Szerző
Vers

A verset eddig 594 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. február 28.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (30)

Vilhelem Margareta

A vén diófa

A nagy, lombos, vén diófák
az éjben bölcsen hajladoznak,
dalt suttognak, nagyon régit,
lelkem sokszor felébresztik.
görcsös évek múltja után
emléküket elringatják.
Egymás között elsuttogják
az eltelt évszázadokat:
a kislányt, ki körbefutott
törzsük körül, játszadozott,
a kisfiút, ki nagy lett talán,
és várta vissza a szép leányt,
a sárgarigót, ki átszállt rajtuk
és csak dió szemért dalolt.
A favágót ,ki kegyelmezett,
a koldust, ki jól ehetett
termésükből, elélhetett.
Elsírták a kikeletet,
azt a régit,
mert semmit nem ér
ez a mai.
Lombjaik terebélyesek voltak,
ölelték egymást
jóban-rosszban.

Emlékszel-e -szólt a vénebb,
kinek ágai görcsös rémek -
mikor régen, kis csemetékként
hajladoztunk jobbra-balra,
nem recsegett törzsünk alja,
a szél sem fogott oly könnyen,
a villám szitkok is kikerültek.
Rugalmas testünk hova tűnt el ?
Ma recseg minden bennünk,
vajon meddig, s merre visszük
e sok lombtalan éveket?
Koronáink büszkén álltak,
havat, jeget is kiállták
és ha jött az ősz rokonunk,
kosárba szedte a sok diót.
Ma már termésünk is apadt,
gyökereink lazán szakad,
örök homály ül szívünkben,
kedvünk is már roskadozik,
unalmasak már
a mindennapok,
a sárga rigó is eltűnt: régen
nem szállt fölénk.
Így tűnődött elmerengve,
miközben egy szél ereje
a derekát ketté törte.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


babumargareta01(szerző)2014. március 12. 07:00

Nagyon szépen köszönöm,,,,,tisztelettel üdvözletem küldöm,,,,Babu

gota2014. március 10. 17:54

Olyanok vagyunk mint a diófa, közös a sorsunk.

Gratulálok.
Ágota

jomolnar2014. március 9. 21:46

Szomorú végü, de magvas mondanivalóju szépen megkomponált versedhez szívvel és szeretettel gratulálok:
József

Doki662014. március 9. 08:15

a szél ketté törte , a versed szépen ragyog... Gratulációm versedhez...Doki

babumargareta01(szerző)2014. március 8. 15:58

Köszönöm szépen,,,Nektek kedves Poet.társaim,,,üdvözletem,,,Babu

lepko.ila2014. március 6. 19:30

Valóban semmi sem a régi.
Szívvel gratulálok!
H Marcsi

Törölt tag2014. március 6. 16:07

Törölt hozzászólás.

babumargareta01(szerző)2014. március 5. 18:36

Köszönöm szépen,,,üdvözletem küdöm szeretettel,,,Babu

IPSteve2014. március 5. 15:06

Nagyon kedves és figyelemre méltó vers, gratulálok!
Steve

babumargareta01(szerző)2014. március 4. 15:51

Nagyon szépen köszönöm,,,,tisztelettel ,,Babu

kistenkes2014. március 4. 04:36

Hangulatos, szép vers, gratulálok (29.) Frici

mezeimarianna2014. március 3. 20:46

...:(

Nichi-ya2014. március 3. 19:54

Meghatóan szép versedhez sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Bella212014. március 3. 17:02

Szívből gratulálok meghitt, érzelemkeltő versedhez !

meszaroslajos602014. március 2. 19:33

Versed remek, sőt elgondolkodtató szeretettel és szívvel gratulálok Lajos.

Törölt tag2014. március 2. 15:21

Törölt hozzászólás.

emonye2014. március 2. 12:15

Nagyszerű leírás a diófákról! Kár, hogy szomorú véget ért...
Gratulálok!

babumargareta01(szerző)2014. március 2. 12:10

Kedvesek vagytok,,,,valóban az idö megmutatja néha fogait,,,
de gondolom ,, és szeretném,,,,,,ha Mindenki végig élné,azt a bizonyos kort
amikor ,,minden recseg-ropog,,,,,,,,,,,nagyon köszönöm a bejegyzéseket,,,szeretettel küldöm üdvözletem,,,Babu

noheb2014. március 2. 11:55

Igaz filozofikus versedhez gratulálok!!!
Mária

Golo2014. március 2. 10:02

Mekkora igazság rejlik versedben!
Szeretettel és szívvel gratulálok: Radmila

t.buga2014. március 2. 00:44

Bizony, merevedik már az én derekam is... :)
Remek vers, szívvel gratulálok!

