Szerző
Molnár Jolán

Molnár Jolán

Népszerűség: 329 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 580 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. november 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (29)

Molnár Jolán

Elnyel a város

Dohszagú, hűvös lépcsőház,
kulcs zörren, és kapu döng.
Mint koravén avar, ődöng
utcákon a nyár végi láz.

A dallamokkal kavargó
téren egy kávézó sarok.
Utcabál sodor, dzsessz s a rock
vizén elázott csavargók

imbolyognak, dobozos sört
kortyolva a dög-melegben.
A folyón langy szél lebben,
s hídra ívfény fűz gyöngysort.

Nem enyhül az átok, felfal
a város. Megemészt, kihány
bérházak közti éghiány
börtönébe, szürke aszfalt

labirintusába, kéken
villogó mentők, szirénák,
gázcsövek, érhálók, vénák
közé; felső vezetéken

vánszorgó villamosokkal
csiszolt sínekre s a buszba,
hol a zörgő ablakcsuszka
fémkeretét rázva sokkol.

A járdán ernyedt nyárutó,
beszáradt húgyfolt-térképek.
A fényen átszűrt égképet
csak a tiltott hegyre futó

ösvény drótkerítésén túl
látni. Mint rácson, balkonon
megtapadt guanó, korom,
elönt az undor, feltolul

valami fémízű csömör
a torkodon, száraz szád ég.
Felbuggyan - mint az okádék
- lépcsőn a tömeg, s elsöpör.

Vékony mázzal fedett az űr,
a kapualjban este lett.
Néhány arctalan sziluett
lélegzetén zihál a zűr.

Bűnből megfogant világrend
átka belülről korrodál.
Lépcsőházi lecsószag száll,
mellékutcák mocskán átleng,

és szegélyköveken koppan
a falakról hulló visszhang.
Lift dorombol, kong a gang.
Kék lidérc az ablakokban.

2009. október

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Steel2013. november 29. 09:18

Joli, reménykedem utólagos beleegyezésedben, mert
most szerkesztem a decemberi kortárs válogatást az új
honlapomon, és elvittem ezt a Míves versed!

10082013. november 19. 14:58

Jolánom, az egyik legjobb versed, már a blogodban is
hanyatt estem tőle, akkora telitalálat.
Hogy maradt ki nálam, nem is értem.

nagy gratula, nagy szív!
Zsu

emberpista2013. november 14. 09:16

Mi a város másik arcára emlékezünk inkább de most elénk került általad a rideg valóság.Ezt a várost Én nem szeretem azért élek vidéken.Gratulálok igen szemléletes versedhez!Üdv:pista

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 13. 08:04

Cili,
Zoltán, köszönöm a reagálást.

tzoldav2013. november 13. 01:04

nagyon tetszett, gratulálok

Sz.Cili2013. november 12. 22:46

Köszönöm,hogy olvashattam! Most Pestre gondolok,és honvágyam lett. Még akkor is,ha mocskos, még akkor is,ha a ,,tömeg elsöpör a lépcsőkön''...vagy ,,lift dorombol'' ....

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 11. 22:10

Miki, köszi szépen.

Mikijozsa2013. november 11. 18:21

Gratulálok szívvel , alkotásod nagyon jó, üdv. miki

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 11. 09:09

Pali, nagyon bírom azt a fűszeres humort, ahogy véleményedet fogalmazod.
A vámpíros részen jót nevettem! :)

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 11. 09:07

Kedves Gábor köszönöm, hogy itt jártál ismét. :)

palko642013. november 10. 23:29

Kedves Jolán!
Verseid ritmusa, képalkotásaid, filmszerűek. Hangosak, zajosak, illatosak és hömpölygőek. Fekete-fehér képek egy színes világban, egy láthatatlan s torzó hiányban, mit naponta megkap, ki benne él... Ha lesz időm, végigolvasom az összes versedet, mert ezt a ritmikát és alkotásmódot is magamba szeretném szívni, hogy majd egyszer, ha kell, elő tudjam hívni... De nem vagyok, erődet elszívó vámpír, csak egy őszinte rajongód, ki néha-néha rád ír.:) Barátsággal: Pali

t.buga2013. november 10. 22:38

Budapest kevésbé festői arcát tárja elénk nagyszerű versed. Szívvel gratulálok!

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 20:58

Kedves Anita, jól estek szavaid, örülök, hogy tetszenek a verseim! :)

Napsugar06072013. november 10. 20:46

Nagyon tetszik szabad stílusa....Remekül írsz fejet hajtok lírai munkásságod előtt. Gratulálok: Anita

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 19:24

Kedves D Jolán Neked is köszönöm szavaidat!

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 18:39

Kedves Frici, valóban, nem város-reklámnak szántam :)

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 18:38

Pilla, puszim, kösz a figyelmes olvasást, és örültem Neked! :)

Torpilla31812013. november 10. 17:28

...''Nem enyhül az átok, felfal
a város. Megemészt, kihány
bérházak közti éghiány
börtönébe, szürke aszfalt

labirintusába, kéken
villogó mentők, szirénák,
gázcsövek, érhálók, vénák
közé; felső vezetéken

vánszorgó villamosokkal
csiszolt sínekre s a buszba,
hol a zörgő ablakcsuszka
fémkeretét rázva sokkol.''...

Drága Jolim!

Nagyon egyedi hangú, nagyon egyedi, de valós képekkel átszőtt vers ez...

Szerettem...

Furcsa az érzésem, mert ijesztő néhol a valóság, de mondjuk ki, ez az igazság...

Azért magát a verset verstanilag is megnéztem.

Tetszik a központozás, a rímelés...

Egyszóval:
Gratulálok!

Pilla

kistenkes2013. november 10. 16:13

Keves Jolán! Aki még nem volt városban, az biztosan megriad, de sajnos a város ilyen. Szép vers, gratulálok Frici

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 14:41

Baramarám és Ferenc örültem a látogatásotoknak!

bereczkif2013. november 10. 14:38

Szép versedhez Gratulálok:Ferenc.

baramara2013. november 10. 13:27

Igen... pontosan dokumentáltad.
Gratulálok, nagyszerűen folytak egymásba a képek!

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 11:59

Terike, örülök, hogy itt jártál! :)

kterezia2013. november 10. 11:25

Elgondolkodtató, hiteles és mellbevágó valóság...

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 10:13

Erika, köszönöm szépen!

ErikaEAS2013. november 10. 09:39

Szeretettel gratulálok

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 09:28

Köszi, kedves Steel!
:)

Steel2013. november 10. 09:26

A blogodban is nagyon tetszett már. Tényszagú, az élet, a sors
hiteles mozzanataival, és igen kiemelkedően megfogalmazva.
Gratulálok Joli!

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 09:17

Éva, örülök, hogy tetszett, gyere máskor is. :)

DJ2013. november 10. 09:16

Jó vers, gratulálok!
JOLI:)

Acsnagyeva2013. november 10. 09:08

Szép, gratulálok.

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 08:28

Ágnes,
Marianna,
Seám,
András,
Anci,
örükök hogy tetszett, köszönöm szépen!

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 10. 08:27

Laci,
B. Sanyi,
Erzsi,
János,
Judit,
Manyi,
Gyuri,
köszönöm Nektek is!

anci-ani2013. november 9. 23:34

Kedves Joli!
Nagyon szép élethű ábrázolásod öröm volt olvasni!!!
Gratulálok őszinte szívvel, szeretettel: Anci

955kondoros2013. november 9. 20:48

Joli!Nagyon bele tudtam magam élni? érezni? -igen érzem- ''valami fémízű csömör''Szívvel szeretettel:András

Törölt tag2013. november 9. 19:34

Törölt hozzászólás.

csillango2013. november 9. 19:01

Életszerű, mégis nagyon költői... így csak a nagy művészek tudnak! Gratulálok!

Marosi.Agnes2013. november 9. 18:06

Valóban szinte érezni a bérházak hangulatát, pedig nem ismerem, szerencsére! Jól megírtad! Gratulálok!

dobosigyorgy2013. november 9. 17:39

Jolánka versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

adamne2013. november 9. 17:01

Nagyon tetszik ahogy leírtad kedves Jolika.
Gratulálok,szívet hagyva. Manyi

judit.szego2013. november 9. 16:51

Láttattad, átélhetővé tetted a lepusztult bérházak látványát, émelyítő szagát briliáns módon...ahogy szoktad, Jolim!

uzelmanjanos9562013. november 9. 16:46

Nagyon tettszik a valóság reális leírása.Gratulálok.


Üdv:János

Doli-Erzsi2013. november 9. 16:41

Csokorba szedett városkép!
Szívem szeretetével gratulálok!
Szeretettel ölellek: Erzsi

B.Sanyi2013. november 9. 16:08

Kedves Jolán!

Versed egy mindent átfogó városkép, összes bajával, a panelekkel!
Nem is lehet szavakkal leírni, de Te leírtad, gratulálok!

Szeretettel: B Sanyi

m-laci2013. november 9. 16:07

Mesterien megírt, figyelemre méltó alkotás, gratulálok!
Laci

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 9. 15:54

Albert, nahát, aranyos vagy. Valamikor filmes akartam lenni, aztán rájöttem, hogy rengeteg akadályba ütközik... :)

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 9. 15:53

Evanna,
Kicsikinga,
Erzsi,
:) köszönöm mindenkinek.

maxika2013. november 9. 15:51

Ez egy dokumentumfilmmel felér!
Nagyszerű volt Joli!
Albert

barter2013. november 9. 15:43

Ez mindent elmond egyéni, érzékletes, összetéveszthetetlen stílusodban... lenyűgöző az érzékenységed a problémák iránt,ahogyan megragadod, abból pedig jó fül csak tanulhat!!! Gratulálok!

Kicsikinga2013. november 9. 15:31

Igen!!!!!
Érezni, látni, hallani!
Mesterfokon írsz!

Evanna2013. november 9. 15:28

Nagyvárosok természetrajza egy remek versben!
Gratulálok!
Evanna

Molnar-Jolan(szerző)2013. november 9. 15:10

Sz. Sanyi, kedves hűséges olvasóm, köszönöm! :)

szalokisanyi12013. november 9. 15:06

Remek!!! Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom