Szerző
Vers

A verset eddig 451 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. május 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (13)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Nagy Zsuzsa (Hitetlen)

Szeretlek

Nézd, ahogy ébred a város
és az utca mocskát sepri a szél,
nézd, milyen zord ez az ország,
én mégis itt szerettem beléd.

Mennyi csalódás okozta seb
fedte meggyötört, fájó lelkünk,
míg aztán hitednek hála,
végül mégis egymásra leltünk.

Megmutattad, hogy a szikla meglágyul,
hiába oly kemény,
a jégszívet tűzbe tudtad hozni,
visszaadtad az elveszett reményt.

Kerestem, kutattam,
amit ma már szemeidben tisztán látok,
szerelmet akartam, egy utolsót,
amitől a mindenséggé válok.

A titkos vágyak felszínre törtek
ölelő karjaid között,
Szemérmem ingét leoldva
meztelenségbe öltözött.

Már nem létezem, nem vagyok.
Szerelmünk tengerébe fúltam.
Boldogságszínű vízben lebegve
a legbelső énedbe úsztam.

Szerelmem erejét nem lehet kifejezni,
üresek a szavak,
ha könnyet látsz néha szememben,
az nem más, csak hála-smaragd.

Nézd, ahogy alszik a város
és az utca mocskát sepri a szél,
nézd, milyen zord ez az ország,
de szeretlek, már nem kell, hogy félj.

Manchester, 2014. február 14.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Vadvirag462016. szeptember 7. 21:54

Csodálatos verset írtál .Gratulálok.Szeretettel szívet hagyok.Vadvirág46

Zsu-zsa(szerző)2016. szeptember 7. 21:45

@Abraks_Anna Köszönöm,hogy itt jártál és örülök,hogy tetszett a versem.
Üdvözlettel:Zsuzsa

Abraks_Anna2016. szeptember 5. 16:04

Nagyon szép vers! Szeretettel gratulálok! Adri

Zsu-zsa(szerző)2014. július 23. 00:40

@t.buga Kedves Gábor! Köszönöm szépen. :)

t.buga2014. július 22. 10:00

Maradjatok mindig ilyen boldogok!
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!

Kandabula2014. május 26. 18:19

Gratulálok. Irigykedek...

Twilight2014. május 6. 19:50

Tartalmilag remek verset írtál, gratulálok! :)

kodrane2014. május 3. 18:35

Nagyon tetszik a versed, jól írsz! Figyelni foglak!

Zsu-zsa(szerző)2014. május 3. 17:49

@cucedli @backtena @maxika @M.Laurens @roland.v @dr.vegha
@Joke @PiszarEva @Dellamama @babumargareta01

Köszönöm szépen a kedves hozzászólásokat.
Örömömre szolgál,hogy olvastátok a versemet.
Mindenkinek üzenem a messzi távolból:
Boldognak lenni jóóóóó! :)

babumargareta012014. május 3. 13:42

'' Megmutattad, hogy a szikla meglágyul,
hiába oly kemény,'',,,igen meglágyul kedves Zsuzsa,,hiszek benne,,,,
mert-''Szerelmem erejét nem lehet kifejezni,'',,valahogy itt válaszoltál
az igazságra,,,nagyon szép verset irtál,,,gratulálok szivemböl,,,Babu

Dellamama2014. május 3. 12:59

''Boldogságszínű vízben lebegve
a legbelső énedbe úsztam''- különlegesen szépen írtad!
Szeretettel olvastalak, tetszik versek közé sorolom,
gratulálok: Maria

PiszarEva2014. május 3. 12:00

Nagyon szép képek, mély érzések. Gratulálok Éva

Joke2014. május 3. 11:12

Gyönyörű, költői képekkel illusztrált, mély érzelmekkel teli versedhez szívből gratulálok.
Üdv. Joke

dr.vegha2014. május 3. 09:59

''ha könnyet látsz néha szememben,
az nem más, csak hála-smaragd.''

Remek vers, már éppen abba akartam hagyni a versek olvasását, na még ezt az utolsót, mondtam.. Örülök, hogy így tettem :) Szívet hagyva: Attila

roland.v2014. május 3. 09:27

Nagyon szép versedhez szívemmel gratulálok!Roland

M.Laurens2014. május 2. 22:40

''Már nem létezem, nem vagyok.
Szerelmünk tengerébe fúltam.
Boldogságszínű vízben lebegve
a legbelső énedbe úsztam.''
--
Remekbe szabott strófa! Kedvet kaptam a szerelemhez :)))
Gratulálok! / MKiklós /

maxika2014. május 2. 19:20

''Boldogságszínű vízben lebegve
a legbelső énedbe úsztam....''
Micsoda szép képek!
Albert

Törölt tag2014. május 2. 18:38

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. május 2. 18:38

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom