Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

M. Laurens

ELJÖVŐ IDŐK ELÉ

replika* Pödör György: Voltidők nyomában c. versére

Lesz idő,
mikor újra lesz dal, s hozzá költő,
nemcsak újramormolt silány szavak,
s lesz majd talán, ki pár ember-öltő
után feláll, s mocsártól elszakad.

Lesz idő,
mikor majd szárnyalva, önmagáról
ledobva terhét, dalra nyíl ajka.
Öröm tölti szívét szabadságtól,
a bűnös mocsarat hátrahagyva.

Lesz idő,
mikor az ég újra tiszta s kék lesz,
és szabadon szállnak a dallamok,
mindenki tiszta és őszinte lesz,
s a gonoszság tétlenül andalog.

Lesz idő,
mikor az Ember újra tanulja,
hogyan is óvhatja meg az Édent,
mire való a tudás hatalma,
s mekkora felelősség az Élet.

Lesz idő,
mikor lantján ismét hittel játszhat,
s nem égeti majd gyalázat heve,
többé válik léte, mint csak látszat,
és nem lesz szíve haraggal tele.

Lesz idő,
mikor ismét csüggnek a szavakon,
feledve régi harci sebeket,
kardot győz le végre a bizalom,
s új dalra fakadhat a szeretet.

Lesz idő,
mikor végre Új-Emberré érve
nem kell már hazudni többé soha,
és nyíltan nézve egymás szemébe
nem lesz titok, se parttalan vita.

Lesz idő,
mikor őszintévé válik minden,
s tisztán csengenek majd a verssorok,
s borzadva emlékezünk hitetlen`,
hogy egykoron rég voltak oly korok:

Mikor volt idő,
hogy elvesztek sorsok s emberöltők,
hazug közöny épített gátakat,
mikor nyálas hangon szóltak költők,
sutba dobva hitet és szárnyakat.

Pest - Buda, 2014. június 29., A Holnap Magazin Júliusi Vers pályázatán: Zsűrinyertes alkotás. *replika (itt) = válasz

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


M.Laurens(szerző)2015. augusztus 18. 19:41

@Perzsi.: Köszönöm szépen!!! :))

Perzsi.2015. augusztus 18. 14:28

Az egész vers tele van egy szebb, boldogabb jövő reményével. És én csak most találtam rá....
''Lesz idő,
mikor az ég újra tiszta s kék lesz,
és szabadon szállnak a dallamok,
mindenki tiszta és őszinte lesz,
s a gonoszság tétlenül andalog.''
Úgy legyen!

Szerkezete olyan, hogy egy pl Presser Gábor előadásában, és komponálásában való megzenésítésben is el tudnám képzelni....

Szívet hagytam.
Szeretettel:Erzsébet

M.Laurens(szerző)2014. szeptember 11. 17:35

@stapi: @Sida: Köszönöm szépen, hogy olvastatok!

Sida2014. augusztus 15. 23:51

Remélem, valóban ''Lesz idő'' , mindarra, amiről még csak álmodunk. Si

stapi2014. augusztus 6. 22:09

Reméljük!

M.Laurens(szerző)2014. július 31. 13:56

@ildi49: Köszönet az olvasásért Ildikó drága!

ildi492014. július 31. 06:16

Szép...a múlt is a miénk marad...talán csak szívünkben...gratulálok

M.Laurens(szerző)2014. július 30. 23:23

@szzs: Köszönöm az olvasást és a hozzászólásodat drága Zsuzsa!
Sajnos mi még csak a jövő múltjában vagyunk, akárcsak a záróstrófa:)

szzs2014. július 30. 20:30

Itt is mondom: úgy legyen, drága Miklós! Szeretettel gratulálok: ZSuzsa

M.Laurens(szerző)2014. július 28. 23:13

@D.Eniko: Mostmár csak a hamarosant kéne tudnunk, hogy az mikor lessz :) Köszönet az olvasásért és a hozzászólásodért, drága Enikő!
/ Miklós /

M.Laurens(szerző)2014. július 28. 23:13

@D.Eniko: Mostmár csak a hamarosant kéne tudnunk, hogy az mikor lessz :) Köszönet az olvasásért és a hozzászólásodért, drága Enikő!
/ Miklós /

D.Eniko2014. július 28. 19:54

Bízom benne, hogy hamarosan eljő az az idő ...

Elismerésem alkotásodhoz!!

Enikő

M.Laurens(szerző)2014. július 28. 12:48

@Kandabula: nagyjából én is így gondolom :)
Köszönet az olvasásért és a hozzászólásodért! / Miklós /

Kandabula2014. július 28. 11:12

Szavalva mormoltam, úgy is pompás!
Lesz idő, csak mi nem leszünk...

M.Laurens(szerző)2014. július 26. 11:14

@1008: Drága Zsuzsa! köszönöm, hogy ismét nálam jártál, olvastál és hozzászóltál soraimhoz! / Miklós /

M.Laurens(szerző)2014. július 26. 11:14

@1008: Drága Zsuzsa! köszönöm, hogy ismét nálam jártál, olvastál és hozzászóltál soraimhoz! / Miklós /

M.Laurens(szerző)2014. július 26. 11:12

@lakovics: Megtisztelsz vele kedves Erzsébet. Köszönöm szépen!

M.Laurens(szerző)2014. július 26. 11:11

@Mia36: Köszönöm szépen az olvasást kedves Mia!

M.Laurens(szerző)2014. július 26. 11:10

@babumargareta01: Köszönöm szépen drága Babu!

10082014. július 26. 08:24

''Lesz idő,
mikor lantján ismét hittel játszhat,
s nem égeti majd gyalázat heve,
többé válik léte, mint csak látszat,
és nem lesz szíve haraggal tele.''

Én is abban reménykedem, hogy eljő az az idő.
Remek alkotással varázsoltál el Kedves Miklós.
Szívvel olvastam és gratulálok! Zsu

lakovics2014. július 25. 13:38

Szép csendben csak leteszem a szívem!
Erzsi

Mia362014. július 24. 20:21

Kedves Miklós!

Blogodban már volt szerencsém olvasni a szép, reményteli sorokat. Szeretettel - szívvel itt is Gratulálok!

babumargareta012014. július 24. 18:12

Kedves Miklós kissé megkésve érkeztem hozzád,,,mindjárt
elvesztödök a sok gratuláció között,,hát ,,igen ez vers a javából
különben Te csak ilyeneket tudsz irni,,

'' Lesz idő,
mikor lantján ismét hittel játszhat,
s nem égeti majd gyalázat heve,
többé válik léte, mint csak látszat,
és nem lesz szíve haraggal tele.'',,,ezt nagyon szeretem,,,
különös szép versedhez szeretettel gratulálok,,,,ölellek,,,Babu

M.Laurens(szerző)2014. július 24. 13:22

@kistenkes: Magam is ekként gondolom kedves barátom.
Köszönet az olvasásért! / Miklós /

kistenkes2014. július 23. 02:42

Lesz idő,
mikor újra lesz dal, s hozzá költő,
Szerintem már van költő , sőt, itt van közöttünk, csak hogy ki ő, azt az utókor dönti el. Tisztelettel Frici

M.Laurens(szerző)2014. július 22. 20:57

@jomolnar: Tökéletesen igazad van, sokan elsiklanak a záró strófa felett, pedig az a MA kórképe, az összes többi egyenlőre puszta vágyálom. Köszönet az olvasásért.

M.Laurens(szerző)2014. július 22. 20:56

@kollarlia: Én köszönöm az olvasást és a hitet , kedves Lia

M.Laurens(szerző)2014. július 22. 20:55

@moca600: Hinnünk kell benne István, hisz másként nem lenne értelme a munkánknak.

M.Laurens(szerző)2014. július 22. 20:54

@Karsai_Tibor: Köszönöm szépen megtisztelő véleményed, kedves Tibor!