Meroni2014. március 1. 23:13

Nagyon szép, elgondolkodtató versedhez szeretettel gratulálok!
Roni

bakonyiili2014. március 1. 19:42

Kedves Babu!
Szépséges ''beszélgetés'' a versed, a mi korunkban e szavak már nagyon meghatóak, szívfájdítók tudnak lenni! Ilyen a természet, ilyen az élet sok
élőt derékba tör!
Sok szeretettel gratulálok versedhez: Ili

babumargareta01(szerző)2014. március 1. 19:09

Nagyon szépen köszönöm,,,üdvözletem,,,Babu

adamne2014. március 1. 18:54

Jó volt olvasni szép versedet kedves Margaréta.
Sajnos,az élet ilyen,a diófát sem kímélte.
''miközben egy szél ereje
a derekát ketté törte.''
Szívvel ölellek:Manyi

palko642014. március 1. 18:17

Kedves Margaréta!
Nagyon hatásosan és szépen személyesítetted meg a vén diófákat. A dió végigkíséri egész életünket: meséinkben, ünnepeinkben, irodalmunkban.
Én itt egyelőre meg is állnék, bár te továbbmentél... Ezentúl még jobban becsüljünk meg minden diófát, amik - de lehet, hogy inkább akik - oly sokszor tájékozódási pontot, menedéket nyújtanak, élelmet adnak, és megnyugvást a szemnek. Köszönjük.:) Szeretettel és barátsággal: Pali

babumargareta01(szerző)2014. március 1. 14:54

Nagyon szépen köszönöm Nektek,,kedves Barátaim,,
igazán jól estek a bejegyzett hozzászólások,,,,,,köszönöm!
Tisztelettel üdvözlök Mindenkit,,,,,Babu,,,:)

eferesz2014. március 1. 12:02

Mindig is nagyon szeretem a diót, a diófáért egyenesen rajongok. :)
Két apróság:
''lelkem sokszor felébresztik.
görcsös évek múltja után''

Szerintem a pont helyett vessző illene.

''és csak dió szemért dalolt.''

A diószem egybetartozik.

Üdvötlettel: eferesz

DJ2014. március 1. 10:31

Szomorú lett a versed vége... :(
( de az élet nem tart örökké )
Gratulálok az élet ihlette szépen átgondolt soraidhoz: Joli

molnarne2014. március 1. 09:33

Versedet örömmel olvastam,gratulálok:ICA
Nagy szívet hagyva

Kicsikinga2014. március 1. 09:27

Szép, és nagyon megható a versed!

10082014. március 1. 08:12

Gondolataidat remek allegóriában fejtetted ki.

Nagyon tetszett, gratulálok!
Zsu

PiszarEva2014. március 1. 07:44

Babukám, Nagyon szép emlékek, gyönyörű képek.Megható soraidhoz gratulálok, szeretettel Éva

kterezia2014. március 1. 07:42

Elgondolkodtató.

B.Sanyi2014. március 1. 02:20

Nagyon szép versed, gratulálok!

Szeretettel: B Sanyi

M.Laurens2014. március 1. 00:35

''Ma recseg minden bennünk,
vajon meddig, s merre visszük
e sok lombtalan éveket?''
--
Nagyon szép gondolat drága Babu! Viszem is magammal a versedet!
Szívből és szívvel gratulálok soraidhoz!
/ Miklós /

Pista2014. február 28. 23:41

Jó volt olvasni :)
Gratulálok !!!

dobosigyorgy2014. február 28. 23:15

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

Doki662014. február 28. 22:37

gratula....doki

Ibolya.522014. február 28. 22:15

Örömmel olvastam!
Szép versedhez gratulálok!
Ibi

Rika522014. február 28. 22:10

Örömmel olvastam nagyon szép versedet! Marika

maxika2014. február 28. 21:05

Csodaszép képek!
Albert

Napsugar06072014. február 28. 20:56

Nagyszerű gondolatok... szépséges természetképek. gratulálok: Anita

Doli-Erzsi2014. február 28. 20:40

Remek elgondolkodtató versedhez szívvel gratulélok!
Erzsi

Marosi.Agnes2014. február 28. 20:38

Nagyon szép emlékek! Az én első szerelmi vallomásom is egy diófa alatt történt! A fát már kivágták,és a fiúról sem tudok semmit! Szép versedhez gratulálok!
Ági

babumargareta01(szerző)2014. február 28. 20:15

Nagyon szépen köszönöm Mindannyiótoknak a kedves bejegyzéseket,,
Baráti ölelléssel Babu

geza19472014. február 28. 20:01

Így van ez, amikor már recseg, ropog az ember élete!
Szívből gratulálok: Géza.

Gyongyike672014. február 28. 19:57

Köszönöm,hogy itt lehettem.
Júlia.

szalokisanyi12014. február 28. 19:47

Örömmel olvastam szép versedet a vén diófákról.

Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Tisztelettel: Sanyi

gypodor2014. február 28. 19:45

Szép! Gratulálok. Gyuri

anci-ani2014. február 28. 19:39

Nagyon szép emléket állítottál verseddel ''A vén diófáról''...
a vége szomorú, de egyszer sajnos mindennek vége lesz...
''Ma recseg minden bennünk,
vajon meddig, s merre visszük
e sok lombtalan éveket?''
Embert és növényt egyaránt az idő
vasfoga elpusztít....
''Koronáink büszkén álltak,
havat, jeget is kiállták ''...
Szívvel, szeretettel gratulálok szép versedhez: Anci

dvihallyne452014. február 28. 19:33

Nagyon szép versedhez szeretettel és szívvel gratulálok!Sarolta

Kornelia782014. február 28. 19:22

Jaj de szomorú lett a vége...az első rész önmagában is megállná a helyét...
nagyon szép elgondolkodtató versed szívet érdemel! Tőlem az elsőt! Gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom