Szerző
Béni Péter

Béni Péter

Népszerűség: 34 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 441 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. június 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Béni Péter

Elveszve

Istenem, úgy érzem, bármit teszek,
egyedül vagyok, és nem vagy velem.
Lassan már elvesztem minden hitem,
és hit nélkül magamba temetkezem.

Eszemmel tudom, hogy bármi legyen,
vigyázol rám, mert itt vagy velem.
Csak én érzem azt, hogy elvesztettem
mindent, mit Te adtál eddig nekem.

Ezért én próbálok hinni benned,
de érzés a hittel egy mezőn terem.
Ha gondok, mint gyomok keletkeznek,
érzelmem közt bizony kifejlődnek.

Ettől a hitem is meggyengülhet,
bogáncs és gyom közt, ezt megértheted.
Gondokkal bajlódva elfeledem,
feléd nyújthatnám egyik kezem.

S ezáltal magamat eltemetem,
gyenge hitem sem segít ezen.
Úgy érzem, helyzetem örvényt teremt,
lehúzva mélyre - így mi lesz velem?

Egyetlen esély, hogy megments engem,
ha kinyújtom kezem, és segítsz nekem.

2008.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Jokorjotteso2014. december 18. 14:39

Ezzel egyetértek, magam is hasonlóan gondolom. Mindig itt van velünk Ő, de olyan szabadok vagyunk, hogy még azt is megengedi, hogy egyedül legyünk.

Mikijozsa2014. június 5. 15:24

@benipeter: Ó, ez tényleg nagyon jó tudni, köszönöm szavaid, Üdv szívvel.

benipeter(szerző)2014. június 5. 15:18

@Mikijozsa: Kedves Mikibá, a hit, melybe beleszületünk és a hit, mely velünk születik eléggé szembe tud kerülni egymással. Ez utóbbi jócskán meg erősödött ez előző kárára. De talán, így jó ez. Az évszám nagyon fontos ennél a versnél és konkrétan nem csak magamról szólt...
Örülök, hogy olvastad versemet :)
Üdvüzlettel, Péter

benipeter(szerző)2014. június 5. 15:17

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Mikijozsa2014. június 5. 13:12

Kedves Beni Peter, bizonyára mégsem temetted el magad, :) de kötve hiszem hogy azóta hited erősödött, és már nem akarsz eltemetkezni. Üdv Mikibá.

benipeter(szerző)2014. június 5. 13:02

@roland.v: Kedves Roland, nagyon egyszerű logikai problémára épülő fohászomat, igyekeztem minél érthetőbben tolmácsolni Isten felé.
Örülök, hogy ismét olvastad egyik versemet és megtiszteltél véleményeddel :)
Köszönöm,

Péter

roland.v2014. június 5. 12:38

Kedves Péter,

Versed egyszerűségével hatott rám, a szó jó értelmében, nagyon érezhető ahogy Istennel beszélgetsz, fohászkodsz hozzá!!
Gratulálok szívet hagyva!!

Roland

benipeter(szerző)2014. június 4. 10:31

@barnaby: @Bella21: Kedves Izabella és Barna, köszönöm és örülök, hogy újra olvastátok egyik versemet :) Péter

Bella212014. június 4. 09:34

Szép imádhoz gratulálok, ne feledd Ő mindig velünk van és segít.

barnaby2014. június 2. 17:32

Szép fohász, ima, érezhető a versből, hogy tiszta szívvel írtad.Gratulálok szeretettel:B:)

benipeter(szerző)2014. június 2. 16:49

Kedves Manyi, Terézia és Feri! Köszönöm :)

adamne2014. június 2. 16:28

Biztosan meghallgatja imádat.
Gratulálok:Manyi

kterezia2014. június 2. 13:11

Ó, mennyire ismerős ez! Gondolom, azóta már többszörösen túl vagy rajta, és abban bízom, inkább megerősítette a hitedet, mintsem gyengítette volna.

jocker2014. június 2. 13:02

tetszik az elmélkedésed...
jocker/Kíber/Feri

benipeter(szerző)2014. június 2. 12:58

@deakeva: @Ibolya.52: Kedves Éva és Ibi, köszönöm véleményeteket :) Alapvetően már jó régen íródott, de sokszor, sok embernél igaz, hogy a gondok elfeledtetnek olyat, ami nagy szükséget képez abban a helyzetben.

Ibolya.522014. június 2. 12:15

Gyönyörú ima. Bűvölő vallomás. Isten mindenkit szeret és nyűit mindenkinek kezet.
Biztos vagyok hogy meghallgatja imádat és megnöveli hitedet. Szeretettel gratulálok. Ibi

deakeva2014. június 2. 10:53

Szép elmélkedés hitedről.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom