Szerző

Kiss Csongor

Életkor: 27 év
Népszerűség: 13 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 286 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. március 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (5)

Kiss Csongor

Várakozás

a vonatra

Én itt állok már mióta,
Egyre csak lesem órámat,
Tik-tak, így ketyeg az óra,
Percek: gördüljetek gyorsan!

Halad, kínzó lassúsággal:
Legyen már végre öt óra,
És jöjjön már az a vonat,
Hogy vele találkozhassam.

Tipegek, mint a kis kacsák,
Galambok lesnek: nincs morzsám!
Kendőm gyűröm zsebem alján,
Ajkam harapdálom, némán.

Halkan hallom szuszogásom,
Talppal kisebb gödröt ások.
Megint késik az ötös gyors,
Jól esik majd egy forralt bor.

A fogaim kocogtatom,
Friss leheletem bámulom.
Apró, közelgő fényt látok,
Ködös képek közt zakatol.

Fénye egyre erősödik,
Közeleg, mindjárt megvakít.
Ámulatba ejt, ahogy hív,
Kitartóan, jól alakít.

Szemem lehunyom, hallgatok,
A fék csikorogva dalol,
Majd leszálló tömeg zsibong,
Valaki megbök vállamon.

2014. január 21., 28.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szalokisanyi12014. március 8. 16:31

A türelmet próbára tévő várakozás, meggyötri az utazót.

Gratulálok! Tisztelettel: Sanyi

csingi(szerző)2014. március 3. 21:43

Köszönöm az elismeréseket és a gratulációkat!

@baranyaidori Örülök, hogy sikerült elérnem ezt a hatást, ez volt a cél!:)

meszaroslajos602014. március 2. 19:20

A várakozás az néha idegfeszítő tud lenni, különösen mikor az ember szerelmes gratulálok üdv Lajos.

PiszarEva2014. március 2. 16:54

Várni nagyon nehéz, bármire. Gratulálok versedhez Éva

Törölt tag2014. március 2. 02:31

Törölt hozzászólás.

Ametisz2014. március 1. 21:33

Kedves Csongor!
Ez igen! Tökéletes nyolcasok, rímekben úszkáló versszakok, jó tartalom. Minden elismerésem! Timi

Dram2014. március 1. 19:45

Gratulálok versedhez. Üdvözlettel; András.

roland.v2014. március 1. 19:00

Nagyon jó versedhez szívet hagyok!Roland

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom