Szerző

Barta Ágnes

Népszerűség: 57 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 525 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. január 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (14)

Barta Ágnes

Levél a lyukból

Palota, mely forog méretes kacsalábon,
nem adatik meg mindenkinek, bárhol,
melynek ablakain, ha bekacsint a nap,
súlyos bársonyfüggönyt lágyan simogat.

Fényes kockalapokkal kirakott termek,
melyekben keringőt járni is bátran lehet,
majd fáradtan ernyedni a királyi ágyban,
mit baldachin bújtat el a nagy szobában.

Vajon álmodik-e rémest ilyen táncos?
Vagy álma is krémes és nem ráncos?
Pedig birodalma árnyékában kis lak áll,
hova, ha belépne, mozdulni sem tudna tán.

Padlónak lapja fényes, csak töredezett,
kis szoba ablakán szél úrfi fütyörészget.
Egy ha bejön, kettő kell, hogy kimenjen,
ülésrendet szervezni, hogy vendég megpihenjen.

Semmi baj, közel vagyunk, nincs senkinek kára,
szeretettel lépünk néha egymás sarkára.
Cinkos pillantással mosolyt küldünk egymásnak,
egérlyukban ez a luxus, tisztelettel üzenjük a királynak.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


BaGucci(szerző)2014. január 24. 13:24

@kistenkes: Nagyon jól esnek a szavaid Frici! Igen, a család ereje volt itt a döntő!

kistenkes2014. január 21. 05:13

Nagyon szép, a humor besorolásnál sokkal erősebb a család erejének bemutatása. Szívvel gratulálok és természetesen figyelőmben vagy Frici

BaGucci(szerző)2014. január 19. 17:15

@manco: Köszönöm kedves Margó!

manco2014. január 17. 22:56

GRATULÁLOK !
Margó

BaGucci(szerző)2014. január 16. 22:11

@sanszi66: Neked is nagyon köszönöm a pozitív értékelést Sanyi!

BaGucci(szerző)2014. január 12. 20:35

@meszaroslajos60: lehet, hogy a vers lényege nem éppen humoros témájú, de ha megmosolyogtatott, örütem neki.
köszi!

sanszi662014. január 12. 19:01

Szívvel, szeretettel gratulálok versedhez!Sanyi

meszaroslajos602014. január 12. 18:57

Humoros versedhez szeretettel gratulálok Lajos.

BaGucci(szerző)2014. január 11. 22:23

@jaKovacsRobert: Kedves Róbert, megtaláltad magad benne? Akkor légy üdvözölve :)
Köszi!

BaGucci(szerző)2014. január 11. 22:19

Hát igen érdekes a tér és a térszűke közti különbség, de legalább megszületett ez a versike:) ki-ki döntse el, sír vagy nevet rajta.
Köszi a hozzászólást!

BaGucci(szerző)2014. január 11. 22:16

Mennyi aranyos kedves ember látogatott el ide hozzám.Teljesen ledöbbentem és el is érzékenyültem.
Mindig voltak szegények és gazdagok, meg lesznek is.De az még nem baj.Így színes a világ, nemdebár?
Köszönöm nagyon szépen mindenkinek a látogatást!

Kornelia782014. január 11. 21:33

Nagyon aranyos ez a kis versike! szívesen díjazom!

Rika522014. január 11. 18:04

Nagyon tetszik Ágika! Szívvel gratulálok! Marika

t.buga2014. január 11. 16:17

Nagyon jó lett, szívvel gratulálok!

Doli-Erzsi2014. január 11. 15:19

Nagyon szép humoros versedhez gratulálok!
Erzsi

DJ2014. január 11. 13:37

Tetszett ez a kedves, ötletes, humoros versed!
Szeretettel gratulálok: Joli:)

Kicsikinga2014. január 11. 13:08

Nagyon jó!!
Igazad van!
Lézeng a szeretet is a hatalmas térben, talán soha nem is találkoznak ''vele'', sőt egymással sem!

molnarne2014. január 11. 12:53

Versedet szeretettel olvastam:ICA

jaKovacsRobert2014. január 11. 10:10

Igen,igen!Nagyon jó fogalmazás,érző vendég fogadtatás:)
Sőt,még jómagam is megtalálom benne:)) Gratulálok kedves Ágnes,nekem nagyon tetszik:)

gypodor2014. január 11. 08:44

Hát! A vers nem éppen az élet humoros oldaláról szól, még akkor is, ha az utolsó versszak egérlyukból ''kiszóló'' üzenete ezt próbálja sugallni!
Szeretettel olvastalak. Gyuri

Bocika2014. január 11. 07:47

Kedves Ágnes, szeretettel olvastalak! Gratulálok, nagyon szép!
Üdv: Júlia

Mikijozsa2014. január 11. 06:20

Nem tudom melik líkból jött a levél, de szép, luxusos, már ahogyan lehet, no, persze fontosabb a szeretet és ezért gratulálok szívvel, szia.

Mamamaci402014. január 11. 06:14

aranyos nagyon!

kodrane2014. január 10. 23:27

Örömmel olvastalak:)))))

BaGucci(szerző)2014. január 10. 22:42

@szalokisanyi1: Hálás téma az ellentétek szembesítése.
Köszönöm a látogatást Sanyi.

BaGucci(szerző)2014. január 10. 22:41

@maxika: ...én is, sőt álmomban már egér is voltam :)
Köszi a reakcót Albert.

szalokisanyi12014. január 10. 22:35

:-) :-( Fény és árnyék. Gratulálok! Sanyi

maxika2014. január 10. 22:22

...egérlyukpárti vagyok!
Jó vers!
Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom