Halál
A halál fekete fátyla lecsukja szemem,
Az elmúló életem fogja két kezem.
A testem merev, hideg, átöleli a halál,
A szív, a lélek a testemben egymásra talál.
Az életem ennyi. Virágok halmaza, sokasága;
Békésen nyugszom a halál markában.
És ti már ne sírjatok, engedjetek,
Ha hozzám indultok, fogom kezetek.
És ha felnéztek a csillagos égre,
Gondoljatok a közös, szép emlékekre.
Ha majd föladjátok az élet rögös útját,
Kopogtassátok a halál kapuját.
Én rögtön ott leszek, a sötétben, veletek;
Vigyázok rátok, fogom kezetek.
Meg kellett halnotok, nincs örök élet,
Itt vagyunk együtt, örök fényességben.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
kitsiniki(szerző)2013. október 29. 20:16
Köszönöm szépen. Ilyenkor halottak napja előtt kicsit beletudjuk élni magunkat az elmúlás érzésébe. Ennek köszönhető, talán az is, hogy jobban áttudjuk értékelni és ''élve'' élni az életet.
jocker2013. október 29. 14:20
HUH! Ez a vers az amit ''nagyon'' megírtál. nagyon át is jött, nagy élményt adtál.
Érdekes, rendhagyó, kiváló mestermunka.
Kalapemeléssel: vivát, vivát, vivát! jocker/Kíber/Feri