jó kívánságok és köszönöm szeretettel!!
- György / bigyurka: Te aztán mindig meg tudsz lepni az írásaiddal, hozzá(m) szólásaiddal és ez a vers... is nagyon aranyos, ugyanakkor igen találó... - mármint ami a ''megbántottak'' részt illeti (az ''érdekes'', ''kép'' jelzők külön öröm!!), a többiről szerénységem miatt nem nyilatkozom :D, de örülök neki illetve Neked, mint mindig és KÖSZÖNLEK!!!
- Csaba /Vadongyermek: igen, igen, igen! Hozzászólásodban minden benne van, amit szerettem volna megkapni és KÖSZÖNÖM!!! :))

MINDENKIT nagy örömmel láttam és MINDEN hozzászólás kincs a számomra!!

Szeretném, ha tudnátok, hogy sokat jelent nekem a jelenlétetek, a figyelmetek, a látogatásotok, kedves elismerésetek és az itt hagyott szívekért külön köszönetem!!

Tudom, hogy sajnos nem jut elég időm Rátok illetve nem mindig tudom viszonozni a kedvességeteket, ezért főleg megható, hogy mégis ennyien jöttök és kitartotok mellettem - azt hiszem, hogy ezért, Miattatok már megérte élnem...!

Gyertek és látogassatok meg máskor is!! ;)

Köszönettel és szeretettel üdv.:
Györgyi

Törölt tag2013. július 13. 09:25

Törölt hozzászólás.

bigyurka2013. július 12. 21:36

Ez a vers érdekes.
Ez a vers újra olvasva..
Ez a vers tetszik!
Eme vers nagyszerű!
Ez a vers kép is!
Látom erejét is!
Most már más!
Érzem a nőt,
Nagyon meg bántottak?
Nagyszerű a versed,
Nagyszerű ember vagy!!!

bigyurka2013. július 12. 21:22

Ez a vers érdekes.
Ez a vers újra olvasva..
Ez a vers tetszik!
Eme vers nagyszerű!
Ez a vers kép is!
Látom erejét is!
Most már más!
Érzem a nőt,
Nagyon meg bántottak?
Nagyszerű a versed,
Nagyszerű ember vagy!!!

edesemil2013. július 9. 21:13

Drága Györgyi!
Mindkettőnk részéről jöttek a betegségek, mindenféle kínkeservek, egyebek..., sokáig hiába vártam, hogy valami csodás vers jó hírt hoz majd Felőled...
Betegség-Humor összekapcsolás - sajnos valósnak érzem, valamilyen szinten a versben sejtetett betegséget, keserű hangulatot, nem olyannak (amiről többször írtam, hogy költői eszközeid közül valónak) tartom, - arra enged következtetni, hogy nem áttételesen kell értelmezni szavaidat. Amennyiben félreértettem - tudom, hogy nem hagysz kétségek között -, és tájékoztatsz a jó hírről. Ameddig csak feltételezéseim vannak állapotodról, addig nem mondhatok semmit, a megszokott és elvárt színvonal megemlítésén túl..., de bárhogy is legyen - egészségre mindig szükség van -, ezért most ezt helyezem előtérbe: jobbulást, gyógyulást, egészséget kívánok.
Szeretettel: Emil

haaszi2013. július 9. 14:22

Ajjaj...
De a vers jó...!

Tamas22013. július 9. 11:02

Gratulálok, egy egész kiállítás ''megtellne'' ezekkel az élet-képekkel.
Üdv: Tamás

Törölt tag2013. július 9. 05:31

Törölt hozzászólás.

czegledy662013. július 8. 21:03

Erőt a továbbiakhoz! Marcsi

valosag2013. július 7. 21:43

Kedves Györgyi!

Sajátos formában írtad le a hozzáállásodat nagyon is jól !!!
Azonnal ez ugrott be:

''Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el''
/Cyrano/

Kimondottam szeretik az ilyen betegeket a dokik,könnyebben épülnek fel.
Mielőbbi gyógyulást ! Üdv. Szil.

meszaroslajos602013. július 7. 21:13

Szeretettel és jó szívvel gratulálok Lajos.

Dram2013. július 7. 19:39

Kedves Györgyi!. Csak magadban bízhatsz. Minden más csak bíztatás, de mögötte jószándék van. Jobbulást kívánok. Versedhez gratulálok tisztelettel; András.

kistenkes2013. július 7. 18:22

Fájdalmas versed szívfacsaróan írja le kálváriádat Szép versedhez szívből gratulálok Frici

kreativ552013. július 7. 16:52

''Csak gyűlnek, gyűlnek aljas, éjsötét vadak,
gócként táboroznak templom-kertem alatt. ''
Döbbenet, és kalap emelés, ja és egy szív törés drága Györgyi.

babumargareta012013. július 7. 16:45

Különleges versedhez szivböl gratulálok!
Tele van humoros ,bánatos ,,,valós szavakkal,,,ami megkapott .
Remélem nem Magadról irtál
Szeretettel üdvözöllek,,,,Babu

Napsugar06072013. július 7. 16:08

Kedves Györgyi - Szóhoz sem jutok, hol mosolyogtam verseden hol meg, bíz lúdbőrzött a hátam!:) Nekem nagyon tetszett, ahogy a betegségről írtál humorral átszőve:) Régen olvastam már ilyen nagyszerű alkotást, nagyon jól megírtad Kedves Poéta Hölgy:) Kicsi szívemet itt hagytam:) '' Véremet adom néktek. Nesztek, egyétek!!! - nagyon jó Gratulálok: Anita

Napsugar06072013. július 7. 16:07

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

adamne2013. július 7. 15:27

Gratulálok versedhez,melyet humorosan írtál meg,de
komolyra véve-mielőbbi gyógyulást kívánok.Üdv. Manyi

anci-ani2013. július 7. 14:39

Kedves Györgyi!
Meghatódva olvastam humorral átszőtt versed
a betegségről.
De ne add fel!!!
A hit a gyógyulásban és a humor nagyon sokat segít.
Keserű humorú, szomorú, gyönyörű versed megsirattam...szívem hagyom nálad.
Gratulálok őszinte szívvel, gyógyulást kívánva neked
szeretettel: Anci

D.Eniko2013. július 7. 13:01

Gratulálok! Jó vers!

Törölt tag2013. július 7. 10:37

Törölt hozzászólás.

Kicsikinga2013. július 7. 09:54

A szarkazmusod csodálatra méltó!
Így ''kell'' írni a betegségről!

Meroni2013. július 7. 08:40

Nagyon szép vers. Szomorú, fájdalommal telt soraidhoz, szeretettel gratulálok és jobbulást kívánok neked!
Roni

gypodor2013. július 7. 07:09

Kedvesen, humorosan megírt nagyon komoly mondanivalójú versedhez szeretettel és szívvel gratulálok. Gyuri

Arnold2013. július 7. 06:55

''Ember higgy, és bízva bízz!''
Arnold.

fiddler2013. július 7. 06:46

No-no! Tán ne siess azzal a ''véred adásával'', kedves Györgyi! Ez így tényleg nagy szívás! (lenne).
Üdv: Laci

kodrane2013. július 7. 06:24

Nem szabad feladni! Jó vers, szeretettel olvastalak!

B.Sanyi2013. július 7. 05:50

Gratulálok! szép vers, mielőbbi gyógyulást!

B Sanyi

szalokisanyi12013. július 7. 05:39

Mielőbbi gyógyulást kívánok, tiszta szívemből.

A vers remek! Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

Sabee2013. július 7. 02:32

Hűűű :) Ez nagyon jó,nagyon tetszik! Gratulálok :)

Na és igen,a legerősebb gyógyszer a vidámság,a nevetés és a pozitívság,remélem mindből akad bőven... A versből ítélve igen! :)
De ha minden kötél szakad,egy kis ''Cullen méreg'' is gyógyír lehet a bajra :))
Üdv: Szabolcs

baramara2013. július 7. 00:01

Kedves Györgyi!
Mielőbbi gyógyulást kívánok! ..Szerintem nevezd át magad! :)
Versedhez gratulálok!

barnaby2013. július 6. 22:59

...az én testem, az én vérem...így folytatnám, ha lehetne:)de nem kell, be van a vers rendesen fejezve...Gratulálok, tetszik a humorod...illik a választott nevedhez:)Figyelni foglak:)

1957052520122013. július 6. 22:50

Kedves Györgyi!
Tetszik a hozzáállásod. Nem kell mindent olyan véresen komolyan venni. Gratulálok szeretettel: Irén

M.Laurens2013. július 6. 22:39

Bizony meg kell tanulnunk a betegségeinkkel együtt megtartani azt a belső tartást amiben csak a humor segít... Picit eltérve a versedtől elmondok egy rövidke történetet ami a versed címével függ össze. Az első szívműtétem előtt a szívsebészeten felmérték az állapotom, és a következő kérdést szegezték nekem. Sportol ? Köpni nyelni nem tudtam a kérdés hallatán, hiszen még a felállástól is majdnem megfulladtam. A doki rám nézett és látta, hogy a hógolyó is színesebb mint én. Tréfára vette a dolgot, és megszólalt.
- No jó ! Majd beírjuk a sportrészhez, hogy magas-vérnyomás, és véraláfutás.
-
No ennyi bevezetés után , a versed minden sorát értem, érzem, és veled együtt megéltem. Aggódok Tasnádi Györgyiért, a mosolyáért a soraiért amiket sokáig szeretnék még olvasni. Kérlek vigyázz magadra, magadért és miértünk is ha lehet ezt kérni.
/ Miklós /

955kondoros2013. július 6. 22:24

Akasztófa humor!? Kedves Györgyi! Ne ijesztgess!Szívvel Szeretettel:András

jocker2013. július 6. 22:11

tetszik... érdekes is...
Gratula: jocker/Kíber/Feri

maxika2013. július 6. 22:10

Ne add fel!
Albert

Callypso2013. július 6. 22:08

Nagyon tetszik!
Gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom