Vörös István Áron

Egy nem ballada a Poet-óvó hőstől

Messzi tájról érkeztem lábam megvetni,
még nem ismeritek nevem s annak honát,
de egyszer még az enyém fogja vezetni
a legnépszerűbb szerzők dicső névsorát.

Addig sem feledem a szent feladatom,
mit olimposzi magasságban rám sóztak,
hogy vigyázzam verseimet és a lantom
és költsek - de ne tojást - míg nem rám szólnak,

hogy írjak én mindent, ha kedves, ha kín,
soraimmal okítsam a poet-népet
és amíg kitalálom, mi legyen a rím,
ide képzeljetek pár költői képet,

pár pompás alliterációba kötve,
ha nem hiszitek, nézzétek anyakönyvem,
az áll benne szép aranyhímzéssel szödve,
hogy szegedi születésű szomorú könnyem,

fő ismérvem a függetlenség - így nyersen,
hogy ne csatlakozzak semmilyen táborhoz,
remélem ez elég lesz ahhoz, hogy versem
ne kerüljön gonosz főmoderátorhoz.

Cifrázom a sok igét, főnevet, névmást,
lassú művészetem is megzaboláztam,
ha meg kellene halnom, sem kérnék én mást,
csak hogy tegyem azt vers-túladagolásban.