M.Laurens(szerző)2014. július 22. 20:53

@elke: drága! Egészem pontosan reménykedem benne, mert minden rossznak kell vége is legyen, nem pusztán kezdete.

jomolnar2014. július 22. 10:30

Nagyon szép, tartalmas verset alkottál. Az utolsó versszak egy keretet ad versednek. Szeretettel gratulálok versedhez:
József

kollarlia2014. július 22. 08:21

Hiszem,hogy lesz idő mikor majd újra értékké válik e csoda amit most te is papírra vetettél! Őszinteség, Hit, Szeretet,Becsület!
Köszönöm,hogy olvashattalak!

Tisztelettel : Lia

moca6002014. július 21. 22:09

Talàn majd lesz idő,És mindenki olvassa a jó kőltőt!

Karsai_Tibor2014. július 21. 17:47

Remeket alkottál kedves Miklós..! Gratulálok!

elke2014. július 21. 13:52

'' Lessz idő, mikor ....'' ..... és hiszel még ebben ?
mikor élűnk majd békében és szeretetben ?
jó, ha ijen szép a hited,
én ebben már nem is hiszek.
Mert mindig lesz irigység és gyűlölet,
ami megmérgezi szívedet.
Üdv. elke

M.Laurens(szerző)2014. július 21. 13:00

Kedves roland (@roland.v)!
Köszönöm a rám szánt idődet , és megtisztező hozzászólásodat!
/ Miklós /

M.Laurens(szerző)2014. július 21. 12:58

Kedves @Delina , köszönet az olvasásért és a hozzászólásodért!

roland.v2014. július 21. 12:26

Valami nagyszerű, többször is elolvastam!!!

Köszönettel és tisztelettel:Roland

Delina2014. július 21. 10:59

Gyönyörű gondolatok! és igen, ''Lesz idő,'' !
Szívemből, őszintén gratulálok!!

M.Laurens(szerző)2014. július 20. 17:17

Kedves barátaim szerzőtársaim és olvasóim : @Andicsek: @gosivali: @cucedli: @Eddi: @maki6767: @Kornelia78: @Nichi-ya: @lukacsleopold: @kodrane: @Doki66: @Elysee: @t.buga: @kreativ55: @Mirana: @kovycs59: KÖSZÖNET MINDANNYIÓTOKNAK az olvasásért, a hozzászólásaitokért.
-
Szeretném külön kiemelni László barátom ( @kovycs59 ) hozzászólását, aki remek érzékkel tapintott rá a vers egyik kulcs strófájára. Való igaz, hogy a vers egy idealista és vágyott jövőt idéz meg, de a ''lesz'' mögött ott áll a ma, vagyis a jövő idők múltja. Valójában a záróstrófa nem más, mint a ''Ma'' kórképe a holnap vágyaival szemben.

És még valakit szeretnék kiemelni a hozzászólók közül, nevezetesen Emil ( @edesemil ) barátomat, aki remekül vette észre, hogy a vers valamennyi strófája egyenként is párba hozható. Ez talán nem is csoda, hiszen az Így írunk mi topiknál használt módon készült a replika, sorról sorra építkezve az eredeti válaszaként, mintegy tükörképeként az eredetinek.

Baráti üdvözlettel! / Miklós /

kovycs592014. július 20. 10:10

Mikor volt idő,
hogy elvesztek sorsok s emberöltők,
hazug közöny épített gátakat,
mikor nyálas hangon szóltak költők,
sutba dobva hitet és szárnyakat.

Azt hiszem ezek a sorok ,mindent elmondanak. Manapság a legtöbb költő, szerelemről cukiságokról ír,szép és hálás téma. De nem viszi előre dolgaink. Azok kevesek közzé tartozol akik mernek és tudnak sorsokról problémákról írni. Azt hiszem az igazi költőnek ez a dolga! Lesz idő mikor ez a vers beköltözik az örök versek birodalmába és a legnagyobbak között is halhatatlan lesz! Gratulálok!

Mirana2014. július 19. 20:26

Nagyon szeretem az optimista hitet,a jövő szép dalát.Tetszett nagyon,Gratulálok:Margó

kreativ552014. július 19. 17:55

Méltó választ írtál kedves Miklós, olyan hittel telit. Szívemet hagyom. Ági

t.buga2014. július 19. 17:54

Vágyom azt az időt!
Remekművedhez szívvel gratulálok!

Törölt tag2014. július 18. 21:26

Törölt hozzászólás.

Doki662014. július 18. 19:49

REMEK VERSEID VANNAK....NAGY GRATULÁM, Barátsággal doki

kodrane2014. július 18. 16:50

''és nyíltan nézve egymás szemébe, nem lesz titok,se parttalan vita!'' Így legyen! Szívvel jöttem!

lukacsleopold2014. július 18. 16:13

Méltó válasz. És nem utolsó sorban: optimista válasz!

Nichi-ya2014. július 18. 11:14

Úgy legyen! Nagy örömmel olvastam gyönyörű versedet. Őszinte szívvel, sok szeretettel gratulálok.

Kornelia782014. július 18. 10:33

Bár egy angyal szólna belőled! Úgy legyen...azt kívánom! Versedhez pedig őszinte szívvel és tisztelettel gratulálok!

maki67672014. július 18. 10:23

Gratulálok szép alkotásodhoz és igen lesz idő..
szívet hagyok László

Eddi2014. július 17. 16:46

Őszintén remélem ''Lesz idő''! Nagyon remélem eljön! Öröm volt versed olvasni. Szívet hagyva gratulálok. Eddi.

Törölt tag2014. július 17. 14:22

Törölt hozzászólás.

gosivali2014. július 17. 09:39

Ez a versed is olyan, amit újra és újra olvasni kell, kedves Miklós :) Reményteli, igényes, minden szempontból élményt adó, szép...
Szívvel, szeretettel:
Vali

Andicsek2014. július 17. 06:46

'' Lesz idő,
mikor ismét csüggnek a szavakon,
feledve régi harci sebeket,
kardot győz le végre a bizalom,
s új dalra fakadhat a szeretet. ''

Nagyszerű verset alkottál, drága Barátom!
Őszinte tisztelettel és szívvel gratulálok: andi

M.Laurens(szerző)2014. július 16. 21:22

Kedves barátaim szerzőtársaim és olvasóim @maxika: @Vargazlajos: @Szentes: @amalina: @szalokisanyi1: @adamne: @azi-gazi-em: @PiszarEva: @Ahita: @anci-ani: @Dram: @fiddler: @varkonyi.zsuzsa: @dvihallyne45: @Zsuzsa-Amriswil: @iren55: @Schmidt-Karoly: @dobosigyorgy: @Golo: @jocker: @uzelmanjanos956: @donmaci: @Evanna: @ODDS: @jusziko: @Edeke: @voodoo: @meszaroslajos60: @Nebi97: @Rika52: @Sly71: @Hevocka: @edesemil: @195705252012: @remember: @kterezia: @Dellamama: @csillogo: @SalinaSummer: @nefelejcs: @3: @gypodor: @Kicsikinga: @church73: @Elmenni: @palko64: @Sida: @rianna: @Matyi87: @hevesieva: @geza1947: @pauleve55: @Steel: @Clare: @Ibolya.52: @B.Sanyi: @BakosErika: @Ametisz: @Gyongyike67: KÖSZÖNET MINDANNYIÓTOKNAK az olvasásért, a hozzászólásaitokért, és azért a szeretetért és tiszteletért amivel körülvesztek engem. És külön köszönet Pödör György barátomnak, aki ihletője volt e versnek, hisz nélküle meg sem születhettek volna a soraim.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN ! / Miklós /

Gyongyike672014. július 16. 20:42

Én biz megvárom! Csodálattal olvastam hitedet! Szeretettel, szivvel ...Júlia

Ametisz2014. július 16. 20:27

Versed kedves Miklós égzengéssel adta ki magából a hangokat!!! A Te fantasztikus stílusod hihetetlen mélyről jövő művészi varázs!!!
Köszönöm, hogy olvashattam! Timi

BakosErika2014. július 16. 19:18

Lesz idő,
mikor lantján ismét hittel játszhat,
s nem égeti majd gyalázat heve,
többé válik léte, mint csak látszat,
és nem lesz szíve haraggal tele....

Mély, megérintő soraidat nagy szeretettel olvastam, kedves Lélektársam!
Szívből gratulálok!
Erika

B.Sanyi2014. július 16. 17:51

Kedves Miklós!

Nagyon nagy verset írtál, gratulálok!

Üdvözlettel: B Sanyi

Ibolya.522014. július 16. 16:14

''Lesz idő,
Mikor végre Új-Emberré érve,
nem kell már hazudni többé soha,
és nyíltan nézve egymás szemébe,
nem lesz titok, se parttalan vita.''
Gyönyörű versedhez szeretettel gratulálok. Ibi

Törölt tag2014. július 15. 23:02

Törölt hozzászólás.

Steel2014. július 15. 22:30

Nagyon nagy vers a Tiéd is...!
Reméljük lesz jobb, tisztább, szebb idő...
Egy biztos Te a jövendőknek is maradandót, mélyet alkottál.

pauleve552014. július 15. 22:16

Kedves Miklós, úgy gondolom, most és mindig, minden korban van ''ki pár ember-öltő
után feláll, s mocsártól elszakad.''
Sajnos az ő tettük nem ''hírértékű'' ebben a megvadult világban :-(
Gratulálok remek versedhez.

geza19472014. július 15. 19:29

''Keserédes'' az az keserű jelen, de édes remények kedves Miklós!
Ez az én őszinte (replikám*) itt!
Szívből gratulálok: Géza.

hevesieva2014. július 15. 18:08

Tetszik, mint mindig. :)

Matyi872014. július 15. 17:58

Én egyszerűen nem tudok ehhez mit szólni! Gyönyörű, egyszerűen fantasztikus alkotás!
Lesz idő, reméljük, hogy lesz.... S én remélem, hogy lesz még nagyon sok ilyen jó, és csodás verseid! Minden tiszteletem és elismerésem!
Baráti szeretettel: Mátyás

rianna2014. július 15. 17:41

Újabb remekmű született!Gratulálok!

Sida2014. július 15. 17:12

Remélem, ''Lesz idő...''
Gratulálok!
Klára

palko642014. július 15. 16:32

Kedves Miklós!
Azt kell, hogy mondjam, mindig is ilyen gondolatokat várnék és olvasnék szívesen Tőled. Reális jelenképet - legyen az akár ostorozó,vagy akár csak finoman ironizáló - és hitet tévő útmutatást, még akkor is, ha tudjuk, lehet, hogy csak vízió... Mivel sokak felnéznek rád - közöttük én is -, nagyon fontosak az ilyen korszakos alkotások. Mert bár többeket megihletett már a téma, úgy, ahogy Gyuri barátunk, és Te elidőztetek vele és az olvasóval, de ki merem jelenteni, hogy ilyen erővel, tárgyilagossággal, bizakodással és líraisággal még senki nem gyúrta össze verseitek/versed mondanivalóját. Nektek/Neked sikerült egy ánizsos bevonatú marcipánszeletet varázsolnotok-varázsolnod eljövendőnk esküvői tortájára, amivel tán kiengesztelhetjük még a Teremtőt is. Szeretettel, megbecsüléssel és kiszellőztetett tiszta gondolatokkal olvastam soraidat, mert versed egyúttal szabadalmi oltalom alatt még nem álló, önjáró elme és lélektisztító olvasmány. Igazi Hungarikum Laurensum... Barátsággal: Palkó

palko642014. július 15. 16:25

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Elmenni2014. július 15. 16:05

Mély tisztelettel meghajlok Ön előtt Uram!

Gyönyörűet, tökéleteset alkotott!

ÁMEN

Ém

church732014. július 15. 14:19

Bár így lenne! - Igazi remekmű!! Minden elismerésem! Tisztelettel: Zoli/Church

Kicsikinga2014. július 15. 13:55

Áhítattal olvastam ezt a csodálatos verset, gyönyörű!!

gypodor2014. július 15. 13:18

Kedves Miklós! A blogodból ( és a kedves üzenetedből) elsők között ismerhettem meg a ''válaszversedet'' (mert és nagy becsüléssel annak tartom, a replika szó annyira nem tetszik, félreérthető). Örültem, s azonnal megírtam a viszontválaszomat. A sokak által feszegetett VOLT és LESZ idő
feltételes jelenét a VOLNA IDŐ-t, mert a VAN, ha úgy volna jó, ahogy VAN, akkor nem kellett volna a VOLT és a LESZ egyetlen sora sem. Persze, gondolom ezt én. Aztán több okból kifolyólag nem tettem fel azt a verset (helyette az éppen soros júliusi vidám babonás került fel). Az egyik, hogy meg illik várni ennek a felkerülését, aztán -viszonzásul- először Neked elküldeni, majd, ha mindketten úgy akarjuk, akkor feltenni. A figyelemből és az itt olvasottakból az derül ki, hogy sokakat foglalkoztat a téma. A folytatáshoz sok mindent át kell gondolni. VAN IDŐ erre is! Köszönöm a megtiszteltetést, szeretettel, baráti öleléssel és szívvel gratulálok. Gyuri

32014. július 15. 13:17

Nagyon jó ! Remek versedhez gratulálok ! Ibolya

nefelejcs2014. július 15. 12:50

Bárcsak megvalósulna minden, amit oly lelkesen, teli optimizmussal, mesterien fogalmaztál meg, kedves Miklós!
Az lenne a Kánaán!
Öröm volt olvasni reményteljes soraidat.
Szívből gratulálok! Anikó

SalinaSummer2014. július 15. 12:06

''Lesz idő,
mikor az ég újra tiszta s kék lesz,
és szabadon szállnak a dallamok,
mindenki tiszta és őszinte lesz,
s a gonoszság tétlenül andalog.''

Lesz idő! Én hiszek benne.
Gratulálok!

csillogo2014. július 15. 11:29

''Lesz idő,
mikor az Ember újra tanulja,
hogyan is óvhatja meg az Édent,
mire való a tudás hatalma,
s mekkora felelősség az Élet.''
Nagyszerű a versed kedves Miklós - lendülettel teljes, szép vágyakozás!
Azonosulok ezekkel a gondolataiddal... szívből gratulálok!
Marika

Dellamama2014. július 15. 09:38

Élvezettel olvastam ''replikádat'', visszalapoztam Gyuri verséhez is.
Ma több hazafias érzelmű verset is olvastam itt és mindenikben aggódó hangokat hallottam.
Gratulálok fenti remekedhez: Maria

kterezia2014. július 15. 09:36

Élvezetes mestermunka.

remember2014. július 15. 09:12

Lesz, volt, és van!
Lesz holnap is!
Amég lesz ki leírja!
Gratulálok Miklós!

1957052520122014. július 15. 08:08

Mindkét vers ismeretében elmondhatom, h csodálatos élménnyel gazdagodtunk. Szóvirágaitokat ''vázámba teszem''. Szeretettel és szívvel gratulálok , Irén

edesemil2014. július 15. 07:48

Drága Miklós Barátom!

Bevallom Mindkettőtöknek, hogy már hetek óta ismerem csodálatos verseiteket (Tiédet a fórumról, Gyuriét pedig a főoldalról), amelyeket akkor strófánként már egybevetettem és igazi élvezettel eltöltve hallgattam a két vers duruzsolását. A két vers csodaszépen hangzik egymás mellett, finom ízvilága (zamata), saját karaktere így jön elő mindegyiknek. Egymás mellett olvasva a versszakokat igazi az élmény. A replika szó híven kifejezi szándékodat (ismétlés), amely egymás elismeréséből és megtiszteléséből adódóan állít közös emléket, mintegy figyelmeztető lármafa formájában. Az összes versszak híven követi a replikálandó szakaszokat nagyon szép nyelvezettel, brilliánsan megismételve ugyanazt a gondolatot. Replikációd összetevői: szakmai alázat és tudás, gyönyörű kifejezésvilág és költői jószándék amely vonatkozik mindenre.
Nagyon szép gesztusodhoz és gyönyörű alkotásodhoz szívből gratulálok! Baráti szeretettel: Emil

Hevocka2014. július 15. 07:27

Nem csak lesz, már van is idő... sajnos még keveseknek.... de remélem, nem sokára érezhetjük a bőrünkön még,''Mikor volt idő,''
A reménynek mindig kell, hogy meglegyen a helye az életünkben...
Szeretettel és értő/érző hangulattal olvastalak...
Üdv. É

Hevocka2014. július 15. 07:27

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Sly712014. július 15. 06:05

Minden elismerésem!

Rika522014. július 14. 23:08

Szeretném hinni Miklós,hogy eljön az az'' idő'' ! Elismerő szívet ma is itt hagyom. Marika

haasz.tibor2014. július 14. 22:57

Így lesz!

Törölt tag2014. július 14. 22:43

Törölt hozzászólás.

meszaroslajos602014. július 14. 21:26

Reméljük hogy lesz.
Tetszik,remek, kiemelkedő alkotásodhoz tiszta szívből gratulálok, Lajos.

voodoo2014. július 14. 20:53

Ha lehet ilyet írni, ti a Poet bástyái vagytok, örömmel térek hozzátok vissza mindig. És ez, amikor párbeszéd alakul ki két kedvencem között, az 100x szórakoztatóbb és értékesebb szórakozás, mint a legújabb XXX milliós költségvetéssel összerakott film Halivudból....

Edeke2014. július 14. 20:44

Volt ''volt'' vers Györgytől, Itt a Te ''lesz'' versed. De mi van? VAN-MOST??...pontosabban. A versed profi, mint mindig. Gratulálok.

jusziko2014. július 14. 20:18

Így legyen!
... s jó lenne megérni...

ODDS2014. július 14. 20:14

Profi munka és van benne, ami számomra nagyon lényeges gondolat: „többé válik léte, mint csak látszat”. Gratulálok!

Evanna2014. július 14. 19:46

Remek versed elolvasva nagyot sóhajtottam.
Mert nem kételkedve jóslataidban sőt, magam is óhajtva azt tudom, hogy én már mindezeknek nem leszek részese!
De az utókor talán igen!
Szívvel gratulálok!
Evanna

donmaci2014. július 14. 19:38

Élmény volt olvasni ezt a pazar költményt! Szívvel gratulálok! Józsi

uzelmanjanos9562014. július 14. 19:38

Gyönyörű versedet örömmel olvastam és azt mondom ez IGEN- remek nagyszerű alkotás, szívvel gratulálok:János

jocker2014. július 14. 18:22

Bámulatosan szépen írtad meg. Jó, hogy olvashattam!
Őszinte tisztelettel, kalapemeléssel: vivát, vivát, vivát!
jocker/Kíber/Feri

Golo2014. július 14. 18:19

Szebben meg sem írhattad volna!
Erős hit járja át az olvasót is, nem csak az alkotót.
Szívvel, szeretettel gratulálok: Radmila

dobosigyorgy2014. július 14. 17:47

Káprázatos versedhez szívvel gratulálok.Én is várom,hogy csak a jó maradjon,ne legyen gyűlölet.
Üdvözletem:-Gyuri

Schmidt-Karoly2014. július 14. 17:30

Kedves Miklós!
Igen, én is azt mondom, hogy LESZ idő, amikor..., sőt, ebbéli kijelentésemet megtoldom egy lépéssel, MÁR VAN IDŐ, amikor..., csupán vannak olyan szemek és fülek, akik előtt nem látható és nem hallható az, ami a VAN-ban már egyértelműen látható és hallható. Jóllehet ez azért van, mert még az arányok nem egészen ''arányosak''. Kicsit talán kacifántosan fogalmaztam, de ez most így jött ki a számon. Ezt azért is írtad le, már minthogy lesz idő, - gondolom - mert hiszel a létjogosultságában, amelyhez én is csatlakozom.
Hát..., kívánom, hogy legyen, ami még nem volt, s ami már van, az csak szaporodjék tovább! Szeretettel: Schmidt Károly.

iren552014. július 14. 17:22

Nekem már nincs hitem ebben. Évszázadok óta ebben bízunk,de évezredek múlva megvalósul-e majd?? /Íme egy pesszimista/ Gratulálok a versedhez és kívánom, hogy vágyaid váljanak valóra!

Zsuzsa-Amriswil2014. július 14. 17:14

Kedves Miklós, reményteli versed csak úgy repített magával, versszakokon keresztül...de az utolsó versszak kijózanítóan hatott a szárnyalás során...

Valóban, nem feledhetjük el, hogy volt idő, hogy elvesztek sorsok s emberöltők, hazug közöny épített gátakat...

Tisztelettel gratulálok és szeretettel üdvözöllek: Zsuzsa

dvihallyne452014. július 14. 16:45

Drága Miklós!
Bizakodó versed reménnyel tölti el az olvasót!! Reméljük,hogy valóban ''Lesz idő'' és minden remény valóra válik!!!
Szeretettel és szívvel gratulálok! Saci

varkonyi.zsuzsa2014. július 14. 16:44

Mély és értékes gondolataidhoz,szívből gratulálok! Zsuzsa

fiddler2014. július 14. 16:34

Mi más lenne ''a költő'' álma, ha nem az, hogy hiszi, ''lesz idő''...!
Nagyszerű, és értékes versedhez szívvel gratulálok, kedves Miklós!
Laci

Dram2014. július 14. 16:13

Kedves Miklós! Jövőképed biztató, bizalommal tölt el. Szeretném megélni:
''...őszintévé válik minden,
s tisztán csengenek majd a verssorok,...
Tisztelettel olvastalak; András.

anci-ani2014. július 14. 15:42

Gyönyörű ''Lesz idő'' szépséges reményversed, tele szépséges gondolatokkal örömélmény olvasni, kedves Miklós!!!
Én is csak remélem és kívánom, úgy legyen!!!
Remek versedhez szívvel szeretettel gratulálok: Anci

Ahita2014. július 14. 15:39

Ha ezt nem hinném, nem hinnénk, mi végre volna a sok harc, és küzdelem, mi végre felejtődne a sok öröm és a sok fertelem? Hisz létünk tétlen, fölöslegesen telne, múlna, csak úgy a semmibe.
Nagyszerű versedhez teljes hittel és szívvel gratulálok Éva

PiszarEva2014. július 14. 15:25

Ez valóban az eljövő idők himnusza. Legyen is az az idő minél hamarabb.
Rendkívüli tehetség vagy, a verseid olvasva mindig hallom a hangot nem sajátomat. Elképzeltem-e nem tudom, de érett férfihang és mégis lágy finom ereszkedő hangon hallom verseid. Nagyon tetszik, szívvel gratulálok Éva

azi-gazi-em2014. július 14. 15:20

Kedves Miklós!
Szíved mélyéből feltörő, igaz, tiszta szavaid valóra válnak, mert átjárja őket a hited ereje. Minden tekintetben Nagy Verset írtál (formailag is tökéleteset és nagy műgonddal kivitelezettet), de itt most a tartalom ereje az elsöprő.
Csodálattal és elismeréssel olvastam ezt a remekedet! Nagy baráti öleléssel: Azi

adamne2014. július 14. 15:09

Remélem,hogy lesz idő...
Gratulálok,megint nagyot alkottál drága Miklós.
Szívem hagyom versednél. Üdvözöllek: Manyi

szalokisanyi12014. július 14. 14:18

A jövőbe vetett hit imája. Gratulálok!

Baráti üdvözlettel: Sanyi

amalina2014. július 14. 14:15

Úgy legyen!

Gratulálok!: éva

Szentes2014. július 14. 14:15

Kedvencemnek jelöltem!

Vargazlajos2014. július 14. 14:10

Ez himnusza a jövőnek, mert lesz idő!
Szívvel gratulálok: VZL

maxika2014. július 14. 13:52

Kedves Miklós!
Ez nemcsak nagyszerű, de több annál, egy hitvallás és egy csodavers!
Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom