Szerző
Vers

A verset eddig 2877 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. június 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (15)

Kis-Takács Erzsébet

László napi jókívánság...

Köszönteni jöttünk kedves jó papunkat,
Áldja meg az Isten ezt a szép napunkat.
Boldog béke szálljon szívébe örömmel,
Lehet a szeme is, megtelik majd könnyel.
Az soha nem baj, ha érzi szeretetünk,
Mert mikor Ő boldog, az a mi ünnepünk.

László napon legyen minden áldás fején,
Szíve is legyen, hol kell lenni, a helyén.
Mindig tette dolgát, meg nem futamodott,
A szent templomunkba mindig iparkodott.
Hozta nekünk Jézus örömüzenetét,
Az igét hirdetni, tette fel életét.

Továbbra is kérjük áldott Istenünket,
Érezze László atya szeretetünket.
Sugározza Ő is, mi lelkéből árad,
Tudjuk sok a dolga, és néha elfárad,
De Isten angyala erősítse kezét,
Sokszor ünnepelje nevének ünnepét!

Boldog névnapot kedves László atya,
Örömteli szívvel induljunk ma haza!

2014. június 20.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kistaker(szerző)2014. szeptember 5. 20:23

Kedves Roland, Frici, Mikijozsa, nagyon örültem látogatástoknak és kedves szavaitoknak ! Erzsébet

Mikijozsa2014. szeptember 4. 11:55

Szia, kedves Erzsébet.Köszöntöd ismertté fog tenni téged mindenki előtt. Üdv szívvel.

kistenkes2014. szeptember 3. 03:30

Nagyszerű köszöntődhöz szívvel gratulálok Frici

roland.v2014. július 9. 13:56

Igazán szép köszöntő!!
Gratulálok!!

Roland

kistaker(szerző)2014. július 4. 19:40

Kedves Társaim, nagyon köszönöm szavaitokat és a szeretetet, ami mögötte van, ölellek benneteket! Erzsébet

meszaroslajos602014. július 2. 16:47

Szép köszöntődhöz szívvel gratulálok, Lajos.

maki67672014. július 1. 18:41

Gratulálok szép köszöntődhöz László (9)

gypodor2014. július 1. 07:58

Szép köszöntő! Gratulálok. Gyuri

deakeva2014. június 30. 19:04

Szép köszöntődnek biztos nagyon örül az atya. Gedves gesztus Tőled, László Atyának meg utólag is sok boldogságot, kitartást.

dvihallyne452014. június 30. 17:59

Szép köszöntődhöz szeretettel gratulálok! Sarolta

Kicsikinga2014. június 30. 17:53

Ó, de szépet írtál!!

PiszarEva2014. június 30. 17:26

Szép köszöntő, gratulálok! Boldog Névnapot Kívánok! Éva

Ibolya.522014. június 30. 17:02

Szép köszöntő! Szeretettel csatlakozom én is jó jókívánságodhoz. Ibi

kodrane2014. június 30. 16:47

Kedves köszöntő, és így ismeretlenül is csatlakozom a jókívánságokhoz!

Mirana2014. június 30. 16:10

Nagyon szép névnapi köszöntő! Gyönyörű vers.Gratulálok.Margó

adamne2014. június 30. 15:54

Figyelmességedhez én is csatlakozom kedves Erzsikém.
Isten éltesse László atyát.Versedhez szívet hagyok. Ölellek:Manyi

kterezia2014. június 30. 15:45

Kedves, szeretetteljes figyelmességedhez csatlakozom!

jocker2014. június 30. 14:48

Remek köszöntő!
Isten éltesse a László atyát!
Poétaöleléssel gratulálok: jocker/Kíber/Feri

amalina2014. június 30. 14:37

Én is boldog névnapot kívánok László atyának, s az összes többi Lacinak is!

Üdv: Éva

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom