Szerző

Radics Ferenc

Népszerűség: 19 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 528 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. március 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Radics Ferenc

Emlék lettél

Emlékül elhunyt szeretteimnek

Megélted a jelent, a múltat,
rosszat, sírást szép emléke múltat.
Csak gyermeked jövőd.
Nappalon, éjjelen,
miatta volt öröm, félelem,
munkád jövője, karod védelem.

Ha majd léted utódául hagyod,
fájó lelkében érzi majd,
belőle magaddal vittél,
magadból benne hagytál.
Mit hagytál építse, vigyázza,
semmi ártó le ne rombolja.

Megvívtad harcod,
most erdeid fejfák,
körbe vettek virágok között.
Már nem marad más,
majd a csodás feltámadás.
Isten porodból újra alkot,
érezzük lelked, látjuk arcod.

Érezted, érezned kellett,
hogy szerettek, megbecsültek.
Tested a földnek, lelked az Úrnak,
emlék lettél, az örökkévalónak.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker2014. március 30. 13:03

Rendhagyó búcsúvers, de nagyon jó és érdekesen fogalmazol.
Szóval tetszik.
Őszinte tisztelettel: jocker/Kíber/Feri

kterezia2014. március 30. 08:56

Megható.

erferi(szerző)2014. március 29. 19:47

@Ibolya.52: @zkanyo: @hmbt: @kodrane: Köszönöm szépen,minden kedves olvasónak!

Ibolya.522014. március 29. 19:21

Nagyon szép búcsú. Gratulálok!
Ibi

zkanyo2014. március 29. 18:49

Nagyon megható alkalmi vers.

Törölt tag2014. március 29. 18:09

Törölt hozzászólás.

kodrane2014. március 29. 18:03

Igen, igen, igen :))))))))

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom