Szerző
M. Laurens

M. Laurens

Életkor: 67 év
Népszerűség: 702 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2472 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. március 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (96)

M. Laurens

AZ UTOLSÓ DALNOK

Bródy János tiszteletére

Csend járja be e valaha szent földet,
sunyítón néma kushadás és átok,
Ti szabadítottátok ránk e szörnyet:
gazul gyűlölködő hamis-királyok!

Önmagatok képzelte trónon ülve
e nép nevében ítéletet mondtok,
és hatalmatoktól megrészegülve
dobtok nékik némi hústalan koncot.

Közben dicsőítő dalnokra vártok,
nyálasan magasztaló hamis szóra,
de dalos lelkeket már nem találtok,
mert mind kihaltak: akárcsak a nóta.

Kik rég oly víg-bátorsággal daloltak,
mára a gyávaság lett sovány létük,
mert családjukért földig alázkodtak:
netán dicstelen elmúlás lett bérük.

Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.

És mégis akad oly dalnok, ki feláll!
Habár ráncos keze tán kortól reszket,
ütött-kopott lantját megfogva kiáll -
Ő, aki többé már semmit sem veszthet.

Egy agg, sápatag arcú rímfaragó,
ki a gyenge testben is erős lélek,
elcsukló hangja reszketeg és fakó,
s ott fenn: a hatalmasok mégis félnek.

Irtóznak hallani a régi lantot,
mert hangja ma sem hamis, hanem tiszta,
rémülten látják az ismerős lantost,
ahogy a nép ma is dalait issza.

- Ébredjetek fel mind, Ti szabad-lelkek!
Üres a trón, már nem ül rajta senki! -
Fátyolos hangján olykor halk az ének,
ám sorait szabadság szele lengi.

S szűkölnek bújva a gazok kutyái,
amint felébrednek a lelkek sorra,
minden egyes strófa új ostorcsapás
a szemfényvesztő, hazug árulókra.

Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.

Újraköltve: 2014. február 20., Idén, április 5-én ünnepli Bródy János, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, az István a király szövegírója: 68. születésnapját.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2015. május 6. 23:20

Törölt hozzászólás.

M.Laurens(szerző)2015. február 15. 22:23

Kedves @Radi: és @Perzsi.: , Köszönöm szépen az olvasást és a hozzászólásaitokat!
/ Milkós /

Perzsi.2015. február 15. 20:48

Halkan olvastam. Szívvel gratulálok Miklós.

Radi2015. január 17. 19:41

Hű de jó vers! A bátrak kiváltsága, amikor a szavaknak, dalnak van hatalma, ereje!
Minden sorát mohón faltam kedves Miklós, és örülök, hogy kutakodásom eredményeképp rátaláltam erre a versre!
Szeretettel gratulálok! :)
Tisztelettel üdvözöl: Attila

M.Laurens(szerző)2014. október 6. 11:33

@Hunnia: Köszönöm szépen kedves István az olvasást , és megtisztelő hozzászólásodat versemhez.
/ Miklós /

Hunnia2014. október 6. 00:27

A középkor krónikásai, írói, költői. Mind-mind rettegéssel töltötték el a nemeseket. Tőlük függött minden nemű töredéke a múltnak. Most versed olvasva, egy újj dicső krónikást látok. Ki régmúlt korok krónikájával, a modern királyok lelkét vetiti. Hazánk romokban, kulturánk hanyatlóban, de mégis mint versedben, a haza feléled s szíve napról-napra jobban dobban.
Gratulálok remek versedhez. Igazi inyencséget, csemegét olvastam most.
Szívem hagyom s baráti ölelésem.

M.Laurens(szerző)2014. szeptember 26. 20:21

@kovycs59: Köszönöm szépen az olvasást, és a jó szót!!
/ Miklós /

kovycs592014. szeptember 26. 17:59

Minden egyes sora szívbemarkolóan szép! Nagy igazság rejtőzik versedben. Itt van a költészet minden csodája mert a vers lehet biztatás, remény és bizony fegyver is. Szívvel gratulálok !
Laci

M.Laurens(szerző)2014. szeptember 19. 00:40

@..h..a.m.: Köszönet az olvasásért, kedves Anna!

..h..a.m.2014. szeptember 18. 21:11

Ameddig van Remény, van Művészet is. Míg van Művészet a Hit csak erősödik

''És mégis akad oly dalnok, ki feláll!''
''...hogy dalát egy ország visszazengi.''

Szívvel olvasom soraid.
AnnaM

M.Laurens(szerző)2014. július 19. 16:43

Köszönöm szépen az olvasást és a hozzászólásodat, kedves Ibolya!
/ Miklós /

szalaikincses2014. július 19. 15:11

''Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,.......''

Gratulálok!

M.Laurens(szerző)2014. július 13. 14:14

--------------------------------------
Akinek kedve és ideje engedi, az meg is hallgathatja ( a megadott linken a lap aljánál ) Kováts Péter_skorpió barátom előadásában e verset.
http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.h u/versek/az-utolso-dalnok/
--------------------------------------

M.Laurens(szerző)2014. július 13. 14:13

@rianna: Köszönet az olvasásért és a megtisztelő véleményedért, kedves Annamária!
/ Miklós /

rianna2014. július 13. 12:55

Nagyon nagyon profi írás!Gratulálok!

M.Laurens(szerző)2014. június 19. 19:22

Kedves @arany52: és @roland.v: !
Köszönöm szépenm kindkettőtöknek az olvasást és Rolandnak külön köszönetem a szívecskéért!
/ Miklós /

roland.v2014. június 19. 19:09

Nagyon szép!!

Tisztelettel:Roland

arany522014. május 27. 13:23

Szép méltatósa Bródy Jánosnak, születésnapjára.

M.Laurens(szerző)2014. május 6. 19:38

@arany52: Köszönöm szépen!

arany522014. május 6. 11:03

Remek:)

M.Laurens(szerző)2014. április 29. 09:55

@Gadratil: Köszönet az olvasásért kedves Attila.

Gadratil2014. április 28. 22:07

Mindig azok félnek egy költő igaz szavától, akiknek a hazugság a kenyerük. Nagyon jó vers lett, Gratulálok!

M.Laurens(szerző)2014. április 15. 09:59

@szinci: Köszönöm szépen az olvasást, és Péter barátom nevében is a hallgatást :)
/ Miklós /

Törölt tag2014. április 15. 08:05

Törölt hozzászólás.

M.Laurens(szerző)2014. április 14. 09:43

--------------------------------------
Akinek kedve és ideje engedi, az meg is hallgathatja ( a megadott linken a lap aljánál ) Kováts Péter_skorpió barátom előadásában e verset.
http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.h u/versek/az-utolso-dalnok/
--------------------------------------

M.Laurens(szerző)2014. április 14. 09:41

@kistenkes: Szívemből szólottál. Köszönet az olvasásért, és azért, hogy visszatértél!

kistenkes2014. április 14. 06:04

A jogos szívet már korábban megadtam, a hozzászólásom sajnos ''elszállt'' Bródyt régőta tzeretem, ő szerintem nem egyszerű dalszövegíró, az alkotásdai zene nélkül is maradandó alkotások Frici

M.Laurens(szerző)2014. április 11. 15:15

@Ahita: Gyanúm az, hogy fül nélkül nem lehet hallani...

Ahita2014. április 11. 15:10

''...- Ébredjetek fel mind, Ti szabad-lelkek!
Üres a trón, már nem ül rajta senki! -

Istenem, csak hallanák már, csak sokan hallanák

M.Laurens(szerző)2014. április 10. 20:25

@arany52: Köszönöm szépen kedves Aranka!

arany522014. április 10. 14:17

Nagyon szép , erős vers, komoly gondolatokka, amiket gyönyörűen végig vittél.
Gratulálok hozzá!

M.Laurens(szerző)2014. április 9. 17:23

Köszönöm szépen kedves Gabi!

tengerszem2014. április 9. 16:05

Méltán kiemelt vers, nagyon tetszik! Szívből gratulálok!
Szeretettel: Gabi

M.Laurens(szerző)2014. április 8. 17:29

@kodrane: Kedves Erzsébet, és köszönöm az olvasást és a megtisztelő hozzászólásodat! / Miklós /

kodrane2014. április 8. 11:49

Köszönöm, hogy olvashattam ezt a szép, igaz verset!!

M.Laurens(szerző)2014. április 8. 09:47

@M.Laurens: Köszönöm az olvasást és a véleményedet. Csak halkan jegyzem meg, hogy lentebb olvasható az alábbi információ:
--------------
...Íme B.J. pár sora a vers kapcsán, a Facebook-on:
„Az utolsó dalnok nagyszerű vers tőlem függetlenül is, de köszönöm az ajánlást, igazán megtisztelő.
2014.március 19 szerda 20:10 „
---------------

M.Laurens(szerző)2014. április 8. 09:45

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Gaborovics2014. április 8. 09:32

Bródy János egészen kivételes személyiség. Szövegeiben sokszor benne van az egész élet. Ehhez mérten kiváló verset alkottál.
Gratulálok!

Gabi

M.Laurens(szerző)2014. április 7. 22:01

@Szeker_Gyorgyi: Köszönöm szépen az olvasást és az észrevételed !
Tisztelettel és barátsággal:
/ Miklós /

M.Laurens(szerző)2014. április 7. 21:55

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

M.Laurens(szerző)2014. április 7. 21:41

@Nicol_C.Davis: Köszönet az olvasásért, és a versedért !
/ Miklós /

Szeker_Gyorgyi2014. április 7. 17:27

Kedves Miklós,

Előttem minden szépet leírtak.
Magadból kínált szeleted tisztelettel olvastam, hallgattam.
Kováts Péter külön elismerést érdemel, mert olvasatában költői gondolataid élményt adtak.
Hittel megírt és közvetített vers.

Tisztelettel,
Szekér Györgyi

/E-mailben apró észrevételem elküldtem./

Nicol_C.Davis2014. április 5. 07:34

Tisztelt M. Laurens

Kérem fogadja tiszteletem jeléül, üzenetemet az ön remekműve ihlette.

Én csak lesem a nagyokat,
kikre felnézve elvakít az ég.
Kiknek nyugtalanságba bölcsességet hozva,
lelkük lángja minden szavukban ég.

Olyat írva sokszor, mi visszhangozva
rengetett meg hegyeket, felkavaró,
és világot megváltó leheleteket.

Tudom mi titka van az olyan soroknak,
mik mellkasban dupla dobbanást,
szemekben könnycseppet okoznak:
alázat.

Egy nagyon tenni vágyó,
és igaz emberből szólva
ér sokat, ezzel átitatva,
a színvonalas strófa.

Mert magasra tett pálcával
kell mérni ''ezeket''.
Mik elfertőzött sebre gyógyír,
s miattuk majd egyszer beheged.

Lehet tüske a munkás kézben,
mivel dolgozni kínlódás és fáj,
vagy sokkal nagyobb, nemzetet átölelő,
örökül kapott, belénk ivódott gyarlóság.

Orvosság mindre, az teszi naggyá,
hogy sokakért szól az a hang.
S hallván a minden napban elveszett elme felfigyel,
mert úgy kondul meg, mint vészharang.

Lágyan morajlik szét a tájon,
mi féltett otthonból lesz - talán - vagdalék.
De hangja miatt ébred reményünk, hogy
Hazánkból nem lesz martalék.

Tisztelettel:
Nicole C. Daviston

M.Laurens(szerző)2014. április 4. 18:06

@ambrus.magdolna: Köszönöm szépen Magdolna drága ! :)

ambrus.magdolna2014. április 4. 15:01

Elismeréssel , szívből -szívvel :GRATULÁLOK , VERSEDHEZ , KEDVES MIKLÓS!!!
ÜDVÖZLETTEL : Mahónia!

M.Laurens(szerző)2014. április 4. 10:05

-----------------------------------
KÖSZÖNÖM SZÉPEN AZ OLVASÁST !!
Akinek kedve és ideje engedi, az meg is hallgathatja ( a megadott linken a lap aljánál ) Kováts Péter_skorpió barátom előadásában e verset.
http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.h u/versek/az-utolso-dalnok/
--------------------------------------

M.Laurens(szerző)2014. április 4. 10:01

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

M.Laurens(szerző)2014. április 4. 09:58

@Mikijozsa: Köszönöm szépen kedves druszám :)

Mikijozsa2014. április 4. 06:04

Nagyszerű, gratulálok szeretettel, Miki drusza :)

M.Laurens(szerző)2014. április 3. 13:45

@kreativ55: Köszönet a megtisztelő látogatásért kedves Ágnes!

kreativ552014. április 3. 05:48

Meghallgattam, elolvastam elismerésül szívet hagytam.Köszönöm az élményt. Ági

M.Laurens(szerző)2014. április 1. 21:58

@babumargareta01: Köszönet az olvasásért és a hozzászólásodért kedves Babu :)

babumargareta012014. április 1. 21:00

Kedves Miklós,,,,remek versedhez szivval gratulálok,,
'' Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.'',,,mindent elmondanak ezek a sorok ,,,baráti üdvözletem,,,az örök tisztelet jegyében,,,,,Babu

M.Laurens(szerző)2014. március 28. 13:09

@Icke: Köszönöm szépen kedves Tímea !

Icke2014. március 28. 08:34

Fantasztikus, remek! Izzít-buzdít-tüzes!
Gratulálok! :-)

M.Laurens(szerző)2014. március 26. 09:27

@Clare: Köszönöm szépen kedves Klára!
/ Miklós /

Törölt tag2014. március 26. 02:40

Törölt hozzászólás.

M.Laurens(szerző)2014. március 25. 20:05

@gota: Köszönöm szépen Drága Gota !!
Léleköleléssel: Miklós

gota2014. március 25. 19:15

Szívből gratulálok Mikós a vershez, és Bródy János köszönő, elismerő soraihoz!

Öleléssel:
Ágota

M.Laurens(szerző)2014. március 24. 21:49

-----------------------------------
Akinek kedve tartja, az meg is hallgathatja Kováts Péter_skorpió barátom előadásában e verset.
http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.h u/versek/az-utolso-dalnok/
-----------------------------------

M.Laurens(szerző)2014. március 24. 19:47

@gosivali: Köszönöm szépen a megtisztelő hozzászólásodat kedves Vali.
/ Miklós /

gosivali2014. március 24. 09:13

Igényes vers, nagyszerű üzenetekkel. Többször olvastam már és hangban is élményt adó. Biztosan jövök még!
További szép alkotó munkát, szeretettel:
Vali

M.Laurens(szerző)2014. március 23. 22:43

@pipiter: Köszönöm szépen Judit !

pipiter2014. március 23. 20:32

Igazán méltó, szép emlékezés az alkalomra...
Gratulálok Miklós!

M.Laurens(szerző)2014. március 23. 19:47

Kedves @kmara: @D.Eniko: @manco: Köszönöm szépen az olvasást és a megtisztelő hozzászólásaitokat. Időközben az elektronikusan elküldött példányra választ is kaptam, ami számomra nagy megtiszteltetés.
Íme B.J. pár sora a vers kapcsán, a Facebook-on:
„Az utolsó dalnok nagyszerű vers tőlem függetlenül is, de köszönöm az ajánlást, igazán megtisztelő.
2014.március 19 szerda 20:10 „

manco2014. március 23. 18:34

Minden versed öröm nekem. Ez a vers is nagyszerű, mindig magasra teszed a lécet.
Nagy hiba, ha Bródy soha nem olvashatja. De én reménykedem.
GRATULÁLOK ! Margó

D.Eniko2014. március 23. 12:51

Csoda jó!!!

Elismerésem versedhez!!

Törölt tag2014. március 23. 10:53

Törölt hozzászólás.

M.Laurens(szerző)2014. március 22. 14:04

---------------------------------------- -----------
KÖSZÖNÖM KEDVESSÉGETEKET !!
És akinek kedve tartja, az meg is hallgathatja a verset ezen a címen:
http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.h u/versek/az-utolso-dalnok/
Baráti üdvözlettel: Miklós
---------------------------------------- ----------

SalinaSummer2014. március 22. 12:11

''Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.''

Az egész vers páratlan, de ez a versszak különösen tetszik! Szívből gratulálok e remekművedhez.

Sally

ODDS2014. március 22. 10:39

Igen! Nagy szükség van az ilyen versekre! Minden elismerésem!

palko642014. március 21. 23:01

Kedves Éteri Barátaim, Alkotótársaim, Kedves Olvasók!
Akinek van rá pár perce, tényleg hallgassa meg ezt a verset, a Miklós barátunk által alább megadott címen. Kivételes élményben lesz része.
Én nagyon meglepődtem az összhatáson, és sok mindenen el is gondolkodtam. A labdarúgás világából hozott hasionlattal élve: a csapatnak - alkotónak és előadónak - bérelt helye lehetne a Bajnokok Ligája főtábláján.

palko642014. március 21. 22:57

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Zsuzsa-Amriswil2014. március 21. 20:59

Gratulálok, rendkívül színvonalas alkotás !

Szeretettel:

Zsuzsa

t.buga2014. március 21. 20:52

Nagyszerű költemény, tisztelettel gratulálok!

csillogo2014. március 21. 20:37

''És mégis akad oly dalnok, ki feláll!
Habár ráncos keze tán kortól reszket,
ütött-kopott lantját megfogva kiáll -
Ő, aki többé már semmit sem veszthet.''
Igen tulajdonképpen semmit... és mikor elmegyünk, akkor sem vihetünk magunkkal semmit... csak a lélek ajándékait!
Gratulálok Miklós!

kistenkes2014. március 21. 18:50

KKedves Mijklós! Nagyon örülök ennek a versnek, mert szerintem Bródy a '' könnyűzene'' mindenképpen egyik legnagyobb alkotója, az ő dalszövegei önálló versként is élnek, és ilyent rajta kívül ( szerintem) senki nem tudott Tiszttelettel Frici

Törölt tag2014. március 21. 18:32

Törölt hozzászólás.

M.Laurens(szerző)2014. március 21. 14:17

---------------------------------------- -----------
KÖSZÖNÖM MINDŐTÖK KEDVESSÉGÉT !!

És akinek kedve tartja, az meg is hallgathatja a verset ezen a címen:
http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.h u/versek/az-utolso-dalnok/

Baráti üdvözlettel: Miklós
---------------------------------------- --------------------------------

1352014. március 20. 18:59

Remek sorokkal emlékezel meg róla! Szívvel, tisztelettel gratulálok! Margó!

Törölt tag2014. március 20. 15:04

Törölt hozzászólás.

nefelejcs2014. március 20. 14:20

Rememberrel és Dobosi Györggyel egyetemben kiemelésre javasoltam.

nefelejcs2014. március 20. 13:10

Kedves Miklós!
Szívből gratulálok élményt nyújtó versedhez, a kapott üzenethez!
Szeretettel olvastam: Anikó

Justice2014. március 20. 10:09

Szép tiszteletadás. Isten éltesse!

''Fel a fejjel!''

LIne2014. március 20. 09:57

Színvonalas méltó sorok.

Gratulálok! Eta

attilamesz2014. március 19. 21:52

éljen B.J.

szzs2014. március 19. 21:21

Mély, megrázó, minden szava igaz és súlyos! Gratulálok, kedves Miklós! Szeretettel olvastalak: ZSuzsi

Kandabula2014. március 19. 20:56

Így igaz! Bródy egy igazi, igazságszerető kultúrember.

M.Laurens(szerző)2014. március 19. 20:07

---------------------------------------- ------------------------------
@lnpeters: Nagy öröm ért ma! Megjött Bródy János rövid üzenete a Facebook oldalamon, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra.
Így szól:

'' Az utolsó dalnok nagyszerű vers tőlem függetlenül is, de köszönöm az ajánlást, igazán megtisztelő. ''
---------------------------------------- -----------------------

Andicsek2014. március 19. 16:54

Szeretettel gratulálok,nagyszerű alkotás!
Baráti szeretettel: andi

jocker2014. március 19. 11:43

Én is kívánom: az Isten éltesse az ünnepeltet!
Remek szavakkal méltattad a munkásságát, az életét és feltétel nélkül megérdemelte szép soraidat.
Kalapemeléssel, főhajtással, őszinte tisztelettel: vivát!
jocker/Kíber/Feri

geza19472014. március 19. 11:43

Megtisztelõ, méltó vers!
Õ valóban korunk egyik legnagyobb dalnoka!
Szívbõl gratulálok: Géza.

Steel2014. március 19. 09:26

Iszonyú nagy vers, elképesztően jól megírva,
felrázó, mély, igaz gondolatokkal!
Sajnos napjaink valóságát meglelni a sorokban.
Hirdetni kellene a versed!

Karsai_Tibor2014. március 19. 08:34

Remek alkotás kedves Miklós!!! Gratulálok!!!

Törölt tag2014. március 19. 07:16

Törölt hozzászólás.

BakosErika2014. március 19. 06:12

Szeretettel olvastam mély gondolataidat, drága Lélektársam!
Nagyszerű költemény. Elismerésem.
Erika

M.Laurens(szerző)2014. március 19. 00:38

----------------------------------------
Kedves Szerzőtársaim, Olvasóim és Barátaim!
TELJES SZÍVEMBŐL KÖSZÖNÖM, MINDANNYIÓTOKNAK
A MEGTISZTELŐ HOZZÁSZÓLÁSAITOKAT !

/ Miklós /
----------------------------------------

lnpeters2014. március 18. 22:20

Remek vers! A címzett ismeri?

Kornelia782014. március 18. 21:17

''Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.''

Szívemből szóltál, szív jár érte! A többi is csodaszép...! Gratulálok!

Evanna2014. március 18. 21:12

Méltán megérdemli ezt a remek, jogosan keserű hangvételű versed!
Lelkemből szóltál!
Szívvel gratulálok!
Evanna

Dram2014. március 18. 20:22

Tisztelettel olvastam remek versedet; András.

Doki662014. március 18. 19:07

Remek vers... Gratulám....doki

tzoldav2014. március 18. 19:05

Kalap emeléssel kell tisztelegnem előtted!!!!!!!
Én csak azt sajnálom, hogy nem az én tollamból született ez a vers.
Nagy gratulációm feléd!!!
és ezennel köszöntöm az ősz bárdok reinkarnációit benned!
/52/

Dellamama2014. március 18. 18:25

Nagyon tetszik ez a versed, én is tisztelője vagyok Bródynak, szeretem a zenéjét.
Gratulálok: Maria

baramara2014. március 18. 17:09

Drága Miklós!
Hatalmas alkotás, örömmel olvastalak ismét! :)
Nagy gratulám!

remember2014. március 18. 16:29

Azt hiszem, ezt a versedet nem felejtem el!
Ha a Laurens név eszembe jut, ez mindig visszhangozni fog bennem!
Igazságok melyek feszítik az embert kimondatlanul is.
Lám Kimondtad!
Fájó érzés, de köszönöm hálás vagyok érte!
Az egészet úgy ahogy ven kiemelhetném!
Ha van rá lehetőségem, s van füll ki meghallja.
Kiemelt versnek javaslom, így ahogy van!
Neked pedig barátom, szeretettel, szívvel gratulálok!
Óriási hús - vér alkotásodhoz!

gosivali2014. március 18. 15:48

Nagyszerű vers, igényes...
Szeretettel:
Vali

Törölt tag2014. március 18. 15:00

Törölt hozzászólás.

dvihallyne452014. március 18. 13:58

Drága Miklós!
Egy újabb csodás mű,ami elgondolkozásra készteti az olvasóját!!
Szeretettel és szívvel gratulálok!!
Örülök,hogy olvashattam!!! Saci

eferesz2014. március 18. 11:54

Egy újabb feltámadás, és feltámadókra nap mint nap szükség van!
Üdvözletem!

lakovics2014. március 18. 11:29

'' Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya :legyűri.''
Szívvel!
Erzsi

1957052520122014. március 18. 10:58

Kedves Miklós!
Nagyon szép méltatás versed. Örülök, h megírtad versedet és tisztelettel csatlakozom a sorban melléd. Szívem hagyom, Irén

noheb2014. március 18. 08:57

Kedves Miklós!

Gratulálok remek versedhez. Nagyon szeretem Bródy Jánost, mint előadóművészt és szeretem, mint szövegírót. Szeretném leszögezni nem politizálok, egyszerűen csak élvezem a művész igényes műveit.
Nagyon örülök, hogy megírtad ezt a verset.
GRATULÁLOK!!!
Mária

irenfi2014. március 18. 08:34

Kedves Miklós!
Nagyon szép dalal köszöntöd a dalnokot születésnapjára.
Tisztelettel olvastam remek köszöntődet.
Üdvözlettel Irén

church732014. március 18. 08:03

Remek köszöntő! Gratulálok! Tisztelettel: Zoli/Church

mezeimarianna2014. március 18. 05:14

óóó...nagyszerűen írtad meg...

B.Sanyi2014. március 18. 01:51

Gratulálok remek mondanivalójú versedhez!
Én Presserről és Zoránról írtam, majd felteszem.
Persze, Bródy is kedvencem!

Üdvözlettel, szívvel: B Sanyi

Bianca2014. március 18. 00:44

Gratulalok remek koszontodhoz! Bianca

Meroni2014. március 17. 23:06

Kedves Miklós!
Nagyon szép! Szívből gratulálok remek alkotásodhoz!

thuroczy2014. március 17. 22:15

Kedves Miklós!
A vers címe csupa nagybetűvel. Én a versedet is csupa nagybetűvel láttam és olvastam. Ezt mind Bródy Jánosnak, mind pedig a szerzőnek üzenem.
Üdv. Gyula

pauleve552014. március 17. 21:42

Kedves Miklós, azt hiszem, nagyon szerencsés a mi korosztályunk, amiért egyenes-élőben láttuk-hallottuk a ''nagy öregek'' zenei forradalmát.
Gratulálok.

Elmenni2014. március 17. 21:22

Mély tiszteletem!

Ém

szívvel:)

palko642014. március 17. 21:20

Kedves Miklós!
Nem egyszerű Magyarországon sem dalnoknak, sem véleményformálónak, sem költőnek-írónak, de még tán humoristának sem lenni, mármint olyannak, aki görbe tükröt akart, tud, képes tartani a hatalom, a felső tízezer és az ''egyszerű emberek'' elé is. Ugyanis ez örökké lobogó szenvedélyt, örök ellenzékiséget, és patikamérlegre tett szavakkal megénekelt szókimondást kiván(na). És ennek bizony már az idoljaink sem tudnak megfelelni... De ettől függetlenül még borsódzik a bőrünk, és feláll a kezünkön a szőr , ha halljuk őket. Akár régi felvételeken, akár élőben. viszont , oly sokszor, amikor rá kéne lépniük a tárgyilagosság prózaian rögös útjára, akkor már többször is megtörik a varázs. Hogy ebben ki hibás én nem tudom, egyben biztos vagyok, hogy nem mi, ''kisemberek''. Hogy lesz-e a civil kurázsinak még igazi gyújtóereje ebben az országban, abban sem vagyok biztos, de számunkra nincs más lehetőség, minthogy higgyünk benne, és tegyünk is érte, ki-ki a maga vehemenciája és lehetőségei szerint. Ha nem is értünk mindig egyet - akár ebben a kölcsönös tiszteleten alakuló éteri baráti körben sem -, a támogatást úgy érzem kölcsönösen megadjuk annak, aki megpróbál komoly mondanivalót közölni és véleményt is formálni a verseivel. Éppen ezért is nagyra tartom mindazt, amit te ezen az oldalon (is) versben és prózában képviselsz, és főként a szókimondásod, a tárgyilagosságod, és az intelligens, bántó gúny nélküli cizellált szarkazmusod miatt, ami egy tágabb dimenzióban és erősebb tónussal Bródy Jánosra is jellemző. Mindig örömmel olvaslak, mert az élményen túl, bőven adsz inspirációt is. Tisztelettel és barátsággal: Pali

Bocika2014. március 17. 21:08

Nagyszerű versedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Júlia

10082014. március 17. 21:00

''Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.''

Micsoda szép emléket állított egyik dalnok-verselőnk egy másik nagy dalnokunkról! Míves alkotás, és teli van igen komoly gondolatokkal, társadalomkritikával.
Szívből gratulálok!
Zsu

Törölt tag2014. március 17. 20:48

Törölt hozzászólás.

Twilight2014. március 17. 20:34

Szépen megírt vers, gratulálok!

Ibolya.522014. március 17. 20:32

Gyönyörű művészet, sugárzó valóság!
Igazán jó érzelem volt olvasni versed!
Ibi

barnaby2014. március 17. 20:32

Gratulálok, remek versben,méltó gondolatok egy nagyszerű emberhez...üdv.:B:)

meszaroslajos602014. március 17. 20:31

Remek versedhez szeretettel és tiszta szívből gratulálok Lajos.

Edeke2014. március 17. 20:27

Igaz!

Napsugar06072014. március 17. 20:17

Csodálatos, ahogyan szinte már-már magasztaltad Bródy Jánost nagyon jóra sikeredett alkotás. Szerényen egy szívecskét hagyok, bár ez semmiképpen nem méltányossága kiváló alkotásodnak. gratulálok

Kicsikinga2014. március 17. 20:17

Szép, és színvonalas méltatás!

Rika522014. március 17. 19:57

Kedves Miklós ! Ahogy méltattad Bródy Jánost, én úgy méltatom hozzá írt versedet. Fogadd tőlem a kis szívet, ami messze nem tükrözi elismerésemet. Marika

DJ2014. március 17. 18:57

Nagyon szép lett!
Szível, szeretettel gratulálok: Joli

kterezia2014. március 17. 18:29

Nagyszerű, méltó sorok.

donmaci2014. március 17. 18:21

Nagyon szép köszöntő! Gratulálok szívvel: Józsi

Doli-Erzsi2014. március 17. 18:13

Egy Művésznek, egy Művésztől!
Művészien megírt versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

uzelmanjanos9562014. március 17. 17:39

Kedves Miklós!
Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.Bródy János nekem is nagy kedvencem megérdemli a köszöntést.

Üdvözlettel :János

Ametisz2014. március 17. 17:38

Nagyszerű művészi vers és méltó Bródy Jánoshoz! Gratulálok! Timi

bakonyiili2014. március 17. 17:36

Nagyon szép köszöntő a Művész Úrnak! Munkásságához sok szeretettel
gratulálok, jó egészséget kívánok!

dobosigyorgy2014. március 17. 16:58

Miklós örömmel olvastam kiemelkedő versedet,amihez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

Matyi872014. március 17. 16:54

Költőibbnél költőibb verseket olvasok mindig tőled, kedves Miklós! Nagyon szép alkotás, művészi. Szivvel gratulálok!
Üdv: Mátyás

piroska712014. március 17. 16:35

Gratulálok kedves Miklós!
Nagyon szép alkotás!

''Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.''

adamne2014. március 17. 16:17

Művészi alkotásodhoz nagy szeretettel gratulálok,
a művész méltón köszönti a művészt,Bródy Jánost.
Szívvel üdvözöllek:Manyi

amalina2014. március 17. 16:13

Szívem hagyom.

PiszarEva2014. március 17. 15:53

Bródy János művész úrnak és neked is kedves művész úr! Nagy tisztelet és gratulációm!!! szeretettel Éva

43Valeria2014. március 17. 15:41

Szívvel gratulálok kedves Miklós, nagyon tetszik versed. űdv. Nemesné Valéria

karadierzsebet2014. március 17. 15:33

Nagyszerű méltatás! Elismerésem a bátorságodhoz, hogy a véleményed ilyen őszintén és világosan megfogalmaztad, mert az igazi értékekért ki kell állni! Versedhez szívből és szívvel gratulálok: Erzsike

lukacsleopold2014. március 17. 14:52

Bródy zseniális, de csak Szörényivel együtt tudtak halhatatlan dolgokat produkálni (azóta szinte semmi jelentőset nem szült). A fenti vers önmagában is bitang jó.

deakeva2014. március 17. 14:47

Igen ez művészet. Egy művészről ily művészien írni. Méltó sorok, igazságok hordozója. Szívvel gratulálok.

anci-ani2014. március 17. 14:43

Gyönyörű méltatás egy csodálatos alkotásban!!!
Isten éltesse Bródyt sokáig és a művészi munkáját, nagy alkotásait mindannyiunk örömére még nagyon sokáig folytathassa!!!
Remek művészi alkotásodhoz gratulálok szívvel, őszinte elismeréssel: Anci

Dolina2014. március 17. 14:42

Méltó tisztelet Bródy Jánosnak, és méltó tisztelet a bátor harcos dalnokoknak, köztük a ''Walesi Bárdok''-nak. Nem tudom miért, de nekem ez is beugrott.

Remek, nagyon igaz vers. Gratulálok, baráti üdvözlettel: Józsi

maxika2014. március 17. 14:27

Bródy megérdemli,mi, köszönjük Neked!
Albert

Golo2014. március 17. 14:10

Kedves Laurens!
Bevallom, nekem nem volt elég egyszer elolvasni versedet, hiszen annyi gondolatfűzér van benne, amit nem is kétszer, de többször kellene ölvasni és elemezni, hogy szépségét, érzelmek hadát, és gondolatok kapcsolódását teljesen átérezzem, legalább is én.
Verseddel megtisztelted Bródy János művész urat, aki remélem értékelni fogja e remek alkotást.
Szívből és szívvel gratulálok: Radmila

szalokisanyi12014. március 17. 14:05

Méltó, szép köszöntő. Gratulálok!

Baráti tisztelettel: Sanyi

sanszi662014. március 17. 14:00

Nagy örömmel és szívet hagyva olvastam.
Üdvözlettel: Sanyi

Marosi.Agnes2014. március 17. 13:57

''nyálasan magasztaló hamis szó'' Kedves Miklós! Sokat írhatnék, de egyszerűen csak gratulálok!!!
Ági

dr.vegha2014. március 17. 13:30

''Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
s nem lennék játéka mindenféle szélnek''.

Remek verset írtál a mi XXI. századunkban.

Szívvel üdvözöl: Attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom