Szerző
Molnár József Bálint

Molnár József Bálint

Ez a profil egy elhunyt szerzőhöz tartozik.
Népszerűség: 38 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 3044 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2008. október 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Molnár József Bálint

Esküvői tánc Pilsenben

Hosszú asztalon esküvői torta
Mellette a menyasszony csokra
Egy kicsit zajos, süketít a zene
Sebaj korsóm cseh sörrel tele

Az ifjú pár ujjong, vígan nevet
Magyar ritmusra táncot lejtenek
Az ablakon át a Hold is rájuk ragyog
Lássa mindenki, hogy nagyon boldogok

Hét éve már, az új évezred hajnalán
Az ifjú legény alig túl a diplomán
Elárvult lélekkel, búsan bandukolva
Szerencsét próbálni indult a hűs Albionba

Idegen környezet, nehéz munka várta
Segítő kezek közt magát feltalálta
És hogy búját, bánatát mielőbb felejtse
Egy cseh kislány nagyrészt vállalt benne

Ezután sorsukat közösen formálták
Pisenben, Prágában egymást támogatták
Hazájától távol más nyelven beszélnek
Mások a szokások, más életet élnek

Szárnya nőtt a dalnak, amit énekeltek
Szállt-szállt messze fellegekbe
Szárnya lett az örömnek, kedvnek
Talán az égiek is gyönyörködtek benne

Kacagva táncolnak, a csüggedés véget ért
Közösen élik át a mozgás örömét
Közösen, mint mindent sok-sok éve már
Lakásukba jöhet akár a gólyamadár

Albi unokaöcsém és Terka esküvője - 2008. augusztus 9-én Pilsenben tartott esküvőre emlékezve...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


tzoldav2008. október 4. 21:45

Ügyes!
Tetszik,még sok ilyet kívánok.
üdvözlettel:
tzoldav

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom