Szerző
Pothurszky Géza

Pothurszky Géza

Életkor: 72 év
Népszerűség: 150 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1617 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. április 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (36)

Pothurszky Géza

Tevecsere

(Gondolkodj okosan) III.

Homokdűnék között, szikrázó nap alatt,
Két tevekaraván lassan szembe haladt.
Épp egy oázisban, hol megpihenni tértek,
Meg akarták itatni a szomjas tevéket.

Úgy gondolta az egyik karaván vezére,
Mivel neki van több fáradt, szomjazó tevéje,
Joga van hamarabb a tevéit megitatni,
Nem hajlandó senkit e tárgyban meghallgatni.

Hanem a másik tevecsorda fővezére
Előállt nyomban, hogy e tettet számon kérje.
Miért gondolod Te, fehér-burnuszos mihaszna,
Tudván több tevédet előttem megitassad?

Nálunk tisztán látszik, kevesebb tevét számlálok,
Gyorsan megitatok és menten továbbállok.
De ha nekem most egy tevédet rögvest eladnád,
Mindketten ugyanannyi állatot itatnánk!

Ezen a burnuszos hosszan elgondolkodott,
És számára jobb ötlettel előhozakodott.
Add el most Te nékem csak egyetlen tevédet,
Kétszer annyi tevém lesz, mint amennyi marad néked!

Kedves olvasóm, mondd hát Te a pontos számokat,
Hány tevéje volt a mohó fehér-burnuszosnak?
És hány tevéje volt a másik tevekaravánnak,
Mielőtt az oázisban szembetalálkoznának?

Sárospatak, 2014. március 26.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


geza1947(szerző)2014. április 19. 08:39

@Mikijozsa
Kedves Miki!

Köszönöm szépen a hozzászólásod, csak az a helyzet, hogy Irénkének címezted.!!! ):-))
De semmi baj , így is értem!
Barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. április 18. 19:33

Köszönöm szépen kedves László!
Tisztelettel: Géza.

biro.laszlo2014. április 18. 11:30

Szép művedhez őszintén gratulálok!

geza1947(szerző)2014. április 18. 10:40

Köszönöm szépen kedves Tibor!
Tisztelettel: Géza.

Mikijozsa2014. április 18. 10:29

@195705252012: Kedves Irén, el kell mondanom, hogy én iker gyermek vagyok, ám a tesóm nemcsak a család, hanem iskolánk legjobb matekosa lett, ezért a tanárok azt mondták nekem, hogy elnézik matekbéli gyöngeségem, mivelhogy a tesom elnyerte az én matek tudásomat is, de kárpótolt az isten azzal, hogy nála jobban szeretek rajzolni a humán tantárgyakból jeles voltam mindig

Karsai_Tibor2014. április 17. 09:54

Nagyon jó kedves Géza!! Gratulálok!!

geza1947(szerző)2014. április 13. 20:40

@1954
Köszönöm az olvasást, és a jutalmat is kedves Ibolya! ):-))

A megfejtés az az /5/ és a /7/ teve.
Mert ha a 7-ből adunk egyet az 5-nek, akkor egyenlő lesz /6/-/6/
Ha pedig az 5-ből adunk egyet a 7-nek, akkor /4/ és /8/ tevéjük lesz.
Tehát a /8/ az kétszer annyi, mint a /4/

Ugye, hogy nem is annyira bonyolult! ):-))

Szeretettel: Géza.

19542014. április 13. 19:39

Jópofa, humoros feladvány!
Akkor most mennyi is? :D :D
Gratulálok!

geza1947(szerző)2014. április 13. 19:20

@szinci
Kedves Szincike!

Nagyon örülök, hogy tetszett az újabb verses feladványom! ):-))
Köszönöm a véleményed, és el kell, hogy mondjam még igen sok ilyen feladvánnyal szeretném ''ijesztgetni a nagyérdemű'' olvasótábort! ):-))))

Köszönöm szívből, szeretettel: /Géza/

Törölt tag2014. április 13. 18:54

Törölt hozzászólás.

geza1947(szerző)2014. április 13. 17:31

Kedves Andika!
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat! ):-))
Természetesen a szívecskét is!
Szeretettel. Géza.

geza1947(szerző)2014. április 13. 17:27

Kedves Gábor!
Gratulálok a megfejtéshez. Ugyan úgy helyes megoldást adtál, mint az előző verses feladványomnál!
Köszönöm, hogy aktívan részt-veszel a játékban!
Barátsággal. Géza.

Andicsek2014. április 13. 17:08

Szeretettel,szívből gratulálok :-)
Baráti üdvözlettel: andi

t.buga2014. április 13. 14:57

Nagyszerű feladvány, tisztelettel gratulálok!
(7 és 5 tevéjük volt eredetileg)

edesemil2014. április 13. 08:33

@geza1947
Kedves Géza Barátom! Örömmel olvastam, hogy nem vetted rossz néven, hogy megadtam az egyenletet esetleg az gondolván, hogy mindig okoskodom, de még, hogy örültél is neki az nekem is egy külön öröm azontúl, hogy egy szellemi kis kertecskét látok kivirulni, benne ennyire bravúrosan megírt verssel. Nem lehet benne a matematikát különválasztani a verstől mert hiszen arról szól a vers, az a tartalma de erre nincsen semmi szükség, mert hiszen azért írtad így. Mindenképpen irodalmi értékű munka, mű. Tehát kimondható, hogy egy nagyon igényesen szépen, zökkenőmentesen megírt vers (versek). Jó lenne őket egy kötetben látni. Csak gratulálni tudok!
Baráti öleléssel, Emil

Törölt tag2014. április 13. 07:41

Törölt hozzászólás.

geza1947(szerző)2014. április 12. 19:14

Mindent köszönök kedves Lajos!
Barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. április 12. 19:13

Nagyon szépen köszönöm kedves Erzsike!
Tisztelettel: Géza.

meszaroslajos602014. április 12. 18:32

Játékos versedhez szívvel gratulálok Lajos.

kodrane2014. április 12. 17:43

kedves, játékos vers, nagyon tetszik! Gratulálok!

geza1947(szerző)2014. április 12. 16:41

@195705252012
Kedves Irénke!
Nagyon örülök, hogy tetszett a versem!
Köszönöm szépen a szívecskét!
Jót mosolyogtam azon, hogy megzavart téged Mikibá hozzászólása, mert amint tudod én Géza vagyok! ):-)))
De semmi baj!
Szeretettel: Géza.

1957052520122014. április 12. 15:55

Kedves Mikibá!
Örömmel olvastam játékos versed.
Szívvel gratulálok Neked, Irén

geza1947(szerző)2014. április 12. 11:54

Nagyon szépen köszönöm az információt, és a szívecskét kedves Miklós!
Barátsággal: /Géza/

Mikijozsa2014. április 12. 11:49

Jézus is teveháton volt menekítve Egyiptomba, ÁM A SZÁMÍTÁST NEM KÖNNYŰ ELVÉGEZNI, NOHA EGYSZERŰNEK TŰNIK. gratulálok SZÍVVEL, mIKIBÁ.

geza1947(szerző)2014. április 12. 11:28

Kedves éteri barátaim!

@zelgitta
@vendel
@mezeimarianna
@szalokisanyi1
@Bella21
@dvihallyne45
@anci-ani
@maxika
@lakovics
@lukacsleopold
@Dram
@jocker
@piroska71
@noheb
@DJ
@adamne
@bakonyiili
@kterezia
@Evanna
@Ibolya.52
@M.Laurens
@Kornelia78
@Marosi.Agnes
@pierre
@Zsuzsa-Amriswil
@kreativ55
@gypodor
@43Valeria
Köszönöm a hozzászólásaitokat, a szívecskéket, és hogy tetszett ez a kis feladványversem! ):-))
Tisztelet és hála érte!
Remélem, hogy majd az új feladványversem is tetszeni fog nektek!

@remember
@PiszarEva
Mindkettőtöknek köszönöm az aktív részvételt a játékban!
A következőt, majd nagyobb sikerrel biztosan megoldjátok!
Kérlek titeket emiatt nehogy feladjátok!
Továbbra is számítok játékos kedvetekre! ):-))
Természetesen nektek is köszönöm a szívecskéket! ):-))

@palko64
@Mesiko-szan
@kistenkes

Nektek köszönöm a megfejtést, és külön gratulálok Emesének! ):-)) mint egyetlen női helyes megfejtőnek!
Remélem hogy a következőkben is számíthatok játékos kedvetekre, érdeklődésetekre!
Köszönöm az elismerő szavakat, és nem utolsó sorban az adott szívecskéket is! ):-))

