Repák Emil

Erjedő lelkem

Könnycsepp gördül,
Torkon, nyelőcsőn, gyomorba.
Mint elpöckölt csikk,
Ciccen halkan a sósavba.

Hamu von be mindent,
Lúgos erjedés.
Szürkén ázik szív, máj, vese,
Kiégett szenvedés.

Jegyem van magamba.
Tipródok a peronon állva.
Mellettem táska,
Belsőségeim, preparálva.

Hideg van, félek,
A lélek csontig hatol.
De nem szállok fel,
Kigördülök magam alól.

Csak a táskát dobom fel,
Ahogy a vonat kirobog,
S én, mint már oly sokszor,
Sunnyogva elkullogok.