Puskás Mátyás

Kétkedőn

Minden csillag ég. Fejem zúg, a szám kiszáradt,
A szívem kong, beleremeg a nyári szélbe.
A szó már rég halott, s az érzés kifáradt,
De mondd, elhagysz-e? Görcsösen harapok a szám szélébe.

Mondd, szoríthatlak még? S követhetlek-e,
Ha egy júliusi éjszakán lábad itt hagy,
Ha féltőn szorítlak, kedvesemként köszönthetlek-e?
Egyedül vagyok, mint a világűr, s remegőn kiáltok, ugye itt vagy?

Ki vagyok, nem számít, nem keresem már,
Ott hagytam nálad részét, s mint a párnát,
Körbeölel a kétkedés, hiányod, mint az ár,
Mossa lelkemet szét. Mondd, őrzöm-e még szívem párját?

Minden csillag ég. Fejem néma, a szám sebzett,
A szívem repdes a nyári széllel a dombra,
Térdre rogyva, ismételgetve, mint a lefegyverzett:
Mondd, borulsz-e még mellkasomra?