@edesemil

Kedves Emil Barátom!
Igazán meghatódtam soraidat olvasva, és nagyon jó érzéssel vettem tudomásul, hogy ilyen formában is értékelted versemet!
Hidd el boldoggá tettél! ):-)))
Ami pedig a feladvány tudományos megfejtését, az eredmény egyenletben való levezetését illeti szívből gratulálok hozzá, látszik, hogy szakértő írta!
Ez nem is volt elvárás, pontosan ezért értékelem nagyra, hogy ezáltal láthatták a kedves olvasó társak, nem volt egy ördöngös feladvány!
Kérdésedre válaszolva: igen számtalan feladvány versem van még a tarsolyomban és lassan adagolva közzé is teszem!
Remélem nem vonom magamra a kedves társaink haragját!
A szívecskét neked is természetesen megköszönöm!

Köszönettel, és Barátsággal mindenkinek!
Tisztelettel: /Géza./

geza1947(szerző)2014. április 12. 11:11

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

remember2014. április 12. 06:38

@remember: banggggg! ez nem jött be :)

43Valeria2014. április 11. 18:43

Szeretettel grtulálok, és szívemet adom! űdv. Valcsi

edesemil2014. április 11. 12:03

@geza1947
Kedves Géza! Bámulattal olvastam valamennyi rejtvényedet, remélem van még a tarsolyodban egynéhány, bár amilyen gördülékenyen megfogalmazod, igazi költői termékké formálva el tudnám képzelni a Laricsevet, a Te előadásodban. Micsoda frenetikus sikere lenne. Egyébként, hogy Frici barátunk megadta szerényen a megoldást, az egyenlőségek felírását megadva én is hozzájárulnék a játékhoz: vagyis a két csoport száma legyen x és y, ahol x+1=y-1 és y+1=2x-2 áll fenn, az elsőből y-t kifejezve adódik y=x+2, majd behelyettesítve: x+2+1=2x-2, azaz x=5 és y=7.
Szeretettel és barátsággal gratulálok! Emil

gypodor2014. április 11. 11:43

Ismét egy szellemes és szeretnivaló vers!Szívvel gratulálok ismét! Gyuri

kistenkes2014. április 11. 03:49

Gratulálok újabb szépen megírt talányodhotz Frici
( 5 és 7 tevéjük volt)

kreativ552014. április 10. 21:35

Versed szellemes,
agytekervényeket mozgató kedves Géza,
bár nem vagyok rest és léha,
de tompa a mai naptól,
és tartva a rossz választól,
nem számolok most tevéket,
inkább adok egy szívet
és ágyba bújva,
a birkákat kergetem ájulva!
Ági

Zsuzsa-Amriswil2014. április 10. 21:30

Kedves versedhez nagy szeretettel gratulálok, szép estét kívánok:

Zsuzsa

pierre2014. április 10. 21:16

Kedves Géza!

Nagy elismeréssel olvastam humoros, játékos hangvételű, szórakoztatóan nagyszerű versedet. Tisztelttel gratulálok:
pierre

Marosi.Agnes2014. április 10. 21:12

Aranyos, játékos! Gratulálok!
Ági

Kornelia782014. április 10. 20:52

Nagyon jó...hatalmas szív jár érte...a 22. ! Gratula!

M.Laurens2014. április 10. 19:46

Hááát Géza barátom az annyi mint annyi .... Hol is tartottam?
Ennyi arab között nem tudok számolni arabusul :))
-
Őszinte szívvel gratulálok soraidhoz ... sokszor !!
/ Miklós /

Ibolya.522014. április 10. 19:09

Humoros ábrázolás, örömmel olvastam, gratulálok.
Ibi

Evanna2014. április 10. 18:21

Tetszik!
Gratulálok!
Evanna

kterezia2014. április 10. 17:51

Ó, jaj! Már az elején sejtettem, hogy számolni kell!
Juszt sem teszem, pedig a versed tetszett! :)

bakonyiili2014. április 10. 17:13

Kedves Géza!
Köszönjük az újabb fejtörőt! Játékos, humoros versed még fejtörésre is késztet, hát ez egyedi és nagyszerű! Gratulálok soraidhoz: Ili

adamne2014. április 10. 17:04

Jó kis fejtörő játék!
Gratulálok versedhez kedves Géza szívvel,és
szeretettel. Manyi

DJ2014. április 10. 16:28

Na neee!!! Matek! Jó a vers, de nem számolgatok :)
inkább szívethagyva gratulálok!
Joli

noheb2014. április 10. 15:54

Kedves Géza!
Szellemes tartalom, remek vers!!!
Gratulálok!!!
Mária

piroska712014. április 10. 15:39

Reggel már jártam itt egy szívecskével, de szeretnék gratulálni is!

jocker2014. április 10. 15:09

Roppant jó!
Köszönve, hogy olvashattam, csak gratulálni tudok: jocker/Kíber/Feri

Dram2014. április 10. 13:19

Remekül megfogalmazott vers és játék. Gratulálok az alkotónak és a megfejtőnek is. Tisztelettel; András.

lukacsleopold2014. április 10. 11:57

A líra és a logika násza újfent. Ez az én világom!!!

lakovics2014. április 10. 10:29

Szép csendben hagyok itt egy szívecskét !
Erzsi

maxika2014. április 10. 10:08

Nagyon jó!
Kár, hogy matekból gyenge voltam.
Albert

anci-ani2014. április 10. 09:48

Ez nagyon jó kis fejtörő játék!!! Élveztem olvasni érdekes humoros versed!!!
Szerintem 7 és 5!
Ha 7-ből egyet ad marad neki 6 a másiknak is 6
Ha másik az 5-ből egyet ad , marad 4 a másiknak lesz 8!
De erre sok jó megoldás is van, nem kell elbízni magam!!! :)))
Szívvel gratulálok játékos fejtörődhöz: Anci

dvihallyne452014. április 10. 09:10

Nagyszerű, játékos,humoros versedhez szeretettel és szívvel gratulálok !Sarolta

Bella212014. április 10. 08:55

Gyönyörű vers, gratulálok!

Mesiko-szan2014. április 10. 08:50

Mert ha fehér ad el a másiknak egyet, mindkettőjüknek 6 lesz, de ha a másik ad el a fehérnek egyet, neki marad 4, a fehér burnuszosnak meg 8 lesz. Tehát összesen volt 12 teve.

Mesiko-szan2014. április 10. 08:45

A fehér burnuszosnak 7, a másiknak 5 tevéje volt. Egyébként nagyon aranyos vers, szívvel gratulálok.

szalokisanyi12014. április 10. 07:40

:-)) Remek! Gratulálok!

Tisztelettel: Sanyi

PiszarEva2014. április 10. 07:20

Kedves Géza én is 4. és 5.-tevére gondolok.
A versedhez gratulálok, szívvel szeretettel Éva

remember2014. április 10. 06:09

Tippem:
Az egyiknek 4.
a másiknak 5.
Ha tévednék sajnálom.
Viszont a hatalmas gratula egy oszthatatlan piros szívvel, mely nem alku tárgya! Jár neked kedves barátom!
Nagyon kellemes humorral átszőtt ízes, tréfás versedért!
Baráti ölelésem, Zoli

mezeimarianna2014. április 10. 05:21

néha a több kevesebb:))

palko642014. április 10. 00:09

Ja, és még annyit: A vers alcíme, mit jeleeent?:):):)

palko642014. április 10. 00:07

Kedves Géza Bátyám!
Belátva csekély képzelőerőm korlátait, a feladatot úgy próbáltam megoldani, hogy készítettem egy kis oázisszerű terepasztalt - volt némi homok a pincében, pálmafának megtették a tavaly elrakott, de mostanra már újra zöld levelet hajtó sárgarépák, meg egy kis fű az udvarról díszletnek. Kút helyett, egy homokba ásott pohár víz. A tevéket is összeeszkábáltam gyufás-skatulyákból, meg kettévágott sárga teniszlabdákból. Viszont mind a két karavánvezetőt nekem kellett eljátszanom, és ez már majdnem meghaladta problémamegoldó képességeimet, ezért felhívtam a különleges tudakozót, és ők napra készek voltak a válasszal. Bár ezt terepasztal készítés nélkül is megtehetem volna, de a logika sajnos nem erősségem...:(
Viszont a választ megtartom magamnak, és még neked sem mondom el, mert emelt tarifás hívás volt, és smucig vagyok.:) Ha tudni akarod a választ hívd fel őket te is! Ölel hű barátod! Csak így kurtán: No nem a Török Szultán, hanem 1 XXI. századbeli rokon (már ha nem veszed nagyon zokon)

vendel2014. április 9. 23:43

Élvezettel olvastam ezt a remek verset! Szívet hagyva gratulálok! Neubauer

Törölt tag2014. április 9. 23:24

